Kertésznapló - február

A tavasz közeledtével egyre inkább sűrűsödni fognak a teendőink. Részemről nagyon várom, de a tapasztalatom az, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk mindenféle munkával megcsúszni, vagy éppenséggel olyanokat is elvégezni, aminek még nem is érkezett el az ideje. Mi a megoldás? Természetesen a tervezés.

Próbáljunk minél tudatosabbak lenni, nem bánjuk meg! Csomó pénzt megspórolhatunk, mert elkerülhetünk sok fölösleges vásárlást, illetve az  időnket is könnyebb lesz beosztani, ha tudjuk, mennyi a munka. Arról pedig, hogy nem felejtünk el (max kihagyjuk) a teendőket, ne is beszéljünk :) mostantól rendszeresen hozom majd a legfontosabbakat, hogy időben felkészülhessünk közösen.

Én ilyen "to do" listákat készítek magamnak:  tél kertésznapló

Ha tetszik a naplóm, és szeretnéd minden hónapban megkapni az aktuálisat (szerkeszthető formátumban, hogy megcsnálhasd belőle a sajátod) nincs más dolgod, mint a facebookon követni minket, és privát üzenetben elküldeni a mail címed, ahová küldhetem. A dolog teljesen ingyenes, de csak annak szeretném odaadni, akit tényleg érdekel ;)

Na tehát február. Úgy fest, nem volt nagyon kemény telünk, és lassan már kifelé kacsintgatunk belőle. Vasárnap délelőtt kegyesek voltak az égiek is, így az elszántabbak előmerészkedtek egy picit kapirgálni. Mi sem tettünk másként, a felázott földből könnyen ki lehetet húzni a leszáradt tavalyi vetemény romjait, sőt, a napsütésben jólesett az almafát metszegetni is! 

Ha eláll a monszun és szikkad kicsit a föld, felfrissíthetjük majd balkonládáink tartalmát friss földdel és kis biotrágyával. Le lehet már csipkedni a krizantémok elszáradt szárait, a barna eperlevelek is eltávolíthatóak a tövekröl, fokozatosan bontható a téli takarás, vethető lesz a zöldborsó is.

A gyümölcsfák lemosó permetezése is érik, de ami a legfontosabb talán, hogy tervezzük meg az idei nagy veteményt, és szerezzük be a szükséges magokat, a palántaneveléshez szükséges eszközöket is :)

 0
Tovább

Decemberben ültetni?

A Jézuska sok szép ajándék mellett néhány különleges tulipánhagymával is meglepett. Igazán személyre szabott ajándék :) de ha már most tavasszal szeretnénk élvezni a pompás virágokat, bizony nem szabad tétlenkedni! Balkonon mély cserépben, szabadföldben, vagy ágysban is pompásan mutatnak.
tulipán hagymások virágok tél

A tavaszi hagymásokat szeptember végétől december végéig ültethetjük, de a városban az enyhébb időjárás miatt ez még egy picit akár ki is tolódhat. Ha már munkához kelett látnom, összeszedtem a crocusokat, illetve minden maradék virághagymát is. Az ünnepek alatt ezeket az ablakban, majd a pincében szoktattam a zordabb, kinti időjáráshoz.

Ahogyan elteltek az ünnepek, őszintén szólva jól is esett egy kis munka, hogy lemozogjak valamennyit a rengeteg bejgliből, amit felfaltam a napokban. Bár mély kaspóban is nagyon szépen fejlődnek balkonon ezek a növények, ezúttal úgy döntöttem, a nemrégen művelés alá vont tetőágyásba kerül a sok hagyma. Imádom a tulipánokat, tavasszal az asztalra vágott virágként nem is tudok igazán jobbat elképzelni – a cserepes verziót viszont nem szeretem levágni, mert az erkélyajtó elé rakva is szépen mutat. Ha minden jól megy, akkor az eldugott ágyásból viszont nem fogom annyira sajnálni, és a lakásba hozhatom majd őket.
 tulipán hagymások virágok tél
Egymástól kb. 8 cm távolságra, 10 cm mélyre kell ültetni a hagymákat; és csoportokban mutatnak a legszebben, ha nem levágásra szánod. A visszavágott zsályák mögé ástam egy kis árkot; szerencsém volt, a föld nem volt átfagyva, sem megdermedve. Bekerültek szépen sorba a hagymák, és már nincs is más dolgom, csak várni a tavaszt :)

