Májusi teendők a balkonon

Szép május jöjj, hogy ébreszd a fáknak ágait… Ez a sor bizonyára csak az idősebbeknek ismerős az általános énekórájáról, de a hétvégén egy pici bepillantást kaptunk a kellemes időbe - bár előre, de hála a pesztráló nagyiknak, én már neki is álltam a májusi munkálatoknak. Vegyük át gyorsan, mik is a legfontosabbak! kertésznapló tavasz

Mindenek előtt azt javaslom, gyomláljunk kitartóan és rendszeresen. Sajnos a gaz hihetetlen szapora, pillanatok alatt átveszi az uralmat a balkonládákban, cserepekben. Főként egy kiadós eső utáni napsütéses hétvégén döbbenetesen megszaporodnak, ezzel pedig két gond van; egyrészt ezek a gyomok elveszik a nemes növények elől a tápanyagokat - legyen az virág, vagy vetemény. Másodsorban pedig elég ápolatlan hatást kelt, márpedig az esztétika talán a legfontosabb haszna ennek a műfajnak ;)
Az már csak hab a tortán, hogy a kártevők is előszeretettel buknak rá egyikre másikra, így duplán kiszúrunk magunkkal. A rendezett erkély, egészséges vetemény egyik alapja tehát, hogy tartsuk gazmentesen.

Zöldség fronton sok a teendő. Továbbra is vethetünk mindenfélét, immáron ki a cserepekbe - például patisszont, uborkát, babot, csemegekukoricát, spenótot vagy hónapos retket is. kertésznapló tavasz

Szépen óvatosan egy kis szoktatás után kiültethetjük a paradicsom palántáinkat is. A paprikával, chilivel legyünk óvatosabbak, várjunk a hónap közepéig, ha tehetjük.
A bent nevelt palántákat edzeni kell a kiültetés előtt, különben fújhatjuk a féltve, gondosan nevelgetett növénykéinket. Először csak félárnyékban, 1-2 órára, majd reggeli napfényben szoktassuk őket a kinti UV-hez és szélhez! kertésznapló tavasz

Ha a kis gyümölcsöst nem vágta haza az áprilisi havazás (nálunk sajnos megsínylették rendesen) akkor a szebb termés érdekében ritkíthatunk. A virágzásnak vége, így láthatjuk lassan, mennyire volt sikeres a beporzás és mennyi gyümölcsünk várható. Ez persze inkább a fákra vonatkozik :) Első sorban a barackot érdemes, de az alma is meghálálja. kertésznapló tavasz
Lassan a zöldmetszés ideje is eljött, alakítsuk szellősre, kicsit ritkítsuk a koronát! Emellett a kisfák oldal és tőhajtásait is csipkedjük le. kertésznapló tavasz

Ami a dísznövényeket illeti, elő lehet venni a folyosóról a muskátlit, ültethetők a krizantém palánták és az érzékenyebb egynyáriak is. Ilyenkor szoktam begyűjteni az első árvácska magokat, illetve kezdem a citrusfélék kiszoktatását. kertésznapló tavasz
Plusz egy tipp: érdemes a nagy zuhék alkalmával egy kis esővizet gyűjteni (akár a tiszta felmosó vödörbe), mert a szobanövények, lásd orchidea nagyon örülnek neki ;) kertésznapló tavasz

 0
Tovább

Bokros teendők - április

Beköszöntött Szent György hava, az első igazán élvezetes és tevékeny hónap a hobbikertészkedőknek. Gyönyörű nyárias idők van, élvezzük ki, és apránként végezzük el a tavaszi feladatokat, hogy egész nyáron élvezhessük munkánk gyümölcsét!kertésznapló tavasz

Bár mindenképpen némi testmozgással, földmunkával kell kezdenünk, akár ágyást, akár ládákat gondozunk, de áprilisban már sok zöldségfélét vethetünk szabadföldbe, egyenesen kint cserepekbe is (a városi teraszok védelmében még annál is többet), így ne felejtsük el beszerezni a magokat, sőt- már zöldség és fűszernövény palántákat is vásárolhatunk kedvünkre. Aktuális vetésű a zöldborsó, a sárgarépa, káposzta, kel, cékla, karalábé, de Gyula napján a kabakosok (tökfélék) magjai is a földbe kerülhetnek végre. 

Le a takarásokkal, amik eddig még nem kerültek le, fel a metszőollókkal és elő a telelő, kevésbé érzékeny növényekkel is! Szép napokon félárnyékban, árnyékban kezdhetjük edzeni a lakásban áttelelt növényeket, hogy az UV-sugárzásnak jobban ellenálljanak majd, ha májusban kiköltöznek a helyükre.

