Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyorstipp amorf ajándékhoz

Szerencsétlen férjem sokszor tanácstalan, amiért néha értelmetlennek tűnő cuccokat gyűjtögetek, és nem is könnyítem meg a dolgát, mert nem mindig árulom el a miértjét – na mert bár elképzelésem van, mihez szeretnék kezdeni ezekkel, a projekt kimenetelében nem vagyok mindig biztos. Most is így volt ez, amikor különböző méretű papírgurigákkal találkozott szegény a lakás legváratlanabb pontjain. Eleinte csak kidobta őket, aztán szóvá tette, majd belenyugodott.
Drágám, jó hírem van :) vége a gurigázásnak. 

Lassan hagyomány, hogy karácsony közeledtével hétről hétre apró ajándékötletekkel állok elő. Idén  sem rugaszkodom el nagyon ettől, de egy kicsit szeretnék reformálni; a töltelék helyett most csomagolási tippeket hozok majd. Nem vagyok túl ügyes kezű, és időmilliomos sem – hozzáteszem, nem is szeretek sokat babrálni a papírral, bár pontosan tudom, hogy a tálalás sokszor mennyit tud dobni egy kommersz ajándékon is. Idén se időm, se ötleteim – így egy picit magamba szállok, és keresem a látványosabb megoldásokat a csomagolásra. A gurigákkal már tudatosan erre készültem, csak nem tudtam, melyik méret lesz a befutó. balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

A probléma adott volt: nem szeretnénk a századik kenyérsütővel meglepni költöző barátainkat, idén biztosan kártya kerül nekik a fa alá, de azért illene valahogy pofásabban becsomagolni – erre kellettek a gurigák. Hogy ne csigázzam a kedélyeket, a konklúzió: a konyhai papírtörlő gurigája a legjobb; abba széltében és hosszában befér a kártya. Persze más, kisebb méretű ajándékot, pl. saját készítésű ékszert, fényképekkel megpúpozott pendrive-ot a klasszikus wc-papír gurigából készített dobozkába is tökéletesen be lehet csomagolni. Nézzük a módszert:

Lapítás; méretre vágás; behajtogatás; díszítés. És kész :D
balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

Én ezúttal dekor tapaszt használtam, mert ez a leggyorsabb, de biztosra veszem, hogy szalvéta technikával, vagy festékkel sokkal csinosabb díszdobozok készíthetőek. Sőt, hogy tovább menjek, jövőre azt hiszem, ilyen kis dobozkákból készítek majd adventi naptárat a gyereknek ;) balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

 0
Tovább

Függő lámpások fillérekből

Komoly mennyiségű befőttes, és bébiételes üvegem gyűlt össze - annak ellenére, hogy a gyereknek nagyon lelkiismeretesen főzök. Ha azonban elutazunk, bizony jól tud jönni egy pár mobil fogás, és utazásból szerencsére kijutott mostanság. Az üvegeket megtartottam - nem szeretek semmi olyat kidobni, ami még új életre kelthető, üvegárut pedig végképp nem, mert a bennük rejlő lehetőségek tárháza végtelen.

A leginkább kézenfekvő lámpásként vagy gyertyatartóként újrahasznosítani őket, így most ebbe a témába ástam bele magam. Az egyik mumus számomra a terasz hangulatvilágítása, ez minden évben kisebb fejtörést okoz. Ami sokszor előny, néha hátrány is lehet; a nagy tereket viszonylag nehéz intimmé tenni, főleg kevés pénzből. Amit bánok, hogy csak most gyűlt fel a sok üveg, így csak most vetettem rá magam erre a dologra. Egy különösen sokoldalú, egyszerű, olcsó, gyors de mutatós csináld magad ötletet hoztam, amit picit nagyobb gyerekekkel is elkészíthetünk, de akár csak a magunk szórakoztatására is. Vigyázat, addiktív :) Függő lámpások fillérekből: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

