Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Citromot magjáról..

Valahogy ez a citromkérdés vagy a limonádé, vagy a teaszezon közepén merül fel midig. Nyilván nem is csoda, Ilyenkor veszünk legtöbbször citrusféléket a kezünkbe, és persze a legtöbb maggal is most találkozunk. Én a magam részéről már-már gyűjtöm ezeket a növényeket. Nem csak a termésüket élvezzük, de egész évben gyönyörűek a kis fák, a virágaik illata pedig igazán mámorító. citrom magvetés egzotikusokAzon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mostanában érik mindig 1-1 citrom, így kevés vásárlásra szorulunk, de persze a boltival sincsen baj. Nem győzöm persze hangsúlyozni, hogy lehetőleg vegyszermenteset vegyünk, ha pedig erre nincs mód, mossuk meg alaposan. citrom magvetés egzotikusok
De mi is lesz a téma most? Természetesen, ami már sokunk fejében megfordult: lehet-e a magokból citromfácskákat nevelni?
A válaszom leghatározottabban is igen. Hogyan fogjunk neki? Alaposan tisztítsuk meg a magokat folyó víz alatt, majd a kis csücskeiket 1-1 határozott mozdulattal vágjuk le. Ez nagyon fontos mozzanat; a mag köpenye nagyon kemény, így lesz esélye a kis hajtásoknak mielőbb erőre kapni. Persze vigyázzunk, magát a magot ne sértsük meg :)

Tavaly talán olyan február magasságában az első (egyébként sikertelen) gyömbéres kísérletem mellé dugdostam el néhány magot, majd simán el is feledkeztem róluk annak rendje és módja szerint. A besült gyömbért hogy ne is lássam, alkalom adtán száműztem is a teraszra. Már igencsak tavasz derekán jártunk, amikor konstatáltam, hogy minden kínzás ellenére, kommandósokat megszégyenítő módon a magok kicsíráztak, és szépen növekedésnek indultak a növénykék. A hír tehát igaz, az élet utat tör magának :) citrom magvetés egzotikusok
Sokan csészébe ültetik a magokat csoportosan, nagyon mutatós így is: citrom magvetés egzotikusok(a kép forrását pinterest oldalamon megtalálod: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/egzotikusok/)

Mostmár azért nagyobb becsben tartom a citromnövendékeimet, de a teraszon, napvilág mellett nevelkedtek. Télre világos helyre kerültek. citrom magvetés egzotikusokÁltalánosságban mit mondhatok el?

  • Nem fog teremni a nevelt magonc. Ha mégis, biztosan sokára, és nem lesz élvezhető a gyümölcse. Megoldás: egy termő ág visszaoltása a növényre. Szerintem erről tavasszal szót fogunk ejteni :) Ha nem tudod/szeretnéd oltani, akkor is egy nagyon szép dísznövényed lesz, amire igazán büszke lehetsz!
  • Nem nő túl gyorsan, erre azért készüljünk fel!
  • Rendszeres tápoldatozást igényel, illetve ne hagyjuk kiszáradni a földjét
  • Metszenünk is kell majd egy idő után
  • Nyáron remekül elvan kint, de fokozatosan szoktassuk csak a napsütéshez, nehogy megégjen.
  • Télen világos, de mérsékelten meleg helyet igényel – mérsékeltebb öntözéssel
  • A téli kisebb mértékű levélsárgulás és levélhullás normális :)

Vigyázat, a citromtartás addiktív!

 6
Tovább

Hogy is volt Ez? A thai citromfű

Frissítsük fel kicsit az emlékeinket :) tavasszal már ódákat zengtem, mennyire sokoldalú fűszer és gyógynövényről beszélünk (http://balkongaz.reblog.hu/egy-cserep-azsia). Annyi biztos, hogy legalább annyira sokoldalúan használható fel a növény, mint ahány elnevezése él a köznyelvben (sereh, thai citromfű, citromcirok, lemon grass…); de működik-e itthon, balkonkörülmények közt a citromcirok nevelése? Bár a siker nem 100%, azt kell mondanom, egy kis odafigyeléssel igen!