Tipp: mivel decemberrel zárul a tavaszi hagymások ültetési ideje, a legtöbb boltban most kedvezményes áron juthattok hozzájuk!

tulipán hagymások virágok tél

 0
Tovább

Téli kerti party? Hmm.

Ki a fene mondta azt, hogy télen nem jó buli az erkély, vagy a kert?! Jómagam elég fázós vagyok, így inkább azoknak a táborát erősítem, akiknek kellemesebbnek tűnhet bentről, a melegből bekuckózva nézni a kinti világot, ha szerencsénk van, hóesést. Nincs ez másképpen most sem, de kedvet kaptam – a hideg pedig valljuk be, csak kifogás. Tőlünk északabbra nagy hagyománya van a téli outdoor sütögetéseknek, így egy csapadékmentes, szélcsendes napon (nem ilyen vacak időben, mint ma) talán érdemes lehet nekünk is kipróbálni :) akár az ünnepek alatt is.

Dekoráljunk, legyen kint is ünnep az ünnep!  tél party
Égősorokkal, kis téli dekorral vagy mécsesekkel nagyon hangulatossá lehet tenni az erkélyt, még akkor is, ha csak egy kis kilépőről beszélünk. 
A kiürült balkonládákba kerülhetnek girlandok, az örökzöldekre karácsonyi díszek vagy égők. Elő lehetne venni néhány befőttes üveget is mécsesekkel, mert ugye a befőttes mindig hasznos :)
Lógathatunk az árnyékolókra hópelyheket, égőket, de egy kerti létrát is befoghatunk erre a célra. Álló üres kaspókat is elhelyezhetünk ízlésesen egy kis téli dekorral, vagy bambuszfáklyákkal.

Persze ha bőven van hely, vagy ha nyáron esetleg hozzátok daruzták be a jacuzzit, nem is nagyon van miről beszélni, csak időpontot kell egyeztetnünk egy látogatásra ;).   tél party
Ami a legfontosabb, vegyük elő a meleg párnákat, és a takarókat is, ami nem csak hangulatfokozó, de meg is védenek a hidegtől.  

tél partyA kerti party pedig nem is igazi egy kis kültéri fogadás nélkül. Kedveskedhetünk forró italokkal vagy akár bögrés krémlevessel is, de akár grillezni is lehet egy jót (ínyenceknek gesztenyét, vagy mályvacukrot).   tél party

Szélvédett helyeken működhet a faszenes megoldás akár húsokkal vagy virslivel, de nagy mínuszokban a gázüzemű vagy elektromos megoldások bizony megbízhatóbbak! 

Ha a kedvcsináló fogadásnál hosszabb időtartamra tervezünk odakint, érdemes mobil melegen tartóval, vagy hő kandeláberrel készülni:  tél party
Én egészen kedvet kaptam :)
 
Képek forrása: http://www.pinterest.com/BalkonGaz/xmas-outdoor/
 

 0
Tovább

Filléres ajándéktipp 02.

Túl vagyunk az első hóesésen, és a boltokban is tombol már a karácsonyi láz. Úton útfélen fenyőfák és mikulások tobzódnak – de ez így is van rendjén, ma végül is legalább már decembert írunk :)
Ahogyan megígértem, olyan ajándékötletekkel jelentkezem most hetente karácsonyig, amelyeket könnyedén bárki elkészíthet, és nem kell ráadásul egy zsák pénzt az áruházakban hagynunk. Múlt héten megvizsgáltuk, mit lehet befőttes üvegekbe zárni, most pedig nézzünk valami mást!

