Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kölyköket a kertbe!

Bár még haloványan emlékszem, hogy a kerti molyolás gyerekkoromban nem izgatott, de mindenképpen becsületemre vált, hogy nagyszüleim mellett már elég korán megtapasztaltam, hogy a zöldségek nem a multik polcain nevelkednek maguktól varázsütésre.
Nem vagyok a mozgalom élharcosa, de mindenképpen egyetértek azzal, hogy a kicsiknek igen is át kell adni ezeket az infókat, hogy tudják, az undok brokkoliért valaki nagyon sokat dolgozott. Vannak azért iskola alsóban jópofa kezdeményezések, de otthon mi magunk is nagyon sokat tehetünk azért, hogy gyerekeink játékosan megtanulják, mi honnan való, mi a finom és az értékes.

Természetesen senkit sem a gyerekmunkára buzdítok :) de érdekesen, játékosan már a legkisebbeket is leköthetjük, tanítgathatjuk. Néhány ilyen projektet hoztam, lassan aktuális lesz -hátha kedvet kaptok!

1. Készítsük együtt az idei jelölőket!
Több legyet is üthetünk egy csapásra. Lassan úgyis itt a magról nevelés és palántázás ideje, így előbb vagy utóbb bizony nagy hasznukat vesszük majd; illetve le is tudjuk foglalni a gyereket egy kis időre, és biztosan örömmel veszi, hogy az ő munkáját hasznosítjuk majd.
Használhatunk köveket, amikre rajzolunk vagy írunk, porcelángyurmázhatunk, esetleg botokat, de parafa dugóból is készülhetnek jópofa alkotások:  Top5 gyerekeknek
Jelölőkkel itt a blogon is foglalkoztunk már: http://www.balkongaz.reblog.hu/cimke/jel%C3%B6l%C5%91

2. Csíráztassunk, vessünk magot
A bab örök klasszikus, szívós növény, de a citrom magjából is nagy számban kelnek ki a fácskák. Szeretettel ajánlom a paprika magokat, gyorsan kelnek és szívósak is, ráadásul a virágok, termések is szépen jelentkezni fognak. Bár időigényesebb, de látványos projekt az avokádó mag hajtatása is, de ezt talán csak nagyobbaknak :)  Top5 gyerekeknek

3. Minden a külsőségeken múlik
Természetesen nem szabad elfeledkeznünk, hogy a gyerekszemnek kedvessé tegyük a projektet. Mindenképpen készítsünk saját edénykét, amit közösen dekorálunk. Használhatunk tojáshéjat, üdítős palackot is, de akár sima cserepekre is rajzolhatunk, ragaszthatunk.  Top5 gyerekeknek

Ha ez sem elegendő, készítsünk dínós, vagy éppen királylányos kiskertet!  Top5 gyerekeknek

4. Haladóknak
Ha nagyobb a gyerkőc, akkor egy közepesebb műanyag tároló dobozból szuper, külön bejáratú kiskertet varázsolhatunk Neki. Néhány luk szükséges a doboz aljára; egy zsák föld bele, és mehetnek is a magok vagy virágok. A doboz alá tegyük a tetejét, így a kifolyó víz sem fog problémát okozni. A dobozra, amit előzőleg tetszés szerint feldíszíthetünk, mindenképpen írjuk rá a tulajdonos nevét. A mobil kiskert a legkisebb erkélyen is elfér!
Ha pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy kertünk van, kis kerítéssel válasszunk el a kis kertészeknek külön, saját területet!  Top5 gyerekeknek

5. A legkisebb kertészeknek
Behozhatjuk a kiskertet a lakásba mindenféle kosz nélkül is :) készítsünk játék kiskertet papírból, vagy filcből! Ha nem tudsz varrni, az sem baj, elég csak kivágni a zöldségeket, és máris mehet a tanulás! Akarom mondani, a játék ;) Top5 gyerekeknek


A képek forrása, további ötletek: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/kidsgardening-projects/

 0
Tovább

Tényleg működik?! Gyömbér a cserépbe, csapó I.