Kétféle módszert is kipróbáltam:

#1. bolti, fűszernek szánt, vágott növény gyökereztetése
Működött-e? Mi az, hogy! Legalábbis egyszer sikerült. Világos helyre, egy vízzel töltött befőttesüvegbe állítottam a szárat. Kellett egy kis idő neki, mire összeszedte magát. A súlya többszörösére nőtt, sok vizet vett fel. Sajnos hajlamos a nyálkásodásra, így rendszeres öblítést, vízcserét igényelt, de viszonylag hamar, 1-2 hét alatt jöttek az első bíztató jelek: citromcirok egzotikusok gyökereztetés magvetés
Megjelentek a gyökerek, amik ezután elég gyorsan fejlődtek. Májusra már kellemesen meleg volt, így elérkezettnek láttam az időt, hogy kiköltöztessem egy cserépbe, ekkorra szép bojtos lett a gyökérzet is. citromcirok egzotikusok gyökereztetés magvetés
Volt időszak, amikor kicsit aggódtam érte, mert a külső levelei száradásnak indultak – de hamar rájöttem, csak az új, friss hajtásoknak adták át a helyüket. citromcirok egzotikusok gyökereztetés magvetés
Hogy meg tudom-e mutatni most? :) Nem. Sajnos a japán kirándulásunk alatt feladta a küzdelmet, nyugodjék békében.

#2.Citromcirok magról nevelése
Működött? Sikeresnek könyvelem ezt a kísérletet is, bár összesen három nyeszlett tövet tudtam teleltetésre behozni. Pont hárommal többet mondjuk, mint a hajtatott verzióból :) citromcirok egzotikusok gyökereztetés magvetés
Ezek a növények még elég kis gyengék, de végül is nem vártam, hogy rögtön bebokrosodjanak. A magokat külföldről rendeltem, egy átlátszó fedeles ételelviteles dobozba, kevés földre szórtam, megspricceltem, letakartam és vártam. A rájuk írt csírázási idő töredéke alatt hajtani kezdtek, így nagyon fellelkesültem. A kezdeti lelkesedésem persze a tavasz és nyárelő beköszöntével alább hagyott, és a sok más kinti (látványosabb) teendő mellett bevallom, totál elhanyagoltam a citromcirok palántákat. Ha gondosabb vagyok velük, vagy legalább veszem a fáradságot és átültetem őket, most bizonyára sokkal több is lehetne, vagy erősebbek lennének de még így, 0 gondoskodás mellett is megmaradtak - igazán szívós kis balkonrambók. citromcirok egzotikusok gyökereztetés magvetés

Akármelyik módszert választjuk, láthatjuk: van esélyünk a sikerre. Ami biztos, hogy a növény ráadásul évelő, de kicsit sem fagytűrő; 18-38 fokon, magas páratartalom mellett fejlődik csak szépen. Cserépbe vagy dézsába ültessük, hogy be tudjuk hozni, ha csípősre fordul az idő. Ha kint marad, sajnos elbúcsúzhatunk tőle. Kíváncsi vagyok, áttelelnek-e; ha igen, jövőre ismét megmutatom őket! 

 1
Tovább

Saját gyömbér otthon, csapó 2.

Maradjunk annyiban, hogy az első próbálkozásom nem bizonyult túl sikeresnek, már legalábbis gyömbér fronton :) Márciusban a bukást követően száműztem is kintre a cserepet, hogy ne is lássam – totál elfelejtettem, hogy eldugtam mellé néhány grapefruit és citrom magot is, amik viszont kihajtottak (ez egy teljesent más történet, részletek hamarosan): konyhakert gyömbér egzotikusok

Tehát a kudarcot, vagy félre siklott kísérletet követően elhatároztam, nem hagyom azért annyiban a dolgot, akkor is lesz gyömbérem, ha a fene fenét eszik is! Most teljesen más módszerrel próbálkoztam.

