Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kávé virága

Persze télen sem lehet panaszkodni, sok sok szépen virágzó növénnyel találkozhatunk, amik segítenek átvészelni az „ínséges” időket (orchidea hadak, előhajtatott tavaszi hagymások, ciklámen, citrom fácska..) vagy elkezdhetjük tervezni palánta állományunkat, és csíráztatni egyes hosszú növekedési idejű fajták magjait is, ma valahogy mégis egy kicsit másra vágytam. Hideg van, elkaptam valami nyavaját, a szülésig pedig már nincs sok hátra, így bizonyára el tudjátok képzelni, milyen lendülettel vetem magam a mindennapokba :)

Bambán próbáltam meggyőzni magam, hogy a koffeinmentes is ugyanolyan jó napindító (hát nem éppen) amikor eszembe jutott ez a dolog. Közületek vannak, akik „Rossz Doktor” féle kapszulás kávét isznak? Nem fogyasztok rendszeresen, a férjem egyáltalán nem kávés, így nálunk praktikus választás volt, mert egy kilós Omnia a nyakunkra rohadna. Hozzá teszem, a forgalmazó visszaveszi a használt podokat, ez is szempont volt a kiválasztás során, de ebben a háztartásban szeretünk újrahasznosítani is. Kicsit jobban utána mentem ennek, konkrétan egész iparág épült már a legkülönbözőbb kapszula ékszerek, tárgyak készítésére. Mindenképpen ki kell próbálni :) Hozzá is láttam. DIY kapszula újrahasznosításLássuk, miből élünk. Bár rengetegféle színű verzió van, én ugye egyfélét iszom, így aranyszínnel operálunk. Azért pöttyös, mert koffeinmentes.DIY kapszula újrahasznosítás
A kapszulák felső borítását levágtam, ami nem egy nagyon bonyolult dolog. Ezt követően a zaccot egy kistálba kapartam, majd elmostam a kiürült tégelyeket.
A zaccal is sokmindent lehet kezdeni, semmiképpen se dobjuk ki! Én mondjuk nem a kerti földben hasznosítom, de sokan esküsznek arra is. Nálunk a hűtőben vált be, ha kis befőttesüvegben (nyitott állapotban) beteszed, elveszi a kellemetlen szagokat, magába szívja a párát.
Ezek után a lehetőségek tárháza nyílik meg. Kiskertet, ékszereket, díszeket, mécsestartót is barkácsolhatunk: DIY kapszula újrahasznosítás

Pinterest oldalamon sok ötletet összegyűjtöttem, kattints ide értük, illetve a fenti képek forrásáért: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/nespresso-capsules/

A mécsestratóra esett a választásom, de nem gyűlt még össze elég alapanyag hozzá, így csak a virágok szirmait kezdtem el kialakítani. Amennyi azonban van, egy kitűzőhöz, hajpánthoz vagy nyaklánchoz már simán elegendő lenne: DIY kapszula újrahasznosítás

Hogyan készül? Először is lapítsuk ki a kapszulákat. Láttam olyat, aki kalapál vagy nyomkod; de ha két vágódeszka közé teszed és rátehénkedsz, sokkal gyorsabban fogsz haladni: DIY kapszula újrahasznosítás DIY kapszula újrahasznosítás
Hajtsd félbe a korongokat a szép felükkel befelé. Egy papagájfogó apa készletéből jó szolgálatot tesz, de szabadkézzel sem megoldhatatlan, nem annyira ellenálló a munkadarab. DIY kapszula újrahasznosításEzt követően egy fogóval ragadd meg a közepét, és hajtsd ki a széleket. Meg is van a szirom :) DIY kapszula újrahasznosítás

Egy kilapított korongra (megint csak a ragasztópisztolyt ajánlom) ragaszthatod, ízlés szerint gyöngyöt vagy kis spirált rakhatsz a közepébe. Szerintem csúcs :) DIY kapszula újrahasznosítás

 2
Tovább

Szilveszteri üvegezés

Éppen hogy túlvagyunk a karácsonyon, máris itt a szilveszter a nyakunkon. Nem tudom, miért ért váratlanul a dolog, minden évben így szokott ez lenni, de most valahogy mégis felkészületlenül ér. Biztosan csak a babavárás utolsó hónapjai teszik, hogy egy feldagadt porcikám sem kívánja a bulit, így inkább más megközelítésből szemlélem a dolgot idén.

