Szőlőt balkonon? Elvben működik!

Már tavaly is foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon a szőlő is termőre fordul-e erkélyen, dézsás „körülmények” közt, de nem volt érkezésem kipróbálni. Nemrég a nemzetközi nőnap alkalmából a férjem meglepett egy csodás tő szőlővel, nem is tudtam leplezni az örömmel teli izgatottságom – bár nem is akartam :)

Hozzá teszem, sosem volt szőlőm, viszont imádom. Már a növény hangulata, nemessége is magával ragad, de ha terem is, az maga lesz a balkonkertészek Nirvánája nekem :D Tapasztalat híján a szokásos idevágó online szakirodalom böngészésébe fogtam, de meglehetősen hiányosak a leírások, így egy régi jó barátom, Szabolcs tanácsait is kikértem, aki XIII. kerületi (előző) lakásuk teraszán gyönyörű édenkertet teremtett, és komoly fürtöket szüretelt. Egy tő szőlővel kezdte, amely még kettőt hajtott az évek alatt, így végül három tő szőlővel gyerkőceik ovis csoportjait is sokáig ellátták a terméssel: szőlő gyümölcsök kúszó növények

Ami teljesen biztosnak látszik, hogy a szőlő kicsit helyigényes növény. Nem kifejezetten a „földterület” igénye nagy, hanem szerteágazik és fölfelé is tör; így mindenképpen olyan helyre célszerű helyezni, ahol irányított körülmények között, de kedve szerint futhat az előkészített támasztórendszerre vagy keretre, korlátra – így megkímélhetjük a festést és vakolatot, valamint szomszédaink idegeit is, mert mint tudjuk, a társasházi kertészek egyik legkomolyabb feladata ez.

A helyválasztás több szempontból is fontos tehát; a fentiek betartása mellett kifejezetten napos, de védett területet válasszunk szőlőnk számára, ráadásul olyat, ahonnan nem kell elmozgatnunk, mert akár hosszú évekig, évtizedekig is gyönyörködhetünk benne, ha megfelelően tartjuk. 

Információim szerint a szőlőoltványok telepítési ideje (hatékonyabb eredésük miatt) inkább az őszi időszakra esik, de ha lemaradtunk volna, vagy kedvet kaptunk, most tavasszal is neki lehet állni a dolognak, csak az öntözésre, ápolásra nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Szerezzünk egy mélyebb dézsát vagy kiszuperált hordót növényünknek, de akár ágyást is építhetünk. A jobb vízelvezetés érdekében egy réteg zúzott követ terítsünk az aljára, ami nem baj, ha véletlenül kicsit agyagos :) szőlő gyümölcsök kúszó növények

Ezen felül jó termőtalajra lesz szükségünk, amit egy kis biokomposzttal vagy marhatrágyával dúsíthatunk; a nyári hónapok alatt folyamatosan trágyáznunk kell majd, és a szüret után ősszel is, ha szép termést szeretnénk elérni a következő évben is. szőlő gyümölcsök kúszó növények

Metszés tekintetében a szakirodalom február/márciusi metszést irányoz elő, de a szűkebb helyre és a speciális körülményekre való tekintettel attól tartok, a szükség törvényt bont majd. A szép nyárias időjárás hamar előcsalogatta a hajtásokat: szőlő gyümölcsök kúszó növények

Szabolcs tapasztalatai alapján nagyon hálás a szőlő, de sajnos a termés megjelenésével egy időben a darazsak felbukkanása is várható lesz. Előbb azért csak jussunk el odáig!

Ha érdekel a projekt, és a folyamatképekre is kíváncsi vagy, kövess minket a fecebookon: https://www.facebook.com/Balkongaz/

 0
Tovább

Szeder balkonon? Működik.

Tavasszal sokat gondolkodtunk, hogy milyen gyümölcsökkel lenne érdemes még próbálkozni, tekintettel hogy hellyel bőségesen meg vagyunk áldva. Végül úgy döntöttünk, veszünk többfélét, és majd ami beválik, azzal fogunk tovább kísérletezni. Ezt a módszert egyébként virágok ültetése esetén is bátran ajánlom, ki kell tapasztalni, hogy mi az, ami szépen megmarad, és még tetszik is. De térjünk vissza a gyümölcsökre, azon belül is a bogyósokra.

