Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Krétázós jelölő

A palántázás ismét rádöbbentett, mennyire fontos a vetemény jelölése. Ráadásul helyesen :) idén is lett olyan balkonparadicsomom, ami kísértetiesen hasonlít paprikára, és nem hiszem, hogy a vetőmag csúszott félre a csomagoláskor, a mulasztás nyilván az enyém.
Ha ettől elvonatkoztatunk, a felszaporodott fűszernövények közül is már egyre nehezebb kiválasztani az éppen megfelelőt, így folyamatosan újabb és újabb jelölési módszereket, praktikákat vetek be. Sok palántához kapható laminált leszúrható kártya; nos kültéren sokáig nem fogja bírni a strapát :) és persze nem is túl elegáns. Szóval barkácsoljunk inkább valamit! DIY jelölő táblafesték

Hétvégén találtam ezt a régi terrakotta kaspót, aminek a formája mindig is tetszett, de mióta kihalt a rozmaring belőle, csak pakoltam jobbra-balra. Mostanáig! Rendet raktam egy kicsit a kacataim közt szombaton, és némi maradék táblafestékre lettem figyelmes. Rögtön tudtam, ha a festék még jó, ebből egy újabb három perces jelölős bejegyzés lesz. És lett! Így készült a gyors krétázható kaspó, ami szerintem ajándéknak is első osztályú:
DIY jelölő táblafesték

Összeszedtem a hozzávalókat: ecset, festék és a terrakotta kaspó (a maszkoló szalagot nem használtam végül, a peremet úgy gondoltam, elég ügyes vagyok, hogy szabadkézzel kifessem. Ment!).
Szépen körbe festettem egyenletesen. Mire körbe értem, nagyjából meg is száradt, így még egyszer körbe futottam rajta. Mindenképpen állíthatom, hogy a terrakottának szuperül áll a fekete :) DIY jelölő táblafesték

24 óra száradás után már krétázható és törölhető, lemosható. Megnézzük, hogy bírja az uv-t és esőt – a szezon végén mindenképpen megmutatom, mi lett belőle! Persze nem a feliratra gondolok, abból borítékolom, hogy az első vihar után nem marad valami sok. Fedett erkélyre inkább célszerű elhelyezni.

Persze ha már ecsetet ragadtam és megtapasztaltam, milyen könnyű az agyagot festeni, nem tudtam leállni, a körtefa lényegesen nagyobb edényére is szemet vetettem. Mivel egyrészről az egészet elég melós lett volna kipingálni és a festék is kevés volt hozzá, úgy döntöttem, mindenkinek jobb lesz, ha csak az alját festem. DIY jelölő táblafesték
A kint tartott növények esetében egyébként sem célszerű a sötét edény, mert nyáron gyűjti a napsugarakat, nagyon felforrósodik, amitől a gyökerek károsodhatnak. Benti használat esetén szerintem viszont kifejezetten vagány lehet, ráadásul a gyerekek imádják telefirkálni, így nekik is szerezhetünk néhány vidám percet.

 0
Tovább

Függő/Leges kertek - csodálatos ereszcsatorna

Nagyon szeretem az újrahasznosító ötleteket, főként, ha valahogy ezek a kerttel, kertészkedéssel is összefüggésbe hozhatóak. A kisebb terek kihasználása különböző növények termesztésére különösen érdekes a számomra - és ahogyan az elmúlt lassan egy év statisztikáit böngészem, látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, mert bizony ezeket az írásokat olvassátok a leggyakrabban :)

Ma a nagyon sokoldalúan felhasználható, és könnyen be is szerezhető ereszcsatornákból mutatnék jópofa ötleteket, amikhez sok kézügyességre sincsen szükség, az eredmény pedig garantáltan mutatós. Készíthetünk a fal mellé lábakon álló függőleges kertet, ácsolhatunk belőle falra, vagy a kerítésre virágtartót, a korláthoz is rögzíthető, de akár felakasztva zöld térelválasztóként is tökéletesen megállja a helyét.  

függőleges kert DIY inspiráció

Ami fontos, hogy a földmennyiség láthatóan is kevés a csatornában, így hamar ki tud száradni, akkor pedig kampec a növényeknek. Figyelnünk kell, mert folyamatosan nedvesen kell tartanunk a talajt. Ebben segítség lehet egy automata öntözőrendszer is, ha nem bízunk magunkban :)

függőleges kert DIY inspiráció

A növényválasztásnál is érdemes tudatosnak lenni. Olyan növényeket válasszunk, amelyek elviselik a sekély talajt, nem hatolnak mélyre a gyökereik. Ideálisak a fűszernövények, a retek, saláta vagy a szamóca is, de akár a pozsgások is remekül ellesznek benne.