A piacon kerestem egy olyan egészséges rizómát, amin szép friss rügyek voltak. Hazavittem, és abban az átlátszó zacskóban, amibe elcsomagolták, a fiókba dugtam, és várakoztam. Sejtettem, hogy nem lesz túl gyors a folyamat :) Nem is volt az. konyhakert gyömbér egzotikusok
Teltek múltak a hetek, és a hajtások szépen növekedésnek is indultak. Néha elővettem, rápillantottam. Ekkor a fény hiánya miatt a színük még sárgás-barnás volt. Amikor már 1-1,5 cm hosszúak voltak, a fiók biztonságából a konyhapultra helyeztem a csomagot. Néhány nap alatt szépen bezöldültek, és hamarosan már a gyökérkezdeményeket is fel lehetett fedezni rajtuk: konyhakert gyömbér egzotikusok

Türelmetlen típus vagyok, így ahogy májusra fordult a naptár, elérkezettnek ítéltem az időt a kiültetésre. Persze a döntésemet nagyban elősegítette, hogy az ebédhez gyömbérre volt szükség, így egy darabot mindenképpen metszenem kellett :) A két hajtást egy-egy nagyobb darabnyi rizómával leválasztottam: konyhakert gyömbér egzotikusok

Egy nagyobb cserepet feltöltöttem zöldségfölddel, és belehelyeztem a kis növénykezdeményeket. Ezeket már átvettük legutóbb ugyan, de nem árt az ismétlés: a gyömbér nem szereti a direkt napfényt illetve az erős szelet, így a leander árnyékában, a bazsalikomok mellett találtam nekik egy optimálisnak tűnő helyet. konyhakert gyömbér egzotikusok
Óvatosan öntözgetem csak, maximum heti egy, vagy két alkalommal – úgy jó, ha a földjük teteje kicsit már porzik. Ebből a szempontból nem kedvezett mostanában a csapadékos időjárás, de a szokatlanul hűvös hőmérséklet sem –  a hideget sem kedvelik sajnos. Bízzunk benne, hogy mostmár marad a nyár :)

Figyelgetem őket, szerencsére szépen lassan növekedésnek indultak a levelek, így bizakodó vagyok :) konyhakert gyömbér egzotikusok

 0
Tovább

Egy cserép Ázsia

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, mi a részünkről rajongunk a minőségi ázsiai konyháért. A férjem gyakran készít mindenféle finomságot wokban, de az utóbbi években a különböző thai levesekkel sem lehet már zavarba hozni: fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta 
Van egy olyan fűszernövény, ami nélkül lehetetlen nekiállni egy igazán autentikus ázsiai fogásnak; ez a sereh. Nem mond így sokat, ugye? Pedig a legtöbben biztosan találkoztatok már vele: fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta
Angol nevén már biztosan ismerősebb; lemon grass - szép magyarosan pedig úgy hívjuk, hogy illatos citromcirok. Nagyobb bevásárlóközpontokban „frissen” is hozzá lehet jutni, de porított formában is beszerezhető. Kellemes citromos aromájú és illatú fűféle, amely megjelenésében kicsit talán hajaz az újhagymára; Indiában és Ázsiában honos, de az Egyesült Államoktól kezdve Afrikáig termesztik. fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta
A sereh amellett, hogy kiváló fűszernövény, gyógynövényként is számon tartják. Antibakteriális hatású; penészgombák ellen, vagy akár lábgomba kezelésére is ajánlják, emellett lázcsillapító és hasmenést csökkentő hatást tulajdonítanak neki, sőt, állítólag szúnyogűző is. Szóval csodanövény :)

A legutóbbi nagybevásárláskor is a kosarunkba került, de nagyot nyeltem, amikor az árára pillantottam – elhatároztam, hogy megpróbálom inkább megtermelni itthon, így kicsit jobban utánajártam a dolognak. Szerencsére komoly szakirodalom áll rendelkezésre, a szaporításnak rögtön két lehetséges módszerét írják le. Most mindkettővel megpróbálkozom itthon, és győzzön a jobbik!

1. Gyökereztetés
fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaA módszer lényegesen gyorsabbnak tűnik a másiknál; a növényt egy pohár vízbe kell helyezni, és várni kell, hogy meggyökeresedjen. A leírások szerint ez a folyamat gyorsan beindul, mindössze néhány hetet kell várnunk, majd ültethetjük is. Az enyém 3 napja ázik, de még nem csinált semmit :)  

fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaA növény szereti az állandó nedvességet, a jó tápanyagtartalmat – de a legkevésbé sem fagytűrő; mivel évelő növényről beszélünk, így mindenképpen fagymentes helyen szükséges teleltetni.