Ha a karácsony az evésről szól nálunk magyaroknál, a szilveszter bizonyára az ivászatról. Biztosan ezért sem vágyom el szórakozni ;) lényeg ami lényeg, hogy elképesztő mennyiségű üres üveget termelünk ezen a napon (mi is, hozzáteszem). Gondolkodtatok már rajta, mit tehetnénk, hogy ez a halom üveg esetleg mégse a szelektív szemetesbe kerüljön? :) Természetesen egy kis barkácsolásra gondolok most is. Hoztam néhány jó ötletet:

1.       Whisky kedvelőknek

Nem igényel valami hatalmas rákészülést és ügyességet a dolog, de egy pasis, vagy csak whisky rajongó háztartásból nem hiányozhat egy ilyen alap darab: DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

2.       Borosok

Talán az üvegek mérete miatt a borosüvegek rejtik a legnagyobb potenciált. Mondhatnám, hogy emiatt vagyunk inkább borosak, de nem :) szerencsés véletlen. Borosüvegből szuper, akár kültéri fénydekorációt is készíthetünk, ha a palackunkat a lebontott karácsonyi izzókkal töltjük meg. DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

Egy nem túl bonyolult manőverrel (fonal, aceton, gyufa és hideg víz) levághatjuk a palack alját, vagy tetejét. Ezzel a kérdéssel sok youtube videó foglalkozik. Nem teljesen veszélytelen a mutatvány, aki kipróbálja, vigyázzon a testi épségére. A kettévágott palack viszont új dimenziókat nyit meg. Gyertyatartók, poharak, csillárok vagy akár önöntözős cserepek is készíthetőek: 

DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

DIY újrahasznosítás üvegek szilveszterDIY újrahasznosítás üvegek szilveszterDIY újrahasznosítás üvegek szilveszterHa ez sem elég, egy kevés fáklyaolaj és egy kanóc segítségével kész is a szuper kültéri világítás: DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

3.       A sörösök se csüggedjenek

Ami legyártható borosból, szinte mind sörösből is. Sőt! Saját pohárkollekciódat is összeállíthatod. DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

4.       Pezsgős üveg szinte mindenkinél lesz

Hogy mihez kezdjünk vele? :) Természetesen nem is mondhatnék mást… Ültessünk bele mini kertet! DIY újrahasznosítás üvegek szilveszter

Zárójelben jegyezném meg, hogy mindegyik üvegbe lehet.. a bizonyítékért, és a képek forrásáért látogasd meg pinterest oldalam: https://hu.pinterest.com/BalkonGaz/bottle-recycling/

Sikerekben és növényekben gazdag, zöldebb újévet kívánok mindenkinek!

 0
Tovább

Csináld magad madáretetők

Az elmúlt napokban komoly ízelítőt kaptunk az őszből, így ideje lassan felkészülnünk rá :) az év hideg részéhez számunkra mindig hozzá tartozik, hogy a környéken telelő madarak részére némi segítséget biztosítsunk. Bármilyen hihetetlen, a város közepén is komoly a fajgazdagság, szóval ideje kicsit felfrissíteni a régi madáretetőket! Ha pedig még sosem etettünk télen madarakat, akkor most kell magunkhoz szoktatni őket, ebben a szép időben a gyerekekkel pedig akár magunk is készíthetünk házi megoldásokat. Nem baj, ha nincs otthon kifejezetten semmi sem hozzá, teljesen hétköznapi tárgyakat, vagy éppenséggel kidobásra ítélt csomagolóanyagokat is felhasználhatunk:

