Napok óta pechem van az idővel. Ahányszor kidugom az orrom, mindig elkezd csöpögni az eső, így visszakényszerülök a lakásba. Már nagyon tennék-vennék, de picit már tényleg korlátozva vagyok a mozgásban, így idén lemondtam a palántanevelésről is, de na. Valamit akkor is csinálnom kell, így kutatni kezdtem itthon. És mit találtam a hűtőben? Egy kis maradék házi porcelángyurmát :) Meg is szállt az ihlet, növényjelölőket fogok készíteni. Mert bár palántákat nem fogok nevelni, de tavasszal a magvetésben nem állíthat majd meg semmi! 

Kicsit több, mint egy éve készítettem az első adag házi gyurmát, és írtam is róla részletesen itt: http://edesotthon.reblog.hu/szuper-sutheto-gyurma-hazilag Ha érdekel a pontos recept és az elkészítés módja, kattints át, szabadon használhatod :) Nem kell sok csillivilli drága anyag hozzá, csak egy kis kukoricakeményítő, szódabikarbóna és víz – tényleg marha jó! Jól gyúrjuk át a gombócot használat előtt, főleg ha már állt is a hűtőben, majd jöhet is a szobrászkodás. Én egy drótra felakasztható verziót választottam ezúttal, mert a festés ellenére úgy érzem, ha a földbe szúrnám, a folyamatos nedvességben lassan feloldódna a jelölő. Bár némely növénynek jót is tesznek ezek az anyagok, mégsem szeretnék feleslegesen dolgozni.

Kis lapokat formáztam, amiket felül kilukasztottam. A táblácskák egy részére rányomdáztam a betűket – ehhez keksznyomdát, vagy akár ilyen betű pecsétet is lehet használni, mint a fenti képen - kinek melyik van.
 

Ha egyik sincsen kéznél, száradás után simán fel is festhetjük a betűket, de akár táblafestéket is használhatunk:

Én is maradék táblafestéket tervezek felhasználni, de mivel kint hamar lemossa az írást az eső, kellett a maradandó nyomott szöveg, amit majd csak egy kis krétával teszek kontrasztosabbá. A lapkákat a kis luknál fogom majd felakasztani, mint itt: 

Az ékezeteket fogpiszkálóval nyomkodtam, így ha valaki ügyesebb, akár a rajzolással is megpróbálkozhat :) Vagy ha a szöveg nem fér ki, mint ahogy nekem a paradicsom nem fért rá a lapra, meg is formázhatja:

Én maradok a nyomdánál :) vért izzadtam a paradicsommal!

A nem saját képek forrásért és több hasonló ötletért kattints ide: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/jel%C3%B6l%C5%91k/

A jó nyelvek úgy mondják, vannak olyan növények, amelyeket elegendő egyszer megvásárolnunk, majd azt követően „örökké” termeszthetjük azokat magunknak – persze csak azután, hogy el is fogyasztottuk a termék nagyját. Régóta foglalkoztat ez a kérdés, de elsősorban zöldségekkel, ehető növényekkel kapcsolatban, amiket így szinte az örökkévalóságig termeszthetünk magunknak a körfolyosón is fillérekből, kevés törődéssel.

Bár az első kísérletre mondhatjuk, hogy csak haza estem :) mert a férjem lépett először a tettek mezejére, de mindenképpen egy egész sorozatot szeretnék szentelni a témának. Lássuk most a tormát: 

Gyerekkoromból emlékszem, milyen egy kiirthatatlan, szapora és csak fáradságos munkával kiásható utálatos, helyigényes és rusnya növény volt a nagyi konyhakertjében :) ugye máris kedvet kapott hozzá mindenki? Szerencsére dézsában vagy zsákban nevelve sokkal könnyebben megzabolázható lesz.
Nagy általánosságban elmondhatom, hogy a torma kiváló C, B6, B1 és B2 vitaminforrás. Kifejezetten igénytelen szerzet, talán ezért is ideális kísérleti alany, gyakran vadon is találkozhatunk vele az utak mentén.

Kiskerti körülmények közt a gyökerek oldalhajtásainak dugványozásával szaporítható. Június végén, július elején szedik fel a gyökereket és választják le, majd ültetik vissza a rizómákat – október végére esik a betakarítás. Télálló, de érdemes kiskertben kiszedni, és sötét, hűvös helyen átteleltetni, ne nyomja el majd következő évben a többi veteményt.

Biztosra veszem, hogy húsvétkor még nem a saját tormánkat reszeljük a sonkához, de ki tudja, talán ősszel már igen. Hogyan láttunk neki? Vettünk egy tormát, és jól megettük :) A tetejét levágtuk, és egy szuflés tálkába raktuk egy kevés vízzel: 
Fontos, hogy kevés legyen a víz. Így elkerülhetjük, hogy nemes egyszerűséggel megrohadjon az alany, viszont predesztinálja, hogy néhány naponta adjunk neki frisset. Ha kiszárad, bizony oda a tormatermény ;) Kb. másfél hét leforgása alatt a konyhapulton a gyökérhajtások megjelentek, majd a levelek is zöldülni, növekedni kezdtek.