Kitisztíthatjuk a szamócáinkat, metszhetjük a szőlőt, illetve a barackfák metszésére a most esedékes virágzás a legjobb időpont. Amennyiben szükséges, permetezhetünk is, de én a virágzás idejére (mivel a méhek is éledeznek) ilyesmit nagy szükség esetén sem mostanra szoktam időzíteni.kertésznapló tavasz
Szabadgyökeres növényeket is ültethetünk. Bár első sorban az ősz ennek az ideje, a kertészetek számos lehetőséget kínálnak már (például málna és szőlőtövek, vagy edzett epertő is kapható). kertésznapló tavasz

Aki inkább a dísznövények felé húz, szintén örülhet, mert megkezdődhetnek végre a látványos munkák is. Takarítsuk ki, és frissítsük fel a balkonládákat! A csodás napsütésben igazán jó móka, ezen felül pedig az eredmény magáért beszél, szívmelengetőek a virágok is, nem csak a zöldségek, gyümölcsök! kertésznapló tavasz

Nem csak a ládákat célszerű rendbe hozni, a kerti bútorokra is bizonyára ráfér az optikai tuning. A saját, friss és ropogós (és ingyenes) havi teljes kertésznaplómért szokás szerint csak jelentkezned kell (küldj egy e-mailt, vagy egy üzenetet a facebook csoportban, és az alábbi listát szerkeszthető formátumban küldöm is). kertésznapló tavasz

Szuper hétvégét kívánok mindenkinek!

 0
Tovább

Tavaszias lámpadísz - csináld magad

Új év, új élet – szokták mondani, és ez az idei évünkre mindenképpen találónak tűnik :) Február végén (most már ember) gyerekkel bővül a család, így minden, ami eddig volt, megváltozni látszik. Elképesztő mennyiségű új inger ér, rengeteg inspirációt merítettem ebből a különleges belső utazásból, így minden bizonnyal a már megszokott témák mellett sok új is felmerül mostantól. Pont egy ilyen kis babaszobai kézműveskedést hoztam, ami azonban bátran elkészíthető gyerek nélkül is a nappaliba, mintegy kis vidámságot, tavaszt csempészve a lakásba. Nézzük hát Hanna pillangós, tavaszi lámpadíszét: babaszoba dekor tavasz DIY

El kell árulnom, hogy az ötlet bármennyire is fáj, nem az én fejemből pattant ki. A neten kutakodva akadt meg a szemem egy hasonló megoldáson a  http://heartlandpaper.typepad.com/ oldalon, és azonnal beleszerettem. Persze nem kell pillangóval operálni, lehet csillag, hold, felhő vagy éppen elefánt is :) Mire lesz szükséged?

  • Papírminta lyukasztó (esetemben lepkés)
  • Színes papírok (én nem túl vastag kartont használtam pink, babarózsaszín és törtfehér)
  • Damil
  • Ízlés szerint gyöngyök
  • Egy kész körkeret, ennek hiányában merevebb drót vagy ha ez sincs, tisztítós vállfa
  • Tüll vagy organza a kerethez (én egy levágott függöny alját használtam fel)
  • Ragasztópisztoly
  • Olló
  • Fogó a kerethajlításhoz

Szerencsére a hobbiboltok egyre jobban felszereltek papírvágó fronton, de mi az enyémet végül online, az e-bay-en vettük még karácsony előtt. Persze ha inkább hajtogatnál lepkéket azt is lehet, lelked rajta. Elsőként kivagdostam a lepkéket. 68x2 db-ra lesz szükség, a színekből én vegyesen használtam, fentről lefelé világosodnak. Szerintem vagy fél órán át vagdostam, de egészen elégedett voltam a végére :) bár ekkor még fogalmam sem volt, hogy a neheze még hátra van. babaszoba dekor tavasz DIY

A koszorú volt a mumusom. Annyira kézenfekvő volt, hogy egy tisztítós vállfából alapot hajlítok, hogy nem is készültem b-tervvel. Hozzáteszem, nyolchónapos terhesen ez izzasztó fizikai munka, de azért csak összejött úgy ahogy: babaszoba dekor tavasz DIY

Vagdoshatjuk, kötözhetjük a karikára az anyagot. Jelentem, ez eltart egy darabig, ha az egészet be akarjuk fedni. Körülbelül egy centi vastag, 8-10 centi hosszú darabokat vagdostam a már említett „jó lesz az még valamire” függönymaradékból, és a második óra magasságában már nagyon szitkozódtam magamban, de kötöztem tovább. Nem számoltam sajnos, hogy mennyi kellett.. de vegyél bőven, hidd el, a maradék biztosan jó lesz még valamire :)  babaszoba dekor tavasz DIY