Csak egy embert ismerek, aki nem szereti a gyömbért. Ő most biztosan magára ismert :) de sebaj, több marad nekünk! Én imádom. Sok mítosz terjeng a neten arról, hogy mennyire egyszerű házilag gyömbért nevelni, így arra gondoltam, megpróbálok rácáfolni ezekre :)

Kezdjük is az alapokkal. Mi az a gyömbér, és miért jó, ha van nekünk? A gyömbér egy (első sorban) ázsiai fűszernövény, amelynek a gumóját, az elágazó húsos gyökérzetét használjuk. Tulajdonítanak neki persze gyógyhatást is; főként az emésztéssel kapcsolatos panaszok, görcsök csillapítása kapcsán.
Trópusi származású évelő, ebből adódóan nálunk nagy mennyiségben csak melegházban termeszthető.

Nézzük, mi a metódus. Vegyük sorra, milyen igényei vannak, és mit szükséges kerülni:

Nem szereti:
x közvetlen, erős napfény
x túlzott locsolás
x fagy
x erős szél

Szereti:
- meleg
- védett hely
- tápanyagdús föld (virágföld+homok 3:1 arányban)
- páratartalom magasabb

Mindenekelőtt be kell szereznünk egy friss, egészséges gyömbérgyökeret – piacon, multikban is állandóan hozzá lehet jutni. Olyat válasszunk, amelyen legalább egy zöld rügyet találunk. Ilyen a rügy:  gyömbér konyhakert gyökereztetés
 Ha beszereztük a tenyészalanyt, daraboljunk. Sajnos én kicsit megfeledkeztem róla, és a szép zöld rügyem már nem is annyira zöld :) ezért a pazarlás elkerülése miatt, kísérleti jelleggel kicsit daraboltam, és biztos, ami biztos alapon egy napra vízbe áztattam. Reményeim szerint kicsit összekapja magát, és az esetleges vegyszerek egy része is kiázik belőle.  gyömbér konyhakert gyökereztetés
A fáma úgy szól, hogy nem szükséges neki nagyon nagy hely, ezért egy közepes cserépbe töltöm a földet, és abba helyezem a gyökérdarabot. nem túl mélyre, hogy a rügy teteje éppen hogy kilátszódjon. Nem szabad túlöntözni, így eleinte majd permetezgetni fogom.  gyömbér konyhakert gyökereztetés
Sajnos nem viseli el a fagyot, ezért majd tavasszal teszem ki az erkélyre (a jövőbeni bazsalikomok mellé) a munkaasztalom árnyékába, és igyekezni fogok nem túlgondozni.
A projekt kapcsán a facebookon folyamatosan riportolom az eredményeket, aztán összegzem az eredményt a blogon - de nem szabad gyors sikerre számítani – eleinte zöld hajtást remélek, de fogyasztható méretű gyökérzetre kb. 10 hónapot várni kell. :) meglátjuk!

 0
Tovább

Környezetbarát graffiti?! Csúcs!

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, minden modern nagyváros életének szerves része a graffiti. Megosztó művészeti ág, de persze válasszuk szét az öncélú „Szeretlek Mari” firkálást és tageket a komoly, legálisan elhelyezett alkotásoktól, mert Budapest szerte is sok szép munkát fedezhetünk fel egy-egy elhagyott ház vagy kerítés oldalán.

Van azonban egy olyan ágazata a graffitinek, ami igazán közel áll a szívemhez :) a green; vagy moss graffiti:moha graffiti
Ami mindegyikben közös összetevő, az a moha. Viszonylag igénytelen, szívós növény, amit vagy egy tápanyagdús közegbe kevernek, és ezzel együtt viszik fel a falra, vagy egy ilyen anyaghoz tapasztják. Sok képet, videót találni az interneten a témában; sőt, házi megoldások receptjeivel is elég jól el vagyunk látva:  moha graffiti

Megyeri Szabolcs kertész blogján (http://kertesz.blog.hu/2014/03/18/fesd_a_mohat_a_falra#) például az alábbi receptúra olvasható: 
„Egy bő maréknyi moha (kőről, falról szedjük, ne fáról), két kis pohár író, vagy  joghurt (natúr, nem ízesített), két kispohárnyi víz (részben vagy egészben sörrel is helyettesíthető), egy kiskanál cukor. Szükség lesz még egy turmixgépre, vagy botmixerre, egy öblös tálkára, és egy ecsetre. Ha mindez megvan, akkor összekutyulhatjuk a mohafestéket...” 

