Mangó. Nem is olyan régen még közepesen súlyos szemrángást kaptam, ha csak megláttam egyet valahol. Vagy akár csak eszembe jutott a mangós csirkesaláta :) talán rosszul viselem a kudarcot?! A fene fudja, de az átok megtörni látszik és lehet, hogy a sok fuccsba ment kísérlet után mégis lesz mangóm?! Ujjak csuriban :) egzotikusok

Nem szoktam olyan könnyen feladni, és ha nem boldogulok, keresek más utat. Lehetőleg legálisat. Most is a külföldi szakirodalmhoz nyúltam, és találtam több jónak tűnő módszert is, amiket ki is próbáltam. 

Visszazárható zacsi - bukó
A módszer első ránézésre logikusnak tűnt ugyan, de nem vált be. A megtisztított mangó magot megnedvesített papírtörlőbe csomagoltam, majd egy lezárható tasakba pottyantottam, sötét helyre (fiókba) tettem, és várakoztam. Néhány nap múlva az egész szépen megpenészedett, így kapóra jött a tasak, azzal együtt hajítottam ki. Felejtős. 

Áztatós módszer - siker
A zacskós metódus után már kezdtem kifogyni az ötletekből, ez az utolsó maradt. A magot alaposan megmostam, majd egy szuflé formába tettem, és annyi vizet öntöttem rá, hogy a mag felét ellepje. Ezután világos helyre, az ablak közelébe tettem, és vártam. Nem is kellett sokat :) kb. egy hét után a gyökér növekedésnek indul, a második héten ugyanazon az oldalon a szár is megered:  egzotikusok

Hetekkel később már a növényre jellemző sötét, fényes levelek is szépen kifejlődnek. Egy jó darabig tarthatjuk így, mert a táplálékot a magból nyeri. Alig várom a folytatást :)
(Ha érdekel a projekt, a mangó megtisztításáról, származásáról, szükségleteiről -és bukásomról- itt olvashatsz bővebben: http://balkongaz.reblog.hu/mango-projekt-01-rip)