#1. Borosüveg és egy pohár
Szerintem nagyon dekoratív megoldás. Némi erősebb drót, spárga, egy pohár és üveg kell csak: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#2. Konzervek
Akkor sem kell búslakodnunk, ha csak konzervdobozaink vannak. Nagyon egyszerűen díszíthető, mutatós madáretetőket készíthetnek még a legkisebbek is: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#3. Konyhai csetresz
Ha csak egy felesleges bögrét és kanalat találtál a szekrényben, máris nekiláthatsz a munkának: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás de a feleslegessé vált süteménykínáló átalakítása is kiváló ötlet :) ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás 

#4. Italos dobozok
Egy tejes, vagy gyümölcsleves doboz talán a legjobb a gyerekek számára. Kedvükre színezhetik, rajzolhatják: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#5. PET palack
Szerintem egy műanyag flakonból bármit el lehet készíteni. Miért pont madáretetőt ne lehetne?! A lehetőségek tárháza végtelen, csak a képzeletünk szabhat határokat: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#6. Házi ragacsok
Méhviasszal, mézzel, amerikai mogyorókrémmel, állati faggyúval összetapaszthatunk olajos magvakat, ezzel a madarak számára egész télen szuper terített asztalt biztosíthatunk. Az elhelyezésnél azonban vigyázzunk, mert a víz, vagy a magasabb hőmérséklet hatására megolvad, oldódik a massza :) ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#7. Egyszerű narancshéj
A narancs héja tartós, a színe pedig felüdülés a kopár, fakó tájban – akasszuk fel, mint egy kis mécses tartót, és töltsük meg minden jóval: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#8. Üres edények
Jobb híján kiürült mécses tartóinknak is adhatunk télire új funkciót: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#9. A befőttes üveg is mindenre jó
Ilyenhez biztosan mindenki talál otthon mindent. Pofonegyszerű, és szerintem nagyon mutatós: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#+1. A bizonyíték, hogy minden jó
Még egy lelakott cipő is megfelel, ha tényleg semmi sincs kéznél: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás
 

Mégis mi a legfontosabb? Nem a madáretetőnk külleme, anyaga; hanem a mi odafigyelésünk, felelősségünk. Ha ősszel odaszoktatjuk magunkhoz a madarakat, bizony gondoskodnunk kell róluk egész télen. Ellenőrizzük az etetőink tartalmát, és ha megcsappan a készlet, töltsük fel azokat rendszeresen!

A képek forrását további ötletekkel pinterest oldalamon találod: https://hu.pinterest.com/BalkonGaz/recycled-bird-feeders/
A madarak etetéséről pedig a Magyar Madártani Egyesület oldalán találsz részletes információkat: http://www.mme.hu/teli_madaretetes 

 0
Tovább

El se hinnéd, mennyi mindenre jó egy fadoboz

Lassan mániákus gyűjtögető leszek, attól tartok. Mindenhol lapul egy üveg, egy hordó, konzervdoboz vagy éppen zöldséges láda, ami némi átalakításra, lakkozásra, csiszolásra vagy festésre vár. Annyi meg annyi szuper ötletem van, időm viszont annál kevesebb a megvalósításukra, így sokból végül semmi sem lesz.
Van azonban kivétel, ami sosem hever parlagon; két kedvenc alapanyagom a zöldséges, illetve a boros láda, amelyekre hoztam most néhány ötletet, inspirációt, hátha Ti is kedvet kaptok!

1, Virágládának, veteményesnek ideális
Mind boros, mind zöldséges ládából magam is készítettem már virágtartót. Utóbbi lényegesen gyengébb minőségű, de még ez is két szezont bír. Nekem elképesztően tatszenek, ráadásul a forrás kimeríthetetlen. A legtöbb étteremben, vendéglátóhelyen vagy bárban kunyizható :) újrahasznosítás DIY inspiráció

újrahasznosítás DIY inspirációEz első sorban kerteseknek jó, de akár kipróbálható erkélyen is. Egy ablakkal megspékelve melegágyat is készíthetünk ládából: újrahasznosítás DIY inspiráció

