Bár idén még csak most készülünk nyaralni, egy kicsit mindig rángatózik a szemem sarka, ha a leandereimre nézek. Bosszantó, hogy mennyi energiát fektetünk itthon az életben tartásukra, amikor picit délebbre, ahová kikapcsolódni járunk még az autópályák sávelválasztóiban is minden törődés nélkül ontják a virágokat ezek a dögök. Tavaly is volt szerencsém sokat utazni, így kibosszankodtam magam rendesen, majd arra az elhatározásra jutottam, keresek inkább valamit, ami hasonlóan tetszetős, de itthoni körülmények közt hasonlóan viselkedik, mint a leander délen. Szempont volt a keresés során továbbá, hogy ne kelljen teleltetni a növényt és nagyon strapálni se magam, így jutottam a felfedezéshez: a kerti mályvacserje a mi leanderünk. 

Ez a kép csak illusztráció, egy mocsári hibiszkuszról készült, a kertit sajnos nem fotóztam le tavaly. 


Hibiszkusznak vagy törökrózsának is nevezhetem, igazából úton, útfélen megtalálható itthon (pl. a házunk előtti kisboltnál, vagy a forgalmas budapesti Róbert Károly körút irányainak elválasztásán is). Elvben tökéletesen télálló (bár erre nálam rácáfolt a -20 idén), nyár közepétől szeptember végéig/október elejéig virágzik.
Szoliterként tartom cserépben, dézsában. Imádom a nagy színes virágait, de zöld bokorként is mutatós elég sokáig. Picit talán menőbb is, mint a leander :) Fontos szabály, hogy minél egyszerűbb a virág, annál strapabíróbb a növény.

Szuperül bírja a tűző napot, de elviseli a talajvizet és a párát is. Elvben a -20 fokot is bírnia kellene, de az enyém most télen kifagyott. A fiatalabb növényeket tehát azért célszerű védeni. A bónusz, hogy mindenféle földben elvan, legyen az agyagos vagy akár savanyú. A másik dolog, amit elrontottam még tavaly balga módon, az a metszése. Viszonylag későn hajt csak, úgy május eleje felé, így nem kell azonnal lemondani róla, ha áprilisban nem fakadnak a rügyei. Az elfagyott részeket és az elvirágzott részeket vágjuk le, a sűrűeket ritkítsuk.

Mint már szóba került, sajnos az enyémek ezt a telet most nem bírták, de legalább nem is pótoltam őket. Úgy gondoltam, megpróbálkozom a lassabb módszerrel és szaporítok magamnak :)
Anyanövény híján a dugványozás nem jöhetett szóba, így maradt a bizonytalanabb magvetés. Tavasz elején levágtam a magházakat az elhalt növényekről. Elcsomagoltam őket, és azzal a lendülettel el is feledkeztem róluk. Olyannyira, hogy most nem is találom őket, hogy lefotózzam. Szerencsére azonban kivételesen nem voltam sem rendes, sem alapos :) Hagytam néhány magházat a növényen, amelyekből később kipotyogtak a magok, ráadásul nem is ürítettem ki a cserepet, „hátha mégis kihajt majd” alapon. Kihajtott, de nem az, amit vártam: 

Ráadásul nem is egy, szépen sorban bújtak elő és gyors növekedésnek is indultak. Nyár végén szétválasztom, és idén gondosan átteleltetem majd őket: 

Sajnos azzal számolni kell, hogy a mályvacserje roppantul ínycsiklandozó a tetvek számára, így legyünk mindig résen. Nálunk is volt júniusban egy komolyabb invázió, de azóta szerencsére minden rendben. Kíváncsian várom, hogy jövőre, vagy két év múlva lássam, milyen eredményt hoz a szaporulat. Bár a magvetéssel nem feltétlenül az anyanövénnyel azonos tulajdonságú egyedeket kapok, de ettől szép ez az egész, nem? Tele van meglepetéssel.