Hozzá tartozik a gyökereztetős módszerhez, hogy mivel meg kell vásárolnunk drága pénzért a növényt; így nem biztos, hogy ez a legköltséghatékonyabb megoldás, ráadásul szerintem nem is szaporodik gyorsan. Mi lehet a megoldás? Természetesen a magvetés :

2. Magvetés
   fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaBiztos vagyok benne, hogy lényegesen időigényesebb és kényesebb maga a folyamat, de ha már rászánjuk magunkat, és sikerrel is járunk, biztosan el tudjuk látni a fél családot elegendő citromcirokkal. E-bay által gyorsan jöttek a magok :) Egy elviteles dobozba szórtam el őket, egy vékony földréteggel fedtem, megpermeteztem és lezártam.  fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta

A gyártó leírása szerint a csírázás 21-45 nap.. Ehhez képest ma reggelre kihajtottak.    Lehet, hogy mégis sok lesz?! Nem baj, mert a növény egyébként kiválóan viseli a fagyasztást is. 

Hogy biztosítsam az ideális körülményeket, a végelgyengülésben elhunyt kaméleonunk terráriumában alakítotok ki palántanevelőt, ahol elég meleget, fényt és páratartalmat tudok biztosítani a kis palántáknak a fejlődéshez.

Reményeim szerint május környékére szépen megerősödnek majd, és kiültethetem őket napos, de szélvédett helyre :)
fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta

Nem saját képeim forrását Pinterest oldalamon találod: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/egzotikusok/

 0
Tovább

Tényleg működik?! Gyömbér a cserépbe, csapó I.

Csak egy embert ismerek, aki nem szereti a gyömbért. Ő most biztosan magára ismert :) de sebaj, több marad nekünk! Én imádom. Sok mítosz terjeng a neten arról, hogy mennyire egyszerű házilag gyömbért nevelni, így arra gondoltam, megpróbálok rácáfolni ezekre :)

Kezdjük is az alapokkal. Mi az a gyömbér, és miért jó, ha van nekünk? A gyömbér egy (első sorban) ázsiai fűszernövény, amelynek a gumóját, az elágazó húsos gyökérzetét használjuk. Tulajdonítanak neki persze gyógyhatást is; főként az emésztéssel kapcsolatos panaszok, görcsök csillapítása kapcsán.
Trópusi származású évelő, ebből adódóan nálunk nagy mennyiségben csak melegházban termeszthető.

Nézzük, mi a metódus. Vegyük sorra, milyen igényei vannak, és mit szükséges kerülni:

Nem szereti:
x közvetlen, erős napfény
x túlzott locsolás
x fagy
x erős szél

Szereti:
- meleg
- védett hely
- tápanyagdús föld (virágföld+homok 3:1 arányban)
- páratartalom magasabb

Mindenekelőtt be kell szereznünk egy friss, egészséges gyömbérgyökeret – piacon, multikban is állandóan hozzá lehet jutni. Olyat válasszunk, amelyen legalább egy zöld rügyet találunk. Ilyen a rügy:  gyömbér konyhakert gyökereztetés
 Ha beszereztük a tenyészalanyt, daraboljunk. Sajnos én kicsit megfeledkeztem róla, és a szép zöld rügyem már nem is annyira zöld :) ezért a pazarlás elkerülése miatt, kísérleti jelleggel kicsit daraboltam, és biztos, ami biztos alapon egy napra vízbe áztattam. Reményeim szerint kicsit összekapja magát, és az esetleges vegyszerek egy része is kiázik belőle.  gyömbér konyhakert gyökereztetés
A fáma úgy szól, hogy nem szükséges neki nagyon nagy hely, ezért egy közepes cserépbe töltöm a földet, és abba helyezem a gyökérdarabot. nem túl mélyre, hogy a rügy teteje éppen hogy kilátszódjon. Nem szabad túlöntözni, így eleinte majd permetezgetni fogom.  gyömbér konyhakert gyökereztetés
Sajnos nem viseli el a fagyot, ezért majd tavasszal teszem ki az erkélyre (a jövőbeni bazsalikomok mellé) a munkaasztalom árnyékába, és igyekezni fogok nem túlgondozni.
A projekt kapcsán a facebookon folyamatosan riportolom az eredményeket, aztán összegzem az eredményt a blogon - de nem szabad gyors sikerre számítani – eleinte zöld hajtást remélek, de fogyasztható méretű gyökérzetre kb. 10 hónapot várni kell. :) meglátjuk!

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)