Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tavaszi bútorfelújítás

Hölgyeim és uraim, végre hivatalos; az időkép is áldását adta a tavasz közeledtére: tavasz bútor bútorápolás

Húsvétra tehát megérkezik, amit már magunk is érzünk a zsigereinkben. De mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy lassan végre itt az ideje hivatalosan is, hogy birtokba vegyük az erkélyeket, balkonokat és teraszokat :) elő lehet szedni az elpakolt bútorokat, eszközöket a pincéből, garázsból – már aki elpakolja őket, ugye.. Mi már évek óta elől hagyunk mindent, mert télire sajnos hely szűkében vagyunk, így alaposan rájuk fér a tavaszi optikai tuning: tavasz bútor bútorápolás

Természetesen az ápolás nem csak az esztétika miatt fontos; ha nem szeretnénk kétévente lecserélni a teljes (fa) bútorzatot, mindenképpen foglalkoznunk kell a kérdéskörrel. Egyrészről az erős nyári UV is megeszi őket, de persze a téli csapadék és fagy sem tesz jót – elő a csiszolópapírral és az ecsetekkel; jöhet a móka!
Ha nincsen fedésünk, mindenképpen csapadékmentes, legalább 10-12 fokos időjárást várjunk ki türelmesen, hogy a pácunk/festékünk meg tudjon száradni. Mindenképpen olvassuk el a gyártó utasításait, és annak megfelelően járjunk el.

Első lépés a csiszolás. Elég unalmas fizikai munka, de ha szép az idő, tulajdonképpen még jól is eshet ez a kis mozgás. Végezhetjük manuálisan csiszolópapírral, de akár csiszológépet is használhatunk. Ha nem rendelkezünk ilyennel, vagy csak ritkán használjuk, nagy barkácsáruházak (is) biztosítanak lehetőséget az 1-2 napos bérlésre, érdemes élni a lehetőséggel.
Alaposan csiszoljuk át a felületeket, hogy az új védőréteg be tudjon ivódni a fába. Mi nem szoktuk teljesen eltávolítani az előző rétegeket, mert szeretjük a rusztikus hatást, és kicsit sem bánjuk, ha nem egyenletes színű a festés – de ez ízlés dolga :)

Ha megvagyunk, akkor alaposan portalanítsuk le a felületet, mielőtt nekilátnánk az érdemi munkának. Ezt a lépést mindenképpen érdemes alaposan elvégezni, mert a poros felületre nem lehet szépen festeni, ráadásul az ecsettel összeszedjük a port, és a festékbe is belekeverjük.

Jöhet a festés! Minden lazúrhoz, festékhez, páchoz vagy lakkhoz más ecsetet vagy hengert javasolnak. Érdemes az erre vonatkozó gyártói utasításokat is megfogadni, elvégre is értenek hozzá. Nekünk bejött a kishengeres festés, sokkal egyenletesebben lehet felhordani a festéket, és gyorsabban is halad a munka. tavasz bútor bútorápolás
Ki kell várni a javasolt száradási időt, majd még legalább egy réteggel dolgozzuk át a szebb eredmény, és tartósabb bútor érdekében! Ennyi. Ég, és föld, nem?  tavasz bútor bútorápolás

A kinti téli tárolás miatt mi ősszel is általában festünk egyet, ha szabadidőnk engedi, de persze nem mondom, hogy néha nem maradt ki ;) 

Ja, és ki mondta, hogy csak a bútorok igényelnek törődést?! Meg lehet dolgozni a megfáradt madáretetőket is :) tavasz bútor bútorápolás

 0
Tovább

Palántázzunk egyszerűen IV. Húsvéti különkiadás

Idén végre kicsivel több időnk van, hogy várjuk a nyulat, készüljünk a tavaszra, élvezzük a szép időt és az életet. Se terasztúrás, se fürdőátalakítás :) el se hiszem! Tavaly sem bírtam azért magammal, egy fő (betervezett) locsolóm (unokabátyám, akinek ezúton is köszönöm, hogy jött) számára különleges húsvéti tojással készültem: http://balkongaz.reblog.hu/alternativ-himes-tojas-balkongaz-modra palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

A projekt sikeresnek bizonyult, így idén már tudatosabban gyűjtögettem. Hat tojást mentettem; a tetejüket késsel vágtam le, a tartalmat elfogyasztottuk, a héjakat kimostam, megszárítottam és félretettem egy dobozba a többi kinccsel együtt a palántaneveléshez. Majdnem meg is feledkeztem róluk, de ma a nagy húsvéti transzfertechnikázás közben bevillant - uff, palántáznom is kellene az ünnep tisztességére. Elővettem a tojásokat és a magokat, lapozgattam köztük és tanakodtam, mi legyen :) retek lett. palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