moha graffiti

Ha megvagyunk, a trutyit ecsettel fel kell kenni a falra, néhány naponta spriccelni, és várakozni. Én ezzel szkeptikus vagyok, de tavasszal egy deszkán, illetve néhány régi tárgyon mindenképpen ki fogom próbálni, és meglátjuk.  moha graffiti
A komolyabb, szabályos körvonalú gerilla mesterművek tekintetében gondolnátok, hogy egy magyar művész, Tokodi Edina az igazi úttörő? http://www.mosstika.com Bár Budapesten is volt kezdeményezése:    moha graffiti(pl. Nyugati tér), a kutakodásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy mi akkor még nem álltunk készen arra, hogy befogadjuk a művészetét – Amerika viszont annál inkább; mostanság New York járókelői találkozhatnak testközelből alkotásaival.  moha graffiti
Tokodi Edina (Mosstika) is mohával dolgozik, de papír alapra helyezi fel a mohát, és ezeket az élő lapokat rögzíti jól megválasztott helyeken, illetve szuper függőleges kerteket is készít.  moha graffiti
Nem tudom, hogy mi a véleményetek, én szívesen látnék sok ilyen igényes alkotást az utcán, de akár ovik, sulik falán, közösségi kertekben, vasúti kerítéseken is.  moha graffiti
 
A képek forrásáért, illetve további ötletekért látogassatok el Pinterest oldalamra:  http://www.pinterest.com/BalkonGaz/moss-graffiti/

 0
Tovább

Eszköz alapok

Erőteljesen sóvárgok már a tavasz után, keresem a teendőket, amelyekkel előkészülhetek a kerti szezonra :) Van egy dolog azonban, amit kicsit mindig el szoktam hanyagolni annak ellenére, hogy kiemelkedően fontos a saját munkánk megkönnyítése miatt. Hogy mi is ez? Khm. A szerszámok rendberakása, beszerzése és pótlása (sajnos én nem vagyok túl tüchtig, idén is elhantoltam egy ásót a paradicsomok alá- rejtély, hogy hogyan).
Higgyétek el, megér egy misét a téma, mert a jó (és jól karbantartott) eszközök sok bosszúságtól, extra munkától megkímélhetnének. De mik is azok a nagyon alap dolgok, amikre egy balkonkertésznek szüksége lehet?

Mindenekelőtt egy frankó kesztyű.  szerszámok
Nem vicc. Fontos, hogy védjük magunkat a különböző fizikai behatásoktól. A munka közben sok harci sebesülést szerezhetünk (karcolások, vágások, horzsolások) amelyektől a kesztyű megvéd. Ne spóroljuk rajta; nem horror befektetésről van szó, és tényleg szükséges. Fontos az is, hogy a jó munka végeztével ne hagyjuk szanaszét heverni - mint én -, legyen helye – ráadásul fedett. Ez is tapasztalat, baromi kellemetlen, ha ázott, csapzott kesztyűben kell dolgozni, mint nekem szinte mindig J

Kis ásó  szerszámok
Igen, kínos téma. Ez egy olyan szerszám, ami nélkül nem nagyon lehet elkezdeni a munkát. Már egy teljesen szimpla átültetés is nagyon bonyolult, ha nem rendelkezünk megfelelő eszközzel hozzá. Én több méretet is tartok (bár mint említettem, egyet elültettem), mert nem minden cserépbe fér bele a nagyobb; vagy jobbat mondok :) egy tenyérnyi ásóval még most is ültetném a 3 méteres leandert. 
Ezeket is jó (volna) állandó helyen tartani, én mindig random ott hagyom, ahol utoljára dolgoztam vele – fontos azonban, hogy ügyeljünk a biztonságra is. Igaz, hogy nem pakolom el, de lefelé fordítom, vagy a földes zsákba szúrom, nehogy valaki belegyalogoljon.

Kiskapa
Egyszerűen fel lehet lazítani vele az összeállt földlabdákat, rögöket; és a gyökerek ellen is jó, minden értelemben ;) a legjobb, ha kombinált, háromágú villában végződő darabot nézünk, annyival kevesebb helyet foglal. Az ásóvillával könnyen meg tudjuk forgatni a földet, vagy éppen a komposztunkat, ha van.

Kanna  szerszámok
Ebből is célszerű több méretet tartani; nekem 2 db is van. Egy szép míves kicsi, amivel a kisebb, vagy magasabban lévő növényeket locsolom, és egy nagyobb 10 literes – amivel a nagyobbakat, hogy ne kelljen sokat fordulni. Nagyon szépeket lehet venni, de magunk is egyedivé tehetjük, de akár öblítős dobozból is barkácsolhatunk.