 2, Kaspónak sem utolsó
A keskeny dobozokból szuper kaspót készíthetünk, amely minden alkalomra passzol. Virágtartónak, vagy éppen gyertyatartónak is tökéletesen alkalmas, éppen amire szükségünk van. Ehhez nagyon ráadásul alakítgatni sem szükséges. újrahasznosítás DIY inspiráció

 3, Madárház
Stílusos madárházat, fészkelő odút vagy éppen madáretetőt készíthetünk a dobozokból: újrahasznosítás DIY inspiráció

 4, Bolti vagy faldekoráció
Én bármikor vásárolnék annál a zöldségesnél, akinek ilyen szuper a displaye: újrahasznosítás DIY inspiráció

 5,   Bútorok
Bel- vagy kültéri asztalok, tárolók tökéletes alapanyaga a zöldséges láda,

újrahasznosítás DIY inspiráció

de akinek ez nem elég kreatív, puffot is készíthet: újrahasznosítás DIY inspiráció

6. Polcok, komódok és tárolók dobozból
Talán ez a leginkább elterjedt felhasználási mód. Fürdőszobai törölköző tárolótól kezdve a cipőtartón át egészen a konyhaszekrényig bármilyen fali tárolásra alkalmas: 

újrahasznosítás DIY inspiráció

újrahasznosítás DIY inspiráció

7. Bringára
Nem biztos, hogy praktikus, de kétség kívül vintage egy bicikli csomagtartójára rögzített faláda: 

újrahasznosítás DIY inspiráció

8. Kisállat bútor
Ne hagyjuk ki kedvenceinket se a buliból! Kisállat fekhelyet vagy akár tányértartót is készíthetünk dobozból: 

újrahasznosítás DIY inspiráció

9. Egy darabka luxus
Talán ez az egyik személyes kedvencem. Nem tudnék visszautasítani vasárnap reggel egy finom reggelit ilyen tálcán: 

újrahasznosítás DIY inspiráció

10.  Rendszerezés, tárolás
Gyerekszobában, irodában de akár otthon is rendszerezhetünk festett, feliratozott zöldséges ládákban, vagy a tea filtereinket boros dobozban: újrahasznosítás DIY inspiráció

újrahasznosítás DIY inspiráció

A képek forrását további inspiráló ötletek mellett itt találod: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/wooden-box-recycle/

 0
Tovább

Palántázzunk egyszerűen IV. Húsvéti különkiadás

Idén végre kicsivel több időnk van, hogy várjuk a nyulat, készüljünk a tavaszra, élvezzük a szép időt és az életet. Se terasztúrás, se fürdőátalakítás :) el se hiszem! Tavaly sem bírtam azért magammal, egy fő (betervezett) locsolóm (unokabátyám, akinek ezúton is köszönöm, hogy jött) számára különleges húsvéti tojással készültem: http://balkongaz.reblog.hu/alternativ-himes-tojas-balkongaz-modra palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

A projekt sikeresnek bizonyult, így idén már tudatosabban gyűjtögettem. Hat tojást mentettem; a tetejüket késsel vágtam le, a tartalmat elfogyasztottuk, a héjakat kimostam, megszárítottam és félretettem egy dobozba a többi kinccsel együtt a palántaneveléshez. Majdnem meg is feledkeztem róluk, de ma a nagy húsvéti transzfertechnikázás közben bevillant - uff, palántáznom is kellene az ünnep tisztességére. Elővettem a tojásokat és a magokat, lapozgattam köztük és tanakodtam, mi legyen :) retek lett. palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

A héjakat megtöltöttem hàromnegyedig jóminőségű palántafölddel, és meglocsoltam.  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Ezt követően bepottyantottam a magokat:  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Feltöltöttem földdel a tojásokat, alaposan belocsoltam. A sztárfotó elkészítése után frissen tartó fóliát tettem rájuk - remélem, hogy a hét végére már kihajtanak, hogy az ünnepi asztalunkat díszítsék :)  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Sok sonkát, kevés locsolót mindenkinek!

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)