A barátaink, amikor nálunk járnak, egy-egy alkotásom előtt állva gyakran megkérdezik: Hát ez meg hogy jutott eszedbe?! Erre általában a férjem csak legyint, és annyit mond: Ó, járt ilyen szakkörre. Az esetek többségében ez persze csak vicc, de ezúttal beletrafált. Tényleg jártam ilyen szakkörre, szóval ez igazi retro cucc ;) Készítsünk tehát trendi, univerzális függő lámpásokat! De hogyan? DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Amire szükség lesz: spárga, olló és az edények. Ennyi. Egy makramé tartóhoz 8 db egyforma hosszú spárgadarabot kell majd vágnunk, a köteg végét csomózzuk meg így: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Ezek után terítsük ki kereszt alakban a munkadarabot; kettesével osszuk a spárgát: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Jöhet is az első sor csomó. A csomótat mindegyik pár spárgán egyforma távolságba kössük, ami a választott edény átmérőjének a fele legyen. DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

A következő sor csomózása a legbonyolultabb lépés, de nem kell megijedni. A szomszédos spárgapárokat csomózzuk ugyanígy, ugyanekkora távolságra: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Ezt ismételjük meg még egyszer: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Kialakult a szuper univerzális tartóháló, már csak bele kell tenni az edényünket, és rögzítenünk kell a kívánt helyre: DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

Miért mondom, hogy univerzális? Mert a mécses tartó üvegeken kívül virágkaspókat is függeszthetünk így, vázákat, befőttesüveg kertet, vagy mini akváriumot - vagy bármit, csak a fantáziánk szabhat határt :) DIY virágtartó függőleges kert üvegek újrahasznosítás

A nem saját képeim forrásáért, további makramés ötletekért látogass el pinterest oldalamra: Naná, hogy megnézem!

 0
Tovább

Lia konyhája

Viszonylag új nekem ez az anyaság dolog, de az elmúlt hónapokban (szerintem) egészen jól vettem az akadályokat. Tulajdonképpen kifejezetten élvezem az új szerepet, de ez nagyban köszönhető a barátaimnak is, de a leginkább Valinak, és kislányának, Liának tartozom örök hálával.

Talán emiatt is picit izgatottabban vártam Lia első születésnapját, amit egy szuper grillpartival ünnepeltünk. Nem vagyok rutinos babazsúr látogató, sőt, utoljára gyerekkoromban vettem részt ilyenen, így bajban voltam egy kicsit az ajándékkal. Gondolom Ti is voltatok már így :) Mit adjak egy olyan babának, akinek egyébként mindene megvan? Ráadásul legyen ötletes és igényes is. Fel volt adva a lecke, de hamar eldöntöttem: ha egyedi ajándékot szeretnék, bizony ezúttal is barkácsolnom kell. Így jött az ötlet: Egyedi, többfunkciós babakonyhát fogok készíteni.

Amire szükség volt:

  • Fellépő vagy sámli (lapra szereltet választottam)
  • Táblafesték, ecset/henger
  • 4 db fogantyú
  • Kréta
  • Szalagok
  • Babaedények, babakonyha eszközök
  • Néhány csavar
  • Fúró, csavarhúzó vonalzó

Nem egy szuszra készült el a konyha, így sajnos fogalmam sincs, mennyit molyoltam vele. Amikor a gyerek aludt, jó volt az idő és egy kis energiám is volt, szép apránként csináltam meg. Sajnos Írni is csak így tudok mostanában, így tobzódnak a félkész projektet és bejegyzések. Itt azért szorított a határidő :) Elsőként a sámli tetejét, és a lépcsőfokot festettem le a maradék táblafestékkel. 2-3 rétegben vittem fel, tökéletesen fed. Jótanács: ne tűző napon csináld, ha teheted! Egyrészről gyorsan és egyenetlenül szárad a festék; másrészről leégsz, mint a fene. diy gyerekHa lapra szerelt az alany, akkor most jön az összeszerelés. Be kell valljam, megszenvedtem vele. Bár elég rutinos vagyok ilyesmiben, de a csavarok anyagminősége nem volt az igazi, a hozzájuk csomagolt imbuszkulcs gyakorlatilag felszántotta őket egytől egyig. Meg a kezemet is, de annyi baj legyen :) Szét már nem jön, az tuti.
Kezdődhet a konyhásítás; mérjük ki a játékgombok, tekerentyűk helyét. Erre hivatott szolgálni a fogantyú. Én a szimmetriára esküszöm, így egyformákat választottam, de ízlés dolga :) Mivel babajátéknak szántam a konyhát, a ragasztós megoldás szóba se nagyon jöhetett, maradt a fúró.diy gyerek