Picit több, mint egy hónap elteltével elérkezettnek láttam az időt, hogy a torma földbe kerüljön, így vigyázva a gyökerekre (és a tisztaságra is, ezúton elnézést kérek a Józsefváros kiadvány szerkesztőitől) egy használaton kívüli cserépbe ültettem. Ötletem sem igazán van, milyen föld lehetett benne, de ha igazam van, szinte mindegy is lesz. Most pedig várakozunk. 

Ne essék félreértés, nem azt mondom, hogy most mindenki rohanjon a boltba, és kezdjen az ablakpárkányon tormát termeszteni. Ha viszont karácsonyról maradt elfekvőben, egy próbát megér – még mindig jobb, mintha egyenesen a kukában landolna. Tavasszal mindenképpen beszámolok, hogy hogyan áll a kísérlet, addig is a folyamatképeket követhetitek facebook oldalunkon :)

Egy jó sztori befejezés nélkül még akkor is bosszantó tud lenni, ha nem vagyunk kényszerbetegek… ezt már diákként megtapasztaltam Edgar Allen Poe műveit olvasva - rászaladtam a Világítótorony c. remekműre, ami egészen zseniális, azonban (halála miatt) sajnos félbe maradt – megkérdőjelezhetetlen az ok, de ettől függetlenül roppant sok bosszúságot okozott.
Megfogadtam ekkor, hogy én bizony soha, semmit sem hagyok félbe. Na persze :) de maradjunk annyiban, ha happy end a történet, akkor törekszem a befejezésre. Lássuk tehát, hogy, mi lett a gyömbéres projekttel! (előzmény: http://balkongaz.reblog.hu/sajat-gyomb-er-otthon-csapo-2)

Utoljára arról számoltam be, hogy a rizóma hajtatására a legjobb módszer a konyhafiók+nejlonzacskó+idő trió. Ezt az állítást a mai napig tartom, sőt. Jelentősen felerősödött bennem ez az érzés. 
Tavasszal elültettem a kihajtott gyökérdarabokat, amik növekedésnek is indultak. Az egyik sajnos a „túlgondoskodásom” áldozata lett a nyár folyamán, tényleg csak minimális öntözésre, melegre és kellemes árnyékra van szüksége. Gyakorlatilag ottfelejtheted a sarokban. 

Ahogy teltek múltak a hetek, szépen megnövekedtek a hajtások, komoly levélzet fejlődött. Mire beköszöntött az ősz, már elég torzonborz lett: 

A gyömbér a sok víz és az erős napsütés mellett egy dolgot még nem tolerál, az a hideg. Sajnos a szeptember végi, októberi csípős időjárás megviselte a növényt, így a teleltetést buktam. Igazából nem is bánom annyira, mert egyrészről már nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg megnőtt-e, másrészről az UV teljesen megette a cserepet, így nem húzta volna ki jövő évig. Jött tehát a szüret! Óvatosan kiástam a rizómát az atomjaira hulló edényből: 

Kellett neki egy alapos mosás, maradjunk annyiban, de az eredmény egészen hihetetlen. Komoly méretű, teljes értékű gyömbérnövény fejlődött egy pici hajtásból: 

Le is választottam a szélső két hajtást, gyorsan visszaültettem egy normális cserépbe, és behoztam. Hátha!

Egy valami tuti: ilyen friss gyömbérrel még sosem volt dolgom, megérte a fáradságot! 

Hogy őszinte legyek, a leghálásabb és egyben a leghasznosabb dolog, amit városban apró helyen is nevelhetünk, az a fűszerkert. Zseniális megoldás, ha „haszonnövényekkel” szeretnénk megtölteni a balkonládát, vagy éppenséggel csak egy picike függőleges kertet tervezünk. Nincsen sok lazább dolog, mint kinyúlni az ablakon, és leszakítani pár levél mentát majd a limonádédba a dobni hetykén. Én legalábbis nagyon élvezem ;) ugyanez a kaján érzés fog el, amikor egy gyors vacsihoz némi oregánóra vagy bazsalikomra van csak szükségünk, én pedig simán csak kiballagok az erkélyre egy ollóval szüretelni. Régóta foglalkoztat a kérdés azonban, hogy valami olyat is nevelgessek magunknak, amitől édesebb lesz a tea, vagy akár az a bizonyos limonádé. Nem olyan nagy a választék, hacsak nem akarunk cukorrépát vagy cukornádat, esetleg kukoricát termeszteni az erkélyen. Én ezeket a lehetőségeket elvetettem, így hamar egyértelművé vált, hogy vadásznom kell egy tő steviát.

De mi is az a stevia? Egy helyes kis növény; természetes édesítőszer, amely napjainkban egyre népszerűbb hazánkban is. Számos készítménye kapható már nem csak bioboltokban, amely cukorbetegek vagy fogyókúrázók részére bizonyára nem is ismeretlen. Jó tulajdonsága, hogy nincs benne szénhidrát, tehát zérókalóriás, nem rontja a fogakat, hőhatásra nem bomlik le, és akár hússzor édesebb az általunk használt cukornál.  A kérdés csak az, hogy miért nem jutott ez előbb eszembe? ☺ Nem baj, ahogyan mondani szoktam; ami késik, az jön! Lássuk, hogyan neveljünk otthon, és használjuk fel a steviát! 
Azt javaslom, hogy nem üzemi méretek közt első sorban vásárolt palántákkal dolgozzunk. Bár kereskedelmi forgalomban láttam már magokat is, de elég nehezen csíráznak. Nem nagy anyagi befektetés egy palánta, és kertészetek polcain egyre sűrűbben találkozhatunk vele. Ha megvásároltuk a növényt, fontos, hogy jó talajt válasszunk neki. Szereti a kicsit agyagos, de tápanyagban gazdag földet. Ilyet nehéz beszerezni, így tökéletesen megfelel a zöldségek neveléséhez kapható földkeverék is. A növény erős szárait levágva gyökereztethetünk új töveket, amelyek ha hosszúak még a nappalok, egy kis gyökereztető homok vagy egyszerű tőzeg segítségével viszonylag gyorsan, már egy hét alatt megerednek!

Ültetésnél egy mélyebb cserepet válasszunk a növénynek, amelynek az aljában egy ujjnyi vastagon kavicsréteget terítsünk szét, majd erre mehet a föld, és bele a növény. Nem szereti a pangó vizet, így ezzel a vízelvezető réteggel sokat segíthetünk steviánk komfortérzetén. Ha kertbe kerül, első sorban a magas ágyásokba célszerű helyezni a jobb vízelvezetés miatt. Érdemes a tövet takarni fenyőkéreggel vagy akár zöldmulccsal, hogy megelőzzük a kiszáradását és a gazosodást. Folyamatosan tartsuk nedvesen, illetve csipkedjük vissza, hogy szépen bebokrosodjon.

Bár én csak tavasztól nevelgetem a steviámat, így tapasztalatom még nincsen a témában, de a szakirodalom szerint áttelel. Erre mindenképpen vissza fogok térni ☺ Júniustól folyamatosan virágzik októberig. 

A lecsipegetett leveleket egyesével frissen is használhatjuk (mint a mentát), de ősszel visszavághatjuk, és ki is száríthatjuk nagyobb mennyiségben. A szár nem valami édes, így csak a leveleket használjuk fel! Szárazon, tiszta üvegben sokáig eláll. A kiszárított leveleket ráadásul kávédarálóban/mozsárban porrá is törhetjük, így egy könnyen felhasználható ZÖLD édesítőport kapunk. 

Maradjunk annyiban, hogy az első próbálkozásom nem bizonyult túl sikeresnek, már legalábbis gyömbér fronton :) Márciusban a bukást követően száműztem is kintre a cserepet, hogy ne is lássam – totál elfelejtettem, hogy eldugtam mellé néhány grapefruit és citrom magot is, amik viszont kihajtottak (ez egy teljesent más történet, részletek hamarosan): 

Tehát a kudarcot, vagy félre siklott kísérletet követően elhatároztam, nem hagyom azért annyiban a dolgot, akkor is lesz gyömbérem, ha a fene fenét eszik is! Most teljesen más módszerrel próbálkoztam.

A piacon kerestem egy olyan egészséges rizómát, amin szép friss rügyek voltak. Hazavittem, és abban az átlátszó zacskóban, amibe elcsomagolták, a fiókba dugtam, és várakoztam. Sejtettem, hogy nem lesz túl gyors a folyamat :) Nem is volt az. 
Teltek múltak a hetek, és a hajtások szépen növekedésnek is indultak. Néha elővettem, rápillantottam. Ekkor a fény hiánya miatt a színük még sárgás-barnás volt. Amikor már 1-1,5 cm hosszúak voltak, a fiók biztonságából a konyhapultra helyeztem a csomagot. Néhány nap alatt szépen bezöldültek, és hamarosan már a gyökérkezdeményeket is fel lehetett fedezni rajtuk: 

Türelmetlen típus vagyok, így ahogy májusra fordult a naptár, elérkezettnek ítéltem az időt a kiültetésre. Persze a döntésemet nagyban elősegítette, hogy az ebédhez gyömbérre volt szükség, így egy darabot mindenképpen metszenem kellett :) A két hajtást egy-egy nagyobb darabnyi rizómával leválasztottam: 

Egy nagyobb cserepet feltöltöttem zöldségfölddel, és belehelyeztem a kis növénykezdeményeket. Ezeket már átvettük legutóbb ugyan, de nem árt az ismétlés: a gyömbér nem szereti a direkt napfényt illetve az erős szelet, így a leander árnyékában, a bazsalikomok mellett találtam nekik egy optimálisnak tűnő helyet. 
Óvatosan öntözgetem csak, maximum heti egy, vagy két alkalommal – úgy jó, ha a földjük teteje kicsit már porzik. Ebből a szempontból nem kedvezett mostanában a csapadékos időjárás, de a szokatlanul hűvös hőmérséklet sem –  a hideget sem kedvelik sajnos. Bízzunk benne, hogy mostmár marad a nyár :)

Figyelgetem őket, szerencsére szépen lassan növekedésnek indultak a levelek, így bizakodó vagyok :)