Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyorstipp amorf ajándékhoz

Szerencsétlen férjem sokszor tanácstalan, amiért néha értelmetlennek tűnő cuccokat gyűjtögetek, és nem is könnyítem meg a dolgát, mert nem mindig árulom el a miértjét – na mert bár elképzelésem van, mihez szeretnék kezdeni ezekkel, a projekt kimenetelében nem vagyok mindig biztos. Most is így volt ez, amikor különböző méretű papírgurigákkal találkozott szegény a lakás legváratlanabb pontjain. Eleinte csak kidobta őket, aztán szóvá tette, majd belenyugodott.
Drágám, jó hírem van :) vége a gurigázásnak. 

Lassan hagyomány, hogy karácsony közeledtével hétről hétre apró ajándékötletekkel állok elő. Idén  sem rugaszkodom el nagyon ettől, de egy kicsit szeretnék reformálni; a töltelék helyett most csomagolási tippeket hozok majd. Nem vagyok túl ügyes kezű, és időmilliomos sem – hozzáteszem, nem is szeretek sokat babrálni a papírral, bár pontosan tudom, hogy a tálalás sokszor mennyit tud dobni egy kommersz ajándékon is. Idén se időm, se ötleteim – így egy picit magamba szállok, és keresem a látványosabb megoldásokat a csomagolásra. A gurigákkal már tudatosan erre készültem, csak nem tudtam, melyik méret lesz a befutó. balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

A probléma adott volt: nem szeretnénk a századik kenyérsütővel meglepni költöző barátainkat, idén biztosan kártya kerül nekik a fa alá, de azért illene valahogy pofásabban becsomagolni – erre kellettek a gurigák. Hogy ne csigázzam a kedélyeket, a konklúzió: a konyhai papírtörlő gurigája a legjobb; abba széltében és hosszában befér a kártya. Persze más, kisebb méretű ajándékot, pl. saját készítésű ékszert, fényképekkel megpúpozott pendrive-ot a klasszikus wc-papír gurigából készített dobozkába is tökéletesen be lehet csomagolni. Nézzük a módszert:

Lapítás; méretre vágás; behajtogatás; díszítés. És kész :D
balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

Én ezúttal dekor tapaszt használtam, mert ez a leggyorsabb, de biztosra veszem, hogy szalvéta technikával, vagy festékkel sokkal csinosabb díszdobozok készíthetőek. Sőt, hogy tovább menjek, jövőre azt hiszem, ilyen kis dobozkákból készítek majd adventi naptárat a gyereknek ;) balkonkertészet otthon DIY karácsony csomagolás újrahasznosítás gyorstipp

 0
Tovább

Gyorstipp: ünnepi ajtók

Bizonyára sokan tudjátok, hogy a vendéglátás/rendezvényszervezés területén dolgozom. Sorstársaim ennek tudatában pedig pontosan átérzik, hogy mit is jelent ez valójában így az ünnepek közeledtével: mérhetetlen mennyiségű munkát, hihetetlenül kevés szabadidőt. Folyamatos rohanást magunk után az ajándékok beszerzésével, a házimunkával, a lakás feldíszítésével – és még fokozhatnám :) a lényeg, hogy olyan igazi felkészülésre soha nincs idő.

Tavaly történt, hogy egy roppant fárasztó hétvégi etap után, kimerülten hazaérve a lakás csodálatosan feldíszítve várt; a férjem igazán kitett magáért – pedig ő sem kevésbé elfoglalt :) Hihetetlenül jólesett, egy pillanatra el is felejtettem minden nyomorom. De természetesen nem ömlengeni szeretnék, hanem kiemelném a tavalyi dekor egy olyan elemét, ami teljesen saját ötlete volt, és azonnal beleszerettem; íme, a szent grál, a bejárati ajtó csomagolása: gyorstipp dekor karácsony

Hihetetlen, hogy egy kis csomagolópapír és némi masni mennyire fel tudja dobni a lakást! Főleg, ha esetleg a rendelkezésre álló hely sem túl nagy. Bevallom őszintén, annyira tetszett, hogy a masni nélküli papírburkolatot csak nyáron szedtük le, de idén természetesen –már közösen- újradíszítettük. Ha Te is szeretnéd kipróbálni, csak az alábbiakra lesz szükséged:

  • csomagolópapír (az ajtó méreteit vedd figyelembe, és a papír mintáját is)
  • masni, szalag
  • cellux
  • olló
  • sniccer/szike
  • szék, fellépő vagy kislétra (ha Te sem nőttél magasra)