A babakonyha oldalaira egy-egy csavarral piros szalagot rögzítettem. Ezekkel lehet majd a különböző edényeket, eszközöket rözgíteni a játékhoz, hogy ne kelljen folyamatosan pakolni a gyerek után.diy gyerek

Már csak az utolsó simítások voltak hátra. A rajzolás :) A főzőlapokat gyorsan felskicceltem, és el is készült az ajándék: diy gyerek

Ahogyan az elején említettem, a játék több funkciós. Ha a poronty megunta a főzőcskézést, felpattanhat a csúszásmentes felületre, hogy segítsen neked minél nagyobb rumlit csinálni az igazi ebéd készítésekor (persze szigorú felügyelet mellett). Emellett letörölhető krétás rajzasztalnak, vagy kinti piknikasztalnak is tökéletes :)

 0
Tovább

Egyedi növényjelölők

Napok óta pechem van az idővel. Ahányszor kidugom az orrom, mindig elkezd csöpögni az eső, így visszakényszerülök a lakásba. Már nagyon tennék-vennék, de picit már tényleg korlátozva vagyok a mozgásban, így idén lemondtam a palántanevelésről is, de na. Valamit akkor is csinálnom kell, így kutatni kezdtem itthon. És mit találtam a hűtőben? Egy kis maradék házi porcelángyurmát :) Meg is szállt az ihlet, növényjelölőket fogok készíteni. Mert bár palántákat nem fogok nevelni, de tavasszal a magvetésben nem állíthat majd meg semmi! 

jelölő DIY gyurma konyhakert

Kicsit több, mint egy éve készítettem az első adag házi gyurmát, és írtam is róla részletesen itt: http://edesotthon.reblog.hu/szuper-sutheto-gyurma-hazilag Ha érdekel a pontos recept és az elkészítés módja, kattints át, szabadon használhatod :) Nem kell sok csillivilli drága anyag hozzá, csak egy kis kukoricakeményítő, szódabikarbóna és víz – tényleg marha jó! jelölő DIY gyurma konyhakertJól gyúrjuk át a gombócot használat előtt, főleg ha már állt is a hűtőben, majd jöhet is a szobrászkodás. Én egy drótra felakasztható verziót választottam ezúttal, mert a festés ellenére úgy érzem, ha a földbe szúrnám, a folyamatos nedvességben lassan feloldódna a jelölő. Bár némely növénynek jót is tesznek ezek az anyagok, mégsem szeretnék feleslegesen dolgozni.
jelölő DIY gyurma konyhakert
Kis lapokat formáztam, amiket felül kilukasztottam. A táblácskák egy részére rányomdáztam a betűket – ehhez keksznyomdát, vagy akár ilyen betű pecsétet is lehet használni, mint a fenti képen - kinek melyik van.
 jelölő DIY gyurma konyhakert

Ha egyik sincsen kéznél, száradás után simán fel is festhetjük a betűket, de akár táblafestéket is használhatunk:
jelölő DIY gyurma konyhakert

Én is maradék táblafestéket tervezek felhasználni, de mivel kint hamar lemossa az írást az eső, kellett a maradandó nyomott szöveg, amit majd csak egy kis krétával teszek kontrasztosabbá. A lapkákat a kis luknál fogom majd felakasztani, mint itt: 
jelölő DIY gyurma konyhakert

Az ékezeteket fogpiszkálóval nyomkodtam, így ha valaki ügyesebb, akár a rajzolással is megpróbálkozhat :) Vagy ha a szöveg nem fér ki, mint ahogy nekem a paradicsom nem fért rá a lapra, meg is formázhatja:jelölő DIY gyurma konyhakert

Én maradok a nyomdánál :) vért izzadtam a paradicsommal!