Amilyen gyorsan ki tud száradni a talaj, úgy nagyon hamar telítődik vízzel is. Egy komolyabb eső után, ha nincs valamilyen vízelvezetés, könnyen meg is fulladhatnak a növények, így célszerű túlfolyót fúrni az ereszcsatornánkba, vagy lejtéssel rögzíteni őket: 

függőleges kert DIY inspiráció

Nem kell azonnal barkácsáruházakba szaladnunk sem, valamelyik barátnál vagy rokonnál biztosan lesz elfekvőben egy leselejtezett darab. Ha nincsen mégsem, jöhetnek előbb az aukciós és apróhirdetési oldalak, vagy ami sokkal jobb :) a FreeCycle network. (A FreeCycle egy nemzetközi közösség, amelynek van már budapesti tagozata is. Ide feltöltheted, ha kidobnál valamit, és ha bárkinek éppen kapóra jön a cuccod, ingyen elviheti – és Te is az övét: https://groups.yahoo.com/neo/groups/budapest-mindeningyen/info )


A képek forrása: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/vertical-gardens/

 0
Tovább

Keskeny az erkély?! Nincs veszve semmi!

Bizonyára sokan közületek (főleg akik mostanában nézegettek esetleg újabbépítésű lakásokat) találkoztak már azzal a típusú „nagy erkélyesnek" hirdetett lakással, aminek a kilépője akár 20 négyzetméter alapterületű is lehet, de egyszerűen annyira keskeny, hogy nem nagyon lehet mit kezdeni vele. Szuperül hangzik ugyan, hogy minden szobából ki lehet lépni az erkélyre, de amikor meglátod, hogy egy 1,6 m x 11,2 m-es csík az egész, lekonyul a mosoly az arcodról. Tudom én, közel sem ideális ez az elrendezés, de azért van remény, csak egy kis leleményességre lesz szükség :)

Mi ugyan elég jól el vagyunk eresztve hellyel, de a lakás előtt húzódik nálunk is egy ilyen keskeny sáv, amelynek a jelentős része kihasználatlan. Ahogyan megérkezett a jó idő előkerültek a bútorok, szétpakoltuk a növényeket is, és a hálószoba előtt lassacskán egy nem túl bizalomgerjesztő űr kezdett tátongani. Kifejezetten erős volt a kontraszt, mert a hátsó pihenőrész viszont szépen alakult: DIY berendezés pult

Elképesztően zavarta a szemem, így sokáig nem is bírtam magammal. Hamar megszületett az ötlet, hogy egy komoly hiányosságot pótolva olyan kültéri ücsörgő bárt/étkezőt alakítunk ki ebben a kiugróban, ami színben is harmonizál a már meglévő bútorokkal. Szeretünk jókat enni-inni, ehhez viszont egy kényelmes asztal nélkülözhetetlen volt, ha pedig iszogatás közben még bámészkodni is lehet, na, az maga a tökély :) Egy tökéletes megoldás tehát, ha keskeny az erkély, egy fiatalos bár kialakítása:DIY berendezés pult
Ha kíváncsi vagy, hogyan készült, olvass tovább!

A korlát bádogozott teteje is elég gyatra állapotú (köszönet a slendrián kivitelezőnek), így kézenfekvő volt, hogy egyszerűen rápakolunk és eltakarjuk azt. Barkácsáruházban vásároltunk két olcsóbb pultelemet, amiket a helyi lapszabászatban le is vágattunk. A keskenyebb csíkok kettős védelmi funkciót látnak el; szél esetén egyrészről védik a tányérjaink és poharaink tartalmát, másrészről, ha már jó a kedvünk, az alattunk lakókat is védik ezek tartalmától ;)
Miután hazavittük a faanyagot, a helyére próbáltuk, majd elvégeztük a kisebb méretre igazításokat. DIY berendezés pult
A munkalapjaink és a peremek kezelése következett ezután. Két-három rétegben kezeltük oldalanként kültéri festékkel/páccal/lazúrral. Amint a kívánt hatást elértük, két rétegben jöhetett a kültéri lakk. Miután megszáradtak a darabok, már láttam, hogy ez bizony sokkal jobb lesz, mint eredetileg reméltem :) DIY berendezés pult

Sarokpántok tartják szorosan össze a keskeny és a vastag darabokat, a két fél pultelemet pedig alul is összekapcsoltuk egymással, így teljesen stabil lett. DIY berendezés pult