Penge metszőolló  szerszámok
Ez a legkifinomultabb, legtöbb törődést igénylő eszköz, és rengetegféle kapható a boltokban. Jómagam elég sokat használom, saját káromon meg is tanultam, hogy alaposan utána kell járni ennek a kérdésnek, meg kell válogatni, melyikkel dolgozzunk. Egyáltalán nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb, valószínűleg egy erkélyre nem is kell a legmodernebb darab. Mindenképpen olyat válasszunk, ami méretben is megfelelő, passzol a kezünk méretéhez, nem túl megerőltető üres állapotában összezárni, de azért van benne anyag. Eleinte egy nagyobb méretű metszőollóval dolgoztam, amit valószínűleg jetiknek terveztek mamutfenyő nyírásra; azt kell mondjam, nem volt indokolt J ha ráadásul nincsenek fáid, akár egy rügyvágó olló is megteszi.

Képek forrása: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/szersz%C3%A1mok/

 0
Tovább

Januári gyűjtögetés

Előre láthatóan január végéig érdemi munkát még nem fogunk tudni végezni odakint, addig is marad az eszközök és szerszámok rendberakása, az idei kertünk/növényeink megtervezése és a felkészülés. Érdemes végiggondolnunk, hogy melyik projektjeink voltak a legsikeresebbek, mik fulladtak kudarcba, melyekkel szerettünk igazán babrálni -és ennek a mentén lássunk hozzá az idei évnek.

Részemről a paprika/paradicsom projekt és az epernevelés mindenképpen folytatódni fog, de sok új gondolatom is van. Ami biztos, hogy február márciusban kezdhetem a magok keltetését, palánták nevelését.
Tanulva a saját tapasztalatokból, idén ezekhez a munkákhoz nem szeretnék (földön kívül) semmit sem vásárolni. A tavalyról megmaradt eszközökkel, illetve háztartási újrahasznosítással próbálkozom. Kapcsoljunk gyűjtögető üzemmódba, mert bizony nagyon sok dolgot felhasználhatunk. Lássunk néhány egyszerű ötletet palántázáshoz:

Tojástartó  újrahasznosítás ültetés
A papír tojástartó szerintem működőképes lehet majd, de elsősorban lassabban növekedő palánták neveléséhez. Megvan az az előnye a műanyag poharakhoz képest mondjuk, hogy nem kell majd bolygatni a palánták gyökerét az átültetéskor. Egy sniccerrel simán fel kell darabolni, és papírostul a cserépbe ültetni.

WC papír guriga   újrahasznosítás ültetés
Ez is elég klasszikus megoldás, a fentivel azonos módon működik. Az alját érdemes behajtani, hogy ne szóródjon szét a föld, de ha szorosan egy tálcára rendezzük őket, akkor ez sem lehet probléma. Fontos, hogy ne a gyorsan feloldódó fajtát, hanem a hagyományosat válasszuk.

Tejes/gyümölcsleves doboz   újrahasznosítás ültetés
Fektessük el, és vágjuk fel az egyik oldalát. Máris egy hosszúkás nevelőedényt kapunk, ami semmibe sem került. Lehet lukasztani az alját is, de én asszem most nem fogom, inkább majd óvatosan spriccelem a kiskertet – így nem kell alá tálat tennem.

Műanyag dobozok   újrahasznosítás ültetés
Vacsit rendeltek? Mosd el a műanyag dobozt. Ezeknek átlátszó teteje is szokott lenni, így ha kilyukasztgatod, egész jó kis üvegházat készíthetsz. A bazsalikom palántáim villámgyorsan kikeltek tavaly egy ilyenben, szerintem idén is be fogom vetni. :) minden értelemben! Egy alkoholos filccel pedig egyszerű jelölni is rajta a vetés idejét, a növény fajtáját.

PET palackok    újrahasznosítás ültetés
Ahogyan a képen is látható, egy műanyag üdítős üvegből és egy kis zsinórból nagyon szuper önöntöző rendszer készülhet. Ezen felül a májusi ültetéseket is jól védhetjük majd egy levágott palackkal, így abszolút multifunkciósnak ítélem.

A képek forrásáért, illetve további ötletekért látogass el Pinterest oldalamra: https://pinterest.com/BalkonGaz/%C3%BAjrahasznos%C3%ADt%C3%A1s-kert/

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)