Mi folyamatában mértük, vágtuk a papírt. Sajnos a mintaválasztásnál nem voltunk most nagyon ügyesek, így hosszában nem működött a dolog; keresztbe (3 darabból) jött ki a teljes felületre. Egyszerűbb a tetejéről indulni, de gyakorlatilag mindegy :) gyorstipp dekor karácsony
Ketten könnyebb persze, mert amíg az egyikőtök az érdemi munkát végzi (mint hajtogatás, ragasztás) a másik tudja tartani a papírt, illetve vágni a celluxot. Ebben az esetben én csak a kukta voltam :) Rögzítsd tehát az első csíkot, csomagold be az ajtó tetejét! Ha bejárati ajtóra dolgozol, biztosan találkozol egy kukucskálóval. Ezt óvatosan szikével körbe kell vágni, így a funkciója is megmarad. Fontos, hogy jobb minőségű csomagolópapírt válassz; az nem szakad, és hajtani is könnyebb. gyorstipp dekor karácsony

Jöhet a következő sor. Itt a kilincs és a zár lesz problémás. Egy kis lyukat vágtunk, amin átbújtattuk a kilincset, majd a zárat vágtuk körbe. A legalsóval már nincsen sok baj. A lényeg, hogy ne érjen le a földre a papír, mert nyitás-zárás közben elszakadhat. az idei mű: gyorstipp dekor karácsony

 0
Tovább

Filléres ajándéktipp - variációk pohárjelölőre

Megint eltelt egy év, bizony holnap már gyújtjuk az első gyertyát a koszorún. Lassan hagyománnyá válik, hogy minden adventi hétvégén hozok egy olcsó, egyszerű, de mégsem tucat csináld magad ajándékötletet; és ez idén sem lesz másképpen :) fogadjátok szeretettel az idei első tippemet, a pohárjelölőt! 

DIY ajándék karácsony

Bizonyára senkinek sem ismeretlen a szituáció, amikor összegyűlik a család (vagy a barátok), és még le sem vették a cipőjüket, de a konyha máris pillanatok alatt egy végeláthatatlan pohárerdővé változik. Hamar eluralkodik a káosz, és a mosogatnivaló pont négyszer annyi lesz, mint ami feltétlenül szükséges lenne.
Tuti megoldás a munka redukálására a pohárjelölő, így biztos, hogy minden vendéglátó (köztük én is) nagyon örülne egy hasonló készletnek. A dolog szépsége pedig, hogy minden alkalomra külön garnitúrát gyárthatunk akár az ünnepelt érdeklődésének, ízlésének megfelelően is. Ha ez még mindig nem győzött meg, pofon egyszerűen, szinte bármit felhasználhatsz, ami a kezed ügyébe kerül –legyen az dugó, maradék puzzle, régi bizsu, kupak, csipesz, kartonpapír vagy maradék filcanyag.

Nézzük a kedvenceimet:
 

  1. A parafa dugó mindenre jó 

    DIY ajándék karácsony

Ahogyan korábban már vetésjelölőt is készítettünk dugóból, szuper egyedi pohárjelölőket is készíthetünk. Szeleteljünk fel egy boros dugót (tipp: ha előtte vízbe áztatod, könnyebb lesz vágni, és nem is morzsolódik – de ekkor ki kell szárítani alaposan, mielőtt tovább haladnál) ezt követően festhetjük, decoupage-olhatjuk, díszíthetjük kedvünkre. Egy dróttal szúrjuk át, hurkoljuk meg és szalaggal, vagy lánccal rögzíthetjük a pohár talpán. Csirió!

  1. Maradék fonal 

    DIY ajándék karácsony

Ha tudsz egy kicsit kötni vagy horgolni, máris nyert ügyed van. Egy kis maradék fonalból szuper télies jelölőket készíthetsz. Ezeket gombbal is rögzíteni lehet, de a mini sálak megkötve is biztosan sikert aratnak majd.

  1. Filc jelölők 

    DIY ajándék karácsony

Karácsonyra kifejezetten stílszerű :) Nyomtass néhány karácsonyi mintát papírra, és vágd ki azokat. Ezek lesznek a sablonjaid. Rajzold körbe ezeket a filcen, majd vágd körbe a vonal mentén. Éles ollót használj, akkor szép a filc, ha nem rojtos a széle. Vágd be a közepéig az egyik oldalon – így a pohár szélére tudod rakni. Ha belülre egy köralakot vágsz, a borospohár talpára is illesztheted.