Édes ajándék ajándék DIY narancs karácsony gasztro tél
A minap a férjem vásárolt be, és a piacról egy nagy kosár vegyszermentes, gyönyörű BIO naranccsal érkezett haza. Nagyon megörültem neki, de tudnunk kell, a sok előnye mellett a vegyszermentesség gyorsabb romlással is jár, így hamar fel kell dolgozni a terméket.
Nálunk a narancsból hamar lé lett, de sajnáltam a sok jó héjat simán a kukába dobni. Mit is kezdhetünk vele? Készítsünk belőle ajándékot! Esetünkben narancsos cukrot, amely süteményekhez, vagy akár forralt borhoz is kiválóan használható a téli szezonban:

1. Mossuk meg a narancsokat, és finom reszelővel reszeljük le a héjukat. Vigyázzunk, lehetőleg a keserű fehér részből minél kevesebb kerüljön bele. ajándék DIY narancs karácsony gasztro tél

2. Aprítóba helyezzünk narancsonként 5-6 evőkanál cukrot (én barna cukrot használtam), majd tegyük rá a héjat, és alaposan dolgozzuk össze. Ínyencek egy kevés vaníliával, vagy egy lehelletnyi fahéjjal is megbolondíthatják, esetleg karácsonyi fűszerkeverékkel is.

3. Szedjük át egy befőttes üvegbe, és pihentessük egy éjszakán át.

4. Tegyünk egy tálba sütőpapírt, és öntsük rá a keveréket, oszlassuk el, néha megkevergetve szárítsuk ki. ajándék DIY narancs karácsony gasztro tél

5. Jól záródó üvegbe, vagy kis csatos palackba töltsük, és kedvünk szerint díszítsük. Kész is az ajándék, és ezerszer jobb, mint a bolti! Az illata is mennyei :) Az enyém ilyen:ajándék DIY narancs karácsony gasztro tél

Csak zárójelben jegyzem meg, természetesen a sima mezei narancs is megteszi, de ebben az esetben nagyon alaposan mossuk meg, majd szárítsuk meg reszelés előtt. 

Az utolsó két kép saját, az első kettő forrása: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/fill%C3%A9res-aj%C3%A1nd%C3%A9kok/

 0
Tovább

Filléres ajándéktipp 01.

Tegnap azt kell mondjam, hogy bizony pimaszul arcon csapott a tél. :) számítottam rá, mégis hirtelen volt. Hihetetlen, de vasárnap már gyújtjuk az első gyertyát a koszorún, így hivatalosan is lezárom a 2015-ös őszi szezont, egyben megnyitom a télit. 

Tévedés azt gondolni, hogy a kertészkedni szeretők hónapokig vegetálni kényszerülnek, bár tény, ilyenkor nem árt egy addicionális hobbi. Számomra ilyen a gasztronómia és a diy is, így a karácsonyi szezon is izgalmakkal teli. Ennek jegyében mostantól karácsonyig négy héten át egy-egy rövid ajándéktippel jövök, hogy segítsek ráhangolódni az ünnepekre.

Gift in a jar -  avagy ajándék az üvegben
Nagyon beleszerettem az ötletbe, mert elképesztően kreatív dolgokat lehet összehozni, ráadásul eszméletlenül mutatósak is. Miket zárhatunk a palackba? Kezdjük egy igazán BalkonGazossal:

Virághagymás keltető  ajándék karácsony tél inspiráció

Egy szép befőttesüveg, néhány fenyőág, dekorkavicsok és virághagymák. Nem éppen megterhelő, de mindenképpen ötletesebb, mint egy csomag csoki :) Írtam korábban a tavaszi virághagymák hajtatásról, ha kedvet kaptatok, itt olvashattok részleteket:  http://balkongaz.reblog.hu/tavaszi-hagymasok


Forrócsoki a palackban  ajándék karácsony tél inspiráció

Különösbb szakácstudomány nélkül is összedobható az alábbi kis ajándék, amihez már csak forró tejet kell adni, és kész is a tömény élvezet. Csoki fanoknak tuti telitalálat, de azért írjunk hozzá egy pár soros elkészítési útmutatót!


