Mindenki szereti a szépet és a jót, ezalól én sem vagyok kivétel. Sajnos a kézügyességem nem feltétlenül tudja követni szárnyaló fantáziámat, de annyi baj legyen.

Előbb vagy utóbb minden balkongazolóban felmerül a kérdés, hogy mibe is ültesse a növényeit. A klasszikus balkonládákkal alapvetően nincsen semmi baj, de én jobban vonzódom a szokatlanabb, újra gondolt felhasználáshoz. Nekem a klasszikus balkonláda kicsit már unalmas, sőt - az új teraszon sok helyen nem is igazán lehet mihez rögzíteni, színekben sincsen olyan nagy választék, a mintákról nem is beszélek - a nem klasszikusok pedig elég drágák tudnak lenni, így maradt a DIY :) jupíí!

Lesz idén több olyan projekt is, amihez a szokásosnál szélesebb, vagy éppen mélyebb edényre lesz szükségem, így amíg nem olyan jó az idő, megtervezem ezeket, és összegyűjtöm a szükséges eszközöket. Ami már biztos, hogy használt boros- és zöldséges ládákból valami lesz. Alapos csiszolás után egy kis színt és dekorációt, majd alapos időjárás elleni kezelést és némi mezőgazdasági fóliát kapnak, ha már nem fagyunk meg odakint. 

A cukkini, hagymák, paradicsomok és fűszernövények reményeim szerint mind ilyen ládákba kerülnek. Nem szeretem emelgetni az ilyen nehéz dolgokat, de óhatatlan néha némi takarítás, így ha nem leszünk lusták, görgővel is felszerelhetjük őket. (azok voltunk, nem lett görgő - a blogger)
Vali kolléganőm is mentett nekem néhány szép példányt, ezúton is köszönöm Neki (és a férjének is, Misinek, aki hajlandó volt megválni tőlük a kedvemért).

A láda szerintem átütő lesz, de a tökfélék jobban kedvelik a mélyebb közeget, így arra gondoltam, egyenesen virágföldes zsákokba ültetek majd minden ilyesmit, és olcsóbb zsákvászonból varrok esztétikusabb külsőt rájuk (akár elnagyoltan kézzel is meg lehet ölteni és úgy talán még rusztikusabb a hatás, de ennyire nem vagyok azért türelmes, marad a gép). Ezekre is kiválóan lehet transzfer technikázni, komoly vintage hangulatú ültető zsákokra számítok :)