A korlátunk derékszögű, így alapvetően masszív lett az építmény. A pult maga ráadásul és elég nehéz is, plusz nem lóg sokkal túl az eredeti felületen, így tökéletesen stabil, nem rögzítettük külön. Ha mégis szükséges lenne kikötözni, akkor mindenképpen a korlát kialakításnak megfelelően gyorsközözővel, bilincsekkel stabilizáljuk! Fontos, hogy lehetőleg a falfelületet ne fúrjuk meg avatatlanul, nehogy eláztassuk a szomszédokat. Ha készen vagyunk, nincs is más dolgunk, minthogy válasszunk néhány menő széket, pukkantsunk egy üveg pezsgőt és indulhat is a buli! DIY berendezés pult

 1
Tovább

Függő/Leges kertek - ácsoljunk fűszerlétrát

Évekkel ezelőtt kaptam egy szuper kis létrát, amin a konyhakertet tartottam. Nagyon helytakarékos megoldás, és szerintem meglehetősen esztétikus is, így hozzám nőtt. Sajnos az évek alatt kicsit elhanyagoltuk, végül megadta magát az időjárás viszontagságainak. Tényleg elég kis rozoga már, így kénytelen vagyok megválni tőle: függőleges kert létra bútor
Ugye milyen kis jópofa volt?  Bár már a teraszunk mérete nem indokolná feltétlenül ezt a megoldást, de annyira megszerettem, hogy nehezen szántam rá magam, hogy elengedjem, búslakodtam is miatta. A férjem a fejébe vette, hogy átvágja ezt a gordiuszi csomót, és gyárt nekem egy másikat. Mire vasárnap a melóból hazaértem, félig meddig el is készült vele, így gondoltam megosztom veletek a lépéseket, hátha Nektek is kapóra jönne valami hasonló.

Mire lesz szükség?

  1.  lécek 
  2.  4 hosszabb, vastagabb, amiből a létra szára lesz (tetszőleges méretben)
  3.  keskenyebb, rövidebb lécek tetszés szerint (ezekből lesznek a fokok)
  4.  lapos léc, 2 db (záró elem a létra két felső részére, amihez a zsanért erősítjük)
  5.  2 db kicsi zsanér (hogy nyitni, zárni lehessen a létrát)
  6.  4 db műanyag tappancs igény szerint (hogy ha esik, ne a vízben álljon)
  7.  szögek, kalapács, fűrész
  8.  pác, lakk
  9.  esetleg egy vagy két lánc, ami a létra nyílásszögét szabályozza
  10.  akasztós kaspók (vagy drót)

Első lépésként határozzuk meg, milyen magas létrát szeretnénk, és vágjuk annak megfelelő hosszúságúra a vastag léceket, majd találjuk ki, milyen szélességben mennyi fokot szeretnénk a létránkra. Ne legyen túl sűrű, de mindenképpen mérjük a kaspókat hozzá, hogy meg tudja támasztani kellőképpen. Vágjuk méretre a keskenyebbekből a fokoknak valót is. A miénk végül 5-ös lett.

Mérjük ki, jelöljük be, hogy mi hová kerül majd, és kezdődhet is a kopácsolás (a testi épségetekre ügyeljetek). Először rögzítsük szögekkel az egyik szárra a fokokat, majd szögeljük rá a másik szárat is. (Jól jön egy satupad vagy egy munkaasztal, de ha nincsen nem baj, megteszi egy segítő is, aki tartja).  függőleges kert létra bútorEnnek a mintájára készítsük el a létra másik felét is! Tapasztalat, hogy érdemes jobb minőségű faanyagot és szögeket választanunk. A fa ne legyen túl vékony, mert hasadni fog szögeléskor, a szögek viszont minél vékonyabbak legyenek). Tegyük egymásra a kettőt; ha jól dolgoztunk, többé-kevésbé egyformák ;)  függőleges kert létra bútorA tetejét és az alját is kicsit szögbe kell vágni; lent azért, hogy kinyitáskor stabilabban álljon, fönt pedig azért, hogy nyitott állapotban vízszintes legyen, de azért be is lehessen csukni, ha arról van szó. Próbáld meg nyitni/zárni, látni fogod, mennyit kell lecsapni belőle.  függőleges kert létra bútorJöhet a teteje! A lapos lécet vágjuk méretre. Ezeknek kicsit hosszabbaknak kell lennie, mint a fokoknak; pontosan a két szár tetejére kell, hogy illeszkedjenek. Ha kész, akkor szögeljük fel. Most már csak a két fél létránkból kell egyet varázsolni a zsanérokkal, és az érdemi munka kész:  függőleges kert létra bútor
Ezt követően jöhet majd az optikai tuning, illetve a védelem. A lábakra felhelyezhetőek a műanyag tappancsok, illetve fessük, pácoljuk, lakkozzuk kedvünkre!