A nem saját képek forrásért és több hasonló ötletért kattints ide: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/jel%C3%B6l%C5%91k/

 0
Tovább

Egy tök jó projekt

Lassan nyolc éve, hogy az „akkori” legjobb barátommal (aki az óta a férjemmé avanzsált) Isztambulba látogattunk egy görbe hétvégére, és a dervisek, piacok, minaretek mellett nagyobb tételben találkoztunk gyönyörű töklámpásokkal is. Mielőtt megijednél, a hosszú felvezetés után nyugi, ezekről lesz szó.DIY tök babaszoba nagyvilág dekorTehát Isztambul, lassan nyolc éve. Ha egy nyálas lányregényt írnék, kifejezhetném magam úgy is, hogy a lágy tengeri szél a fűszerek illata mellett egy nagy rakás romantikát is hozott a langyos nyárelői éjszakába; de ez egy DIY-hobbikertész blog, így azt mondom csak, hogy rohadt meleg volt, a légkondink meg ennyi: DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
Igen, én foglaltam a szállást, nem tagadom - de nagyon jó helyen volt, mentségemre szolgáljon - így inkább sokat csavarogtunk. :)
Esténként a város teljesen megelevenedik, miden teázóban, kávézóban (és kiskocsmában is) csodálatosan faragott és festett lámpások pislákolnak, valami egészen elképesztő a hangulat. Talán már ekkor bevésődött a gondolat, hogy igen, egyszer csinálok egy ilyen lámpát én is magamnak. De az, hogy egy februári vasárnap majd ezzel a fiúval, a közös otthonunkban, a hamarosan érkező kisbabánk szobájába készítjük el, meg sem fordult a fejemben. Meg is hatódhatnék, ha olyan lennék, de télnyleg :D Csak nem vagyok.

A hosszú felkonf után először is Erzsinek tartozom köszönettel, hogy meglepett minket ezzel a csodálatos, saját termesztésű, formás kis korsótökkel, amit mikor először a kezembe fogtam, mint egy időgép repített vissza Isztambulba. Lássuk tehát a szóban forgó alanyt: DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
Kutakodtam a neten, de a készítés metodikájával kapcsolatban nem lettem azért sokkal okosabb. Vágni kell rá egy léket (ahol az izzó is bekerül majd), kikaparni a száraz tartalmat majd faragni, furkálni – köszi. Asztali lámpára volt szükségünk, így legalább az nem volt kérdés, hogy a kiszárított tök alját kell majd levágnunk. Előre szólok, kemény :) nem árt az ember és megfelelő szerszám a háznál:DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
A belsejében lapulnak a száraz magok, amelyek inkább pajzsszerűek, nem a megszokott tökmag formájúak. Erzsi és a szakirodalom szerint is csírázóképesek, így ne dobjuk ki. Én áprilisban tenni fogok velük egy próbát, de erről egy másik bejegyzésben adok majd számot. DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
Szuper! Az alja levágva, belseje nagyjából kikaparva- és most?! Ceruzát és fúrókat elő, mert a kreatív része jön.DIY tök babaszoba nagyvilág dekorNem mértani pontossággal álltam neki a rajzolásnak, csak érzésre. Hogy őszinte legyek, nagyon kíváncsi voltam milyen lesz, nem vesztegettem az időt. Szabadkézzel felskicceltem a mintákat, majd nekiestünk. Többféle méretű fúrószárral is dolgoztunk.DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
Tapasztalat: a tök tök kemény, ezt már megállapítottuk a vágásnál, viszont a héj nem egyformán vastag, így van ahol vékonyabb és kicsit puhább, van ahol jobban meg kell dolgozni – figyeljünk, ne roppantsuk össze (főleg, ha már sok rajta a luk). Ezen felül a belső, szivacsos rész egy része már csak akkor válik le könnyen, ha alaposan megfurkáltuk.DIY tök babaszoba nagyvilág dekor Picit szemetes meló lesz, és el is tart egy darabig, ha nem csak random lukasztgatunk. Családi erővel erre jutottunk: DIY tök babaszoba nagyvilág dekor
Egy kis lakkozás és festés még hátra van, de hogy őszinte legyek, a színe és a mintája is nagyon tetszik, így tényleg csak egy minimális fehér színt kap a legteteje, hogy jobban illeszkedjen az enteriőrbe. DIY tök babaszoba nagyvilág dekor

 1
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)