Egy tő málna, és egy tő szeder palántát ültettem el márciusban. Ami már az első pillanatban szembetűnő volt, hogy a szeder a málnával ellentétben tüskementes fajta (legalábbis van belőle ilyen is, ezt érdemes választani). Ez nagyon hasznos információnak bizonyult, az utóbbival sajnos számos alkalommal összetűzésbe kerültem :) Málna vs szeder
Kisebb méretű, vagy keskeny térbe, esetleg kisgyerek mellé a málnát nem ajánlom, magam is le fogok mondani róla, kell a fenének a sok véres találkozó :) Bár elég hasonlóak az igényeik, nálunk a fekete szeder sokkal szebben is fejlődött, így eldőlt a kérdés, szeder lesz és kész.

Ültetés. Viszonylag nagy helyigényű a jószág – és nem csak a növesztett indáira gondolok most. Mély, nagy edényt igényel, jó vízáteresztő, tápanyagban dús földdel. Ültetés előtt a kerti földet érdemes némi marhatrágyával összeforgatni, majd rendszeresen tápoldatozni.
A szeder kúszónövény. Ez azt jelenti, hogy hosszú indákat növeszt, de magától mindenhol nem tud megkapaszkodni, biztosítanunk kell valamiféle támasztórendszert is, ha jól akarunk gondoskodni róla. Vízigényes, így mindennapos locsolást is igényel, ha dézsában fogjuk tartani. Szeder a balkonon

Jó tudni, hogy az ágak két évig élnek, és a második éves ágak válnak termővé (a málnához hasonlóan). A letermett ágakat a szüretet követően tőnél vágjuk le.
Metszeni szükséges a szedret, mert bizony nagyon el tud kanászodni. Néhány hosszabb ágat hagyjunk meg mindenképpen, de nem csak a felfelé, hanem az oldalra igyekvő új hajtásokat is vágjuk vissza kb 25 cm hosszúra – első sorban nyár végén, ősszel – így a fejlődő rügyek a hajtások „hónaljában” szépen meg tudnak erősödni, ezekből nőnek következő évben a termőágak. Az ágakat legyezőszerűen rendezzük el és rögzítsük, ez a legpraktikusabb, és esztétikus is. 

Természetesen a szabadföldi példányokat másképpen szükséges gondozni -így metszeni is, de akármekkora is a terasz, ott mindig „csak” szoliter növény marad. Nekünk nem csak a terméshozam számít, de persze az is fontos :) azt javaslom, mindenki tapasztalja ki, mekkorának szeretné, de egy-másfél méternél alacsonyabbra nem érdemes visszavágni a hosszú meghagyott ágakat, mert úgy csak álmodhatunk bármilyen termésről. Ha nem fér el, válasszunk inkább valami mást, például áfonyát: http://balkongaz.reblog.hu/tarts-afonyat-a-balkonon-de-csak-ha-elszant-vagy

Említettem, hogy vízigényes, de emellett a meleg, szélvédett helyeket kedveli. Viszonylag jól viseli a téli fagyokat is, csak az extrém hidegek szokták komolyabban károsítani; a városban viszonylag biztonságban tudhatjuk szedrünket, ideális évelő lehet.
Ha szaporításra adnánk a fejünket, sajnos a levágott szárak gyökereztetésével nem fogunk sikerrel járni. Két lehetőségünk marad; az egyik a fejbújtatás. Ekkor augusztus elején a már szép terebélyes növényünk új hajtásait visszahajtjuk a földig, és elássuk. Néhány hét alatt a hajtáscsúcsok gyökeret eresztenek, és hamar megerősödnek. Következő tavasszal választhatjuk majd el ezeket az anyanövénytől, és kezdhetnek önálló életet. Szedr terem balkonon

Persze önmaga is dönthet úgy, hogy szaporodik; de ez balkon körülmények közt nem annyira jellemző. Kártevők nem pusztították, így nagyon is nekem való :) magát a gyümölcsöt is csak dícsérni tudom. Isteni ízű, C- és B6 vitamin forrás, ezen felül vasban is gazdag. Július végén, augusztus elején már szüreteltünk, ültetésre pedig ősszel ismét lesz lehetőség.

 0
Tovább

Uborkára fel!

Szuperzöld :) mint az Ötödik elemben. Az uborka szuper zöldség; magas víztartalma miatt is jótékony hatású (a bőrre elsősorban, így a kozmetikai piacon is gyakran visszaköszön) de emellett többek között értékes 5 elemet, C-vitamint, vasat, magnéziumot, foszfort és kalciumot is tartalmaz. Salátaként, nyersen vagy savanyítva fogyasztjuk - személy szerint mi mindenhogyan.

Érdekesség, hogy az uborka tökféle, ráadásul Ázsiából, a Himalája lejtőiről származik, de már az ókori Róma is ismerte, használta. Külön jó hír, hogy cserépben vagy ládában is nagyon szépen fejlődik, így balkonon is termeszhetjük.

Eleinte nem terveztem, hogy idén nevelünk majd, de még tavasz elején Gigi és Dia megajándékozott egy kis palántával sok más egyéb közt (amiket ezúton is nagyon köszönök), így helyet kapott nálunk.
uborka palánta A magam részéről szeretek előnevelgetni, és az erős, egészséges példányokat ültetem ki, de a palántázás mellett a szabadföldbe vetés is teljesen megfelelő megoldás, kinek melyik a szimpatikusabb. Az uborka első vetési ideje április 20-a után esedékes.

A tökfélékhez méltó módon elképesztően gyorsan nőnek, napról napra figyelhetjük meg a változást. Balkonon nagyobb cserépbe ajánlom ültetni egyesével, mert igencsak helyigényes. Ha mégis ládát választunk, 30 cm tőtávolságra ültessük őket. Föld tekintetében tápanyagokban gazdag, jó vízáteresztő földet használjunk - kisebb mennyiségben a kertészetekben kapható kerti zöldségföld a legjobb.

Hálót, rácsot vagy támasztékot biztosítsunk nekik, mert hamar az ég felé törnek majd erős indáikkal.
uborka balkonon
Nagyon vízigényesek, öntözzük bőségesen, és napos helyet válasszunk számukra. A szép sárga virágok június elejétől nyílnak, szüretelni június végétől folyamatosan tudunk.
Érdemes a harmadik virág fölött visszacsípni (kb. 30-40 cm magas ekkor) hogy szép bokros legyen, bőségesen virágozzon, és így rengeteg termést hozzon.
terem az uborka a balkonon
Ha kedvet kaptál, de áprilisban lecsúsztál róla, nincs nagy baj. Az uborka gyors növekedése miatt kiváló másodvetésre is, így a letermett ládákba július 20-ig bátran elültetheted a magokat :) 

 0
Tovább

Kúszó árnyas

Már-már gyermekien rajongok a rusztikus hangulatú erkélyekért, ezt már többször kifejtettem, így a fejembe vettem, hogy egy kis sarokban, ha a fene fenét eszik is, kialakítok magunknak is egyet. Ráadásul ebben a hőségben az életet adó árnyékon kívül kevés dologra van igazán szükség a teraszon :) Nincs könnyű dolgom, mert elég nagyok a terek, ráadásul funkciójukat tekintve is elkülönülnek, így nehéz lesz beilleszteni a kis békeszigetemet.

A curbly.com képén is egyértelmű, hogy hangulathoz nélkülözhetetlen a burjánzó susnya, amire árnyékolás szempontjából is hatalmas szükségünk lenne, ráadásul, ha minden jól megy, és végre ismét megszűnik a budai panorámánk (tehát visszaépül a fal a szomszéd felé) nem fog ártani az elé sem némi szín. Úgy döntöttünk, a jövendőbeli felnőtt pihenő (alias wellness) részbe kerül majd a zöldes sarok, ami terveink szerint egyszer a homlokzatból kiálló, nem túl szép de haszontalan betonrácsra fut majd fel. Egyszer :)

Számba vettem a futónövényeket, és hosszas mérlegelés után - bizonyára most többen (főként a kertesek) a szívükhöz kapnak majd, és fel is sikoltanak – a trombitafolyondárt választottam. Ezt a kétes hírű kúszónövényt szeretném ezúttal a figyelmetekbe ajánlani.
Bizonyára találkozott már vele mindenki, egy júniustól szeptemberig bőségesen virágzó, dekoratív, de nagyon agresszíven növekedő és területet foglaló kúszónövényről beszélünk. Ennek a féktelen burjánzásnak köszönheti rossz hírét, gyakorlatilag szinte lehetetlen teljesen megszabadulni tőle. Ergo a türelmetleneknek, mint én, pont tökéletes :)