A héjakat megtöltöttem hàromnegyedig jóminőségű palántafölddel, és meglocsoltam.  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Ezt követően bepottyantottam a magokat:  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Feltöltöttem földdel a tojásokat, alaposan belocsoltam. A sztárfotó elkészítése után frissen tartó fóliát tettem rájuk - remélem, hogy a hét végére már kihajtanak, hogy az ünnepi asztalunkat díszítsék :)  palánta tavasz húsvét retek tojáshéj újrahasznosítás

Sok sonkát, kevés locsolót mindenkinek!

 0
Tovább

Egy cserép Ázsia

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, mi a részünkről rajongunk a minőségi ázsiai konyháért. A férjem gyakran készít mindenféle finomságot wokban, de az utóbbi években a különböző thai levesekkel sem lehet már zavarba hozni: fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta 
Van egy olyan fűszernövény, ami nélkül lehetetlen nekiállni egy igazán autentikus ázsiai fogásnak; ez a sereh. Nem mond így sokat, ugye? Pedig a legtöbben biztosan találkoztatok már vele: fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta
Angol nevén már biztosan ismerősebb; lemon grass - szép magyarosan pedig úgy hívjuk, hogy illatos citromcirok. Nagyobb bevásárlóközpontokban „frissen” is hozzá lehet jutni, de porított formában is beszerezhető. Kellemes citromos aromájú és illatú fűféle, amely megjelenésében kicsit talán hajaz az újhagymára; Indiában és Ázsiában honos, de az Egyesült Államoktól kezdve Afrikáig termesztik. fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta
A sereh amellett, hogy kiváló fűszernövény, gyógynövényként is számon tartják. Antibakteriális hatású; penészgombák ellen, vagy akár lábgomba kezelésére is ajánlják, emellett lázcsillapító és hasmenést csökkentő hatást tulajdonítanak neki, sőt, állítólag szúnyogűző is. Szóval csodanövény :)

A legutóbbi nagybevásárláskor is a kosarunkba került, de nagyot nyeltem, amikor az árára pillantottam – elhatároztam, hogy megpróbálom inkább megtermelni itthon, így kicsit jobban utánajártam a dolognak. Szerencsére komoly szakirodalom áll rendelkezésre, a szaporításnak rögtön két lehetséges módszerét írják le. Most mindkettővel megpróbálkozom itthon, és győzzön a jobbik!

1. Gyökereztetés
fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaA módszer lényegesen gyorsabbnak tűnik a másiknál; a növényt egy pohár vízbe kell helyezni, és várni kell, hogy meggyökeresedjen. A leírások szerint ez a folyamat gyorsan beindul, mindössze néhány hetet kell várnunk, majd ültethetjük is. Az enyém 3 napja ázik, de még nem csinált semmit :)  

fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaA növény szereti az állandó nedvességet, a jó tápanyagtartalmat – de a legkevésbé sem fagytűrő; mivel évelő növényről beszélünk, így mindenképpen fagymentes helyen szükséges teleltetni.

Hozzá tartozik a gyökereztetős módszerhez, hogy mivel meg kell vásárolnunk drága pénzért a növényt; így nem biztos, hogy ez a legköltséghatékonyabb megoldás, ráadásul szerintem nem is szaporodik gyorsan. Mi lehet a megoldás? Természetesen a magvetés :

2. Magvetés
   fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palántaBiztos vagyok benne, hogy lényegesen időigényesebb és kényesebb maga a folyamat, de ha már rászánjuk magunkat, és sikerrel is járunk, biztosan el tudjuk látni a fél családot elegendő citromcirokkal. E-bay által gyorsan jöttek a magok :) Egy elviteles dobozba szórtam el őket, egy vékony földréteggel fedtem, megpermeteztem és lezártam.  fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta

A gyártó leírása szerint a csírázás 21-45 nap.. Ehhez képest ma reggelre kihajtottak.    Lehet, hogy mégis sok lesz?! Nem baj, mert a növény egyébként kiválóan viseli a fagyasztást is. 

Hogy biztosítsam az ideális körülményeket, a végelgyengülésben elhunyt kaméleonunk terráriumában alakítotok ki palántanevelőt, ahol elég meleget, fényt és páratartalmat tudok biztosítani a kis palántáknak a fejlődéshez.