 0
Tovább

Húsvéti offtopic

Ahogyan a poszt címe is szemlélteti, kicsit elkanyarodom ezúttal a blog fő csapásirányától. Nézzétek el nekem, de igyekezni fogok azért legalább a kreatívkodás talaján maradni, ígérem. Egy jobb fórumon ugyan hasonló témakerülésért komoly moderáció járna, de a kutyafáját :) itt én moderálok, szóval jöjjön, aminek jönnie kell. 
Ha valaki kedvet kap, szerintem még simán bekapcsolódhat az alkotásba; sem kézügyesség, sem komolyabb képzettség nem szükséges hozzá, mégis csodákat alkothatunk. Nézzük, hogyan készülnek a legtutibb vintage alátétek az ünnepi asztalra! OFF: húsvét offtopic DIY

Akik rendszeresebben kattintanak ide, vagy követik esetleg a facebook oldalamat (köszönet érte külön Nekik) tudhatják, hogy sok projektbe csapok bele, és általában a technikát menet közben tökéletesítem. Ez sokszor jó tapasztalat, de ezúttal kivételesen pontosan megterveztem mindent, sőt; hónapok óta vártam az alkalmat, hogy kipróbálhassam ezt a technikát. Mire lesz szükség? húsvét offtopic DIY
- natúr szövet (vagy bármilyen szövet) tányéralátét (aliasz malacozásgátló)
- kinyomtatott inverz kép (én lézernyomatot használtam), olló
- ecset
- gumikesztyű
- fém kanál
- nagy koncentrációjú esszenciális illóolaj (én narancsolajas bio folttisztítót használtam)
- sütőpapír
- vasaló

A dolog lényege, hogy egy mezei kinyomtatott képet átdolgozzuk a textilre mindenféle drága matricafólia vagy különleges eszköz használata nélkül, ha már nem vagyunk olyan ügyesek és kreatívak, hogy rajzoljunk magunknak ;) húsvét offtopic DIY

Az első dolog egy jó képet találni (figyelmetekbe ajánlom pinterest oldalam, ahol sok ilyet gyűjtöttem össze eredeti forrással: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/transfer-patterns/ ). Ha megvan az igazi, tudnunk kell, hogy annak pont a tükörképe kerül a munkadarabra, így ha számít az ábra iránya (vagy ez éppenséggel szöveg) és nincsen eleve megfordítva, akkor bizony előbb tükrözni kell egy szerkesztőprogrammal, csak utána nyomtatni.

Nyomtatás után helyezzük a képet arrcal lefelé az anyagra pontosan oda, ahová a nyomatot szeretnénk kapni. húsvét offtopic DIY

Fel a kesztyűvel, nyissunk ablakot az erős illóolajok miatt és jöhet a java :) Kitöltöttem egy fél kupaknyit a lötyiből, belemártottam az ecsetet, és a mintát hátulról az ecset segítségével egységesen átnedvesítettem úgy, hogy közben a bal kezemmel tartottam a papírt, hogy ne mozduljon el. húsvét offtopic DIY

Vigyázni kell; gyors és egyenletes mozdulatokkal "fessünk". Ha sok a folyadék, elkenődik a minta, ha kevés, nem lesz kontrasztos.

Jöhet a fizikai munka. A kanállal körkörös mozdulatokkal erősen dörzsöljük át a tintát az anyagba. Megmondom őszintén, később állva dörzsöltem, mert tényleg komoly erőt kell kifejteni (növesztettem pár vízhólyagot). húsvét offtopic DIY

Ha nagyobb a képünk, akkor több szakaszban dolgozzunk. Egyszerre kb max egy 3x3 cm-s területet kentem, majd dörzsöltem, és így tovább - működött. Közben ha stabilan tartjuk, néha ellenőrizhetjük, hogy állunk: húsvét offtopic DIY

Elkészültek a képnyomatok, teljesen beléjük szerettem :) sajnos viszont ilyen formában nem tartós a munka, nagyon egyszerűen kimosható lenne, tehát tenni kellett valamit. Megvártam, míg teljesen megszárdnak, majd gőz nélkül, két sütőpapír közt magas hőmérsékleten átvasaltattam a férjemmel ;) húsvét offtopic DIY

Bízom benne, hogy ezzel legalább egy kézi tisztításnak ellenáll, de beszámolok. A technikával elvileg fára is lehet transzferálni, ez lesz a következő próba! ON: Hogy mégis hű maradjak magamhoz :) nőnek a tojásba retkek is: húsvét offtopic DIY

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)