  1. Kupakok 

    DIY ajándék karácsony

Ki mondta, hogy a söröskupakokat nem lehet semmire használni?! Lukaszd ki egy szöggel a tetején, mint egy medált, majd igény szerint fesd le. A belsejébe festhetsz mintát, vagy akár képet is ragaszthatsz! A rögzítés a parafa dugó koronghoz hasonlóan tud működni.

  1. Mini karácsonyfadíszből jelölők 

    DIY ajándék karácsony

Talán a legegyszerűbb, ha apró díszeket szerzel be többféle színben és formában. Ezekhez a színben passzoló szalagok remek kiegészítők, igazán mutatós és egyszerű ajándék:

A képek forrásáért, és további pohárjelölő ötletekért látogass el pinterest oldalamra:  https://www.pinterest.com/BalkonGaz/identify-your-glass/ 

 0
Tovább

Boldog karácsonyt!

Mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánunk!

karácsony

 0
Tovább

Filléres ajándéktipp 04.

Jesszum pepi, máris a negyedik ajándék?! Pikk pakk elrepült az idő, jövő héten pedig jön a Jézuska :) Hoztam a negyedik tippet, amit akár urak részére is elkészíthetünk, ráadásul még pont lesz is időnk befejezni. Rugaszkodjunk el ezúttal is kicsit a gasztronómiától, de persze maradjunk továbbra is a természetesség mezején.

Relaxáló ajándék  DIY ajándék karácsony
Bár a kilencvenes években élte forradalmát itthon a fürdősó, és legtöbbünknek nincsenek jó emlékei róla (mert neonszínű, pacsuli szagú mindenféle borzalmak voltak) mégis nagyon jó tud lenni egy hosszú, fárasztó nap után egy pihentető otthoni wellness.
Néhány gyertya mellett magam is szeretek elnyúlni a kádban, zenét hallgatva, de kiváló közös esti tevékenység is, ha az ember párja is hasonló beállítottságú. Tehát: készítsünk fürdősót ajándékba!

Mire lesz szükséged?

Szép üvegcse, vagy kémcsövek
Egy befőttes üveg a keveréshez, érleléshez (mindenhez kell befőttes üveg)
Nagy szemű, durva só
Illóolaj
Szárított gyógynövény, fűszer vagy virág
Esetleg kevés szódabikarbóna; de ez akár ki is hagyható.   DIY ajándék karácsony

Hogyan láss neki?
1. Töltsd a sót (100 g) a befőttes üvegbe. Én javaslom a himalájai verziót – ami bár drágább, de kellemes, rózsaszínes árnyalata van, és nem kell színezéket használni, magában is mutatós. Ha mégis színeznénk, sárgarépa olajat, vagy kozmetikai pigmentet (esetleg ételfestéket) használhatunk. Akár színes akár nem, ne legyen tele az üveg, úgy könnyebb lesz keverni!

2. Tegyél hozzá 1,5 teáskanál szódabikarbónát, és keverd el. A szódabikarbónától kicsit felpezseg majd, ha a vízbe teszed :)

3. Csepegtess 4-5 csepp illóolajat a sóra, és óvatosan keverd össze.  DIY ajándék karácsony

4. Add hozzá a választott, szárított komponenst (a citrus, a rozmaring és a menta élénkít, a levendula és a rózsa ellazít, de vigyázat, pl. a bazsalikom, bors vagy a karácsonyi fűszerek viszketést, kiütést okozhatnak, szóval csínján) keverd, rázd össze.

5. Mehet rá a kupak, pár napig sötétben, hűvös helyen tároljuk, amíg "elkészül". Ezt követően még finomítható lesz az illat egy két csepp olajjal, de ha elégedettek vagyunk, tehetjük is kisebb üvegcsékbe, és légmentesen zárjuk le. DIY ajándék karácsony

Ha megvagyunk, készítsünk egy kis leírást a fürdősónk összetevőiről és a használatról, illetve egy mérőkanalat is csomagolhatunk hozzá díszítésként. Egy normál kádba a sóból kb 2 evőkanálnyi mennyiség tökéletesen elegendő egyszerre :)

További szuper ötletekért, és a képek eredeti forrásáért látogass el pinterest oldalamra:  https://www.pinterest.com/BalkonGaz/fill%C3%A9res-aj%C3%A1nd%C3%A9kok/

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)