Reményeim szerint május környékére szépen megerősödnek majd, és kiültethetem őket napos, de szélvédett helyre :)
fűszer egzotikusok konyhakert magvetés palánta

Nem saját képeim forrását Pinterest oldalamon találod: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/egzotikusok/

 0
Tovább

Palántázzunk egyszerűen III. Gyümölcsleves dobozból keltető

Ez az ötlet sem újkeletű, viszont teljesen fenntartható - így mindenképpen szentelhetünk egy teljes bejegyzést rá - a gyümölcsleves vagy tejesdobozoból átalakított, újrahasznosított keltetőre.  

palánta tavasz konyhakert újrahasznosítás

A kialakítás nem igényel túl nagy fifikát vagy kézügyességet, de az biztos, hogy egy élesebb sniccerrel sokkal szebben vágtam volna :) palánta tavasz konyhakert újrahasznosításAlaposan kimostam a dobozt (még eredeti állapotában), majd az oldalára fektettem a kupakkal felfelé, és nekiestem a kaszabolásnak. Használható olló is természetesen, a lényeg, hogy vágjunk rá lukat:  palánta tavasz konyhakert újrahasznosítás

Igyekezzünk a vágás közben nem megsérteni az átellenes oldal vízhatlan bevonatát, bár ha tálcára helyezzük később, akár ki is lyukaszthatjuk - én inkább ésszel locsolok, de maradjon tiszta az asztal.
Ha készen vagyunk a vágással, töltsük meg a dobozt jó minőségű palántafölddel. Permetezzük, locsoljuk alaposan, majd jöhetnek a magok! palánta tavasz konyhakert újrahasznosítás

Az én dobozom egy izgalmas háziversenynek ad majd otthont; szívesen fogadom a téteket :) saját, őszi szüretelésű bazsalikom magjaim fognak vetélkedni benne bolti, és ajándékba kapott, külföldi "sweet basil" bazsalikom magokkal. 
Ennek megfelelően 3 külön sorba szórtam el őket, és győzzön a jobbik! Nagyon bízom a saját termésemben, de természetesen ér ellenem fogadni - csak fölösleges ;)

Amint minden mag a helyére került, fél cm palántafölddel takartam be az egészet, és alaposan megpermeteztem. Természetesen készítettem jelölőket is, hogy követni tudjam a futamot (uzsonnás zacskó kötöző drótot és alkoholos filcet találtam). palánta tavasz konyhakert újrahasznosítás Miután kigyönyörködtem magam az újabb filléres alkotásban, frissentartó fóliával takartam le, hogy párás környezetet biztosítsak a csírázáshoz. palánta tavasz konyhakert újrahasznosítás

Az első kép forrásáért, több újrahasznosítható ötletért látogass el Pinterest oldalamra; (a többi kép mind saját): https://www.pinterest.com/BalkonGaz/%C3%BAjrahasznos%C3%ADt%C3%A1s-kert/

 0
Tovább

Palántázzunk egyszerűen II. Keltetők elvitelre

Mint ígértem, sorra vesszük március tisztességére a legegyszerűbb, leghatékonyabb és leginkább költségkímélő palántázási módszereket. Ennek tükrében jöjjön is egy nagyon kézenfekvő módszer, amit már többször magam is alkalmaztam: az elviteles doboz.

Elsősorban bazsalikomok esetében szoktam használni, de minden olyan növény keltetésére alkalmas, aminek apró magjai vannak, mint akár a metélő petrezselyem, vagy metélőhagyma is. Ezeket a növénykéket majd ha kicsit megerősödnek, szét kell ültetnünk cserepekbe, vagy akár mehetnek egyenesen a kertbe is.
Olyan dobozt válasszunk, aminek a teteje átlátszó, és a peremének a magassága minimum 5 cm. Lukasszuk ki a tetőt sok helyen, és alaposan mossuk el a dobozzal együtt.
Töltsük fel palántafölddel, és alaposan permetezzük be. Ha megvagyunk, szórjuk bele a magokat, a gyártó utasításai szerinti földmennyiséggel fedjük be azokat, és permetezzük meg alaposan vízzel. Én idén a tavaly betakarított bazsalikom magjaimat helyezem az inkubátor dobozba: palánta tavasz bazsalikom

Ha a művelettel megvagyunk, tegyük rá a dobozra a tetejét, hogy állandóan párás környezetet biztosítsunk a magok kikeléséhez. Én naponta kétszer (reggel és este) permetezem, szellőztetem és vizsgálom a magokat; hamar látszani fog az eredmény (egy tavalyi doboz): palánta tavasz bazsalikom

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)