Üvegbe zárt süti   ajándék karácsony tél inspiráció

Házi kekszet is ajándékozhatunk, de akár egy finom sütemény száraz összetevőit is előkészíthetjük ilyen formában. Persze karácsonyi kiszúrók, formák és receptek is mehtnek az üvegbe :) ha alapanyaggal tömjük, mellékeljünk elkészítési útmutatót, amely szép dekorációként is szolgálhat.


Egy forró leves?   ajándék karácsony tél inspiráció

Kolisoknak elsőosztályú ajándék, ha egy finom zöldségleves száraz összetevőit csoagoljuk be.


Minden jó  ajándék karácsony tél inspiráció

Természetesen nem csak gasztrobatyut készíthetünk, az üvegünket minden jóval megtölthetjük (akár aromás fűszerekkel, körömlakkokkal, túlélő készlettel, kézműves vagy varró felszereléssel vagy egy jó spa szettel is) :)


További inspiráló ötletekért, illetve a fenti képek forrásáért katt: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/gift-in-a-jar/

 0
Tovább
12
»

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (42),konyhakert (36),gasztro (16),újrahasznosítás (15),inspiráció (15),dekor (14),magvetés (14),fűszer (12),tavasz (12),ősz (12),egzotikusok (12),virágok (11),gyökereztetés (11),ajándék (11),karácsony (10),Top5 (10),tél (7),gyorstipp (7),gyümölcsök (7),palánta (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),húsvét (5),függőleges kert (5),kertésznapló (4),chili (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),hagymások (4),eper (4),nagyvilág (4),paradicsom (4),bútor (4),leander (4),szörp (4),gyerek (3),mérgező (3),citrom (3),cukkini (3),szüret (3),rovarok (3),gyömbér (3),berendezés (3),szamóca (3),saláta (3),áfonya (3),avokádó (3),csíráztatás (3),bodza (2),mangó (2),bakik (2),babaszoba (2),magfogás (2),füge (2),levendula (2),citromcirok (2),teleltetés (2),asztal (2),torma (2),üvegek (2),minikert (2),orchidea (2),érdekesség (2),szőlő (2),kártevők (2),paprika (2),barack (2),vöröshagyma (2),tök (2),ültetés (2),retek (2),offtopic (2),tojáshéj (2),rozmaring (2),cserjék (2),növényvédelem (2),táblafesték (2),zöldborsó (2),trinidad scorpion (2),másodvetés (2),tartósítás (2),ananász (1),diy (1),talaj (1),festés (1),gyurma (1),kapszula (1),egyszerveddmeg (1),szilveszter (1),támasz (1),atka (1),répa (1),gyom (1),tárkony (1),méhek (1),baki (1),alma (1),gránátalma (1),fűszerek (1),édesburgonya (1),batáta (1),nasi (1),rukkola (1),cseresznye (1),padlizsán (1),sóska (1),hortenzia (1),szender (1),hagyma (1),gyertya (1),zamioculcas (1),igénytelen (1),szobanövény (1),összeültetés (1),mini kert (1),virágtartó (1),melegedő (1),csomagolás (1),otthon (1),balkonkertészet (1),tűz (1),gyümölcs (1),party (1),krizantém (1),szeder (1),tetvek (1),hőség (1),fokhagyma (1),ágyás (1),tulipán (1),fenyő (1),narancs (1),üvegház (1),uborka (1),spenót (1),varjúháj (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),pozsgások (1),liliomfa (1),singer (1),inda (1),menta (1),magnólia (1),szerszámok (1),moha (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),IKEA hack (1),madáretető (1),pesto (1),japánkert (1),nyár (1),tea (1),bútorápolás (1),tőzegtabletta (1),gyerekeknek (1),graffiti (1),inkubáció (1),létra (1),láda (1),pult (1),egres (1),teszt (1)