Trombitafolyondár balkonon
A növény virágai jellegzetes trombita alakúak, sárgától a narancssárgán át egészen a bordóig mindenféle színárnyalatban pompázhatnak. Nem túl igényes a talaj összetételére, de dézsában ügyelnünk kell a megfelelő tápanyag utánpótlásra. Viszonylag ellenálló a betegségekkel szemben is, de ha legyengül, úgy elmarad a virágzás, és megjelenhetnek rajta a tetvek. Tápláljuk megfelelően, meg fogja hálálni. Ezen felül fényigényes, mindenképpen napos helyre tegyük. A nagyobb példányok elég jól bírják a szárazságot is, tehát mindent összevetve egy nagyon szívós jószág, de ne hagyjuk túlzottan elkanászodni. 
Ahogyan már utaltam rá, a trombitafolyondár eszeveszett tempóban nő, így mindig legyen kéznél a metszőollónk – ne sajnáljuk, a megfelelő metszés is virágzásra serkenti majd. 

Trombitafolyondár dézsában
Jó szívvel agresszív terjeszkedése miatt magam is csak dézsába ajánlom, kertben bizony roppant szemtelen, pillanatok alatt a garázsban, pincében, sőt, a szomszéd házfalán is felbukkan. Kúszó növény, így támasztékra szüksége lesz a feljutásban, erre mindenképpen figyeljünk :)

Fontos tudni mindenkinek, hogy ez a növény is mérgező, így fokozottan ügyelnünk kell rá, hogy kisgyerekek (vagy nagyobbak) véletlenül se fogyasszák el a részeiket. Különösen figyeljünk a tájékozott kamaszokra, mert a trombitafolyondár virága köztudottan hallucinogén anyagokat tartalmaz, de emellett nagyon erős rosszullétet is okoz, így nem érdemes kísérletezni vele.

 2
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (38),konyhakert (30),gasztro (14),magvetés (14),dekor (14),inspiráció (14),tavasz (12),újrahasznosítás (12),fűszer (12),virágok (10),Top5 (10),gyökereztetés (10),egzotikusok (10),ősz (10),ajándék (10),karácsony (8),gyümölcsök (7),palánta (7),balkonláda (6),tél (6),gyümölcsfák (5),jelölő (5),húsvét (5),kertésznapló (4),szörp (4),leander (4),chili (4),bazsalikom (4),hagymások (4),kúszó növények (4),függőleges kert (4),bútor (4),eper (4),paradicsom (4),nagyvilág (4),citrom (3),szamóca (3),gyorstipp (3),szüret (3),csíráztatás (3),berendezés (3),mérgező (3),gyömbér (3),áfonya (3),kártevők (2),asztal (2),minikert (2),magfogás (2),retek (2),tartósítás (2),bodza (2),tök (2),torma (2),gyerek (2),babaszoba (2),levendula (2),rovarok (2),trinidad scorpion (2),érdekesség (2),citromcirok (2),táblafesték (2),szőlő (2),orchidea (2),füge (2),barack (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),offtopic (2),paprika (2),bakik (2),avokádó (2),másodvetés (2),tojáshéj (2),vöröshagyma (2),cukkini (2),cserjék (2),növényvédelem (2),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),üvegek (1),szilveszter (1),árvácska (1),esővíz (1),raklap (1),koriander (1),japánkert (1),pesto (1),IKEA hack (1),madáretető (1),teszt (1),gyurma (1),gyümölcs (1),diy (1),ananász (1),talaj (1),mini kert (1),összeültetés (1),igénytelen (1),zamioculcas (1),szobanövény (1),baki (1),répa (1),varjúháj (1),festés (1),kapszula (1),támasz (1),atka (1),gyom (1),tárkony (1),méhek (1),szabadföld (1),pozsgások (1),menta (1),inda (1),singer (1),narancs (1),fenyő (1),ültetés (1),tulipán (1),party (1),üvegház (1),ágyás (1),hőség (1),szeder (1),tetvek (1),krizantém (1),uborka (1),spenót (1),fokhagyma (1),szerszámok (1),moha (1),tea (1),láda (1),pult (1),nyár (1),öntözés (1),díszfák (1),stevia (1),egres (1),létra (1),magnólia (1),gyerekeknek (1),graffiti (1),tőzegtabletta (1),liliomfa (1),inkubáció (1),bútorápolás (1),juhar (1)