Elkészült a koszorú, nincs is más dolog, mint rögzíteni. Damilokkal kötöztem fel a lámpára, de előtte rögzítettem egy-egy damilt a karikában a vízszintes és függőleges átmérőben is, ezek később a függők felkötésékez kellenek majd. A lepkesorok függesztésének mintája: babaszoba dekor tavasz DIY

Végre jöhet a látványos rész. 17 db, kb. 60 cm hosszú damilra lesz szükség. Minél vékonyabbat érdemes választani, mert így sokkal könnyedebb látványt nyújt majd. Amíg kimérjük és felvagdossuk, helyezzük áram alá a ragasztópisztolyt. Lehet próbálkozni papírragasztóval is, de nekem ez a módszer bevált.
Minden damilra 4 pár pillangót kell ragasztani az egyik végétől kezdve, úgy 8 cm-re egymástól. A két lepke teste közé kerüljön egy pötty ragasztó és a damil. Minél kevesebb ragasztót érdemes használni, mert a lepkék szárnyai úgy mutatnak szépen, ha kicsit majd széthajtjuk őket. babaszoba dekor tavasz DIYViszonylag sok damilunk marad, de fel is kell majd kötözni a sorokat. Én négyesével-ötösével kötöztem, kellett ennyi változatosság :) és nagyon motiváló is, ahogy folyamatosan szépül a koszorú: babaszoba dekor tavasz DIY

És a végeredmény: 

babaszoba dekor tavasz DIY

Elégedett vagyok :)

 2
Tovább

100=101?! Tökös matek.

Az év 100. napjával, április tizedikével eljött a tökfélék ültetési ideje. De ácsi, számoljunk csak kicsit utána :) Idén az év jeles századik napja úgy néz ki, már a százegyedik! Lehetséges ez egyáltalán? Igen, de csak szökőévente egyszer :) bizonyám, szökőév van, de ettől függetlenül bátran ültessünk tökféléket.

Válasszunk fajtát attól függően, melyiket szeretjük, és mennyi helyünk van. Az mindben közös, hogy rettentő gyorsan fejlődnek. Kiválóan árnyékolhat a dísztök pergolára futtatva, de nem mindegyik fut, egy nagyobb ládában például helyes kis cukkini bokrokat is nevelhetünk. cukkini tavasz magvetés konyhakert

Fajtától függetlenül vessük a tökünket helybe, nem kell bíbelődni palántanevelgetéssel. Ha többet tervezünk egymás mellé, kényelmesen hagyjunk helyet nekik. Kövessük a vetőmagtermelő előírásait, de a jó vízáteresztő, tápanyagdús földdel nem foghatunk mellé - általánosságban ilyenbe, kb. 2 cm mélyre ültetendőek a magok. 
Mindenképpen javasolt legalább párban tökölni. Hogy miért? Mert az ilyen tökféléken általában találunk női, és hímnemű virágokat is. Könnyű megkülönböztetni őket; a cukkini esetében a lányok szára kicsi cukkini formájú, a fiúké normális, keskeny: cukkini tavasz magvetés konyhakert

A növény maga általában nem egyivarú, ez csak a virágokra vonatkozik, de teljesen rendszertelenül nőnek. A nőnemű virág megtermékenyítéséhez viszont gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hímnemű is kell - illetve a csak hímekből sosem lesz termés, tehát a több mindenképpen jobb :) 
Ha valamiért megviccel a természet, akkor is mutathatunk fityiszt - a virágok (spenót módjára) kiválóak mártásokba tésztához, sőt- akár meg is lehet tölteni őket, így ne keseredjünk el, ha mégis csak egyneműek vannak.

Alapvetően nem túl igényesek, de figyelnünk kell az öntözésre. Egyrészről hihetetlen mennyiségű vizet igényel a növény, ráadásul ha egyszer kiszárad, fújhatjuk a termést; másrészről a bokros fajták kifejezetten érzékenyek a különböző gombás betegségekre (pl. liszthatmat). Kerüljük a fentről, levelekről történő öntözést, inkább a töveket célozzuk.
Ja. És ha bárki azt hiszi, hogy erkélyen nem lehet normális méretű, csak mini zöldségeket termelni - hát bizony el kell, hogy keserítsem :D cukkini tavasz magvetés konyhakert

Egészen gigászi egyedek is előfordulnak, de az a tapasztalatom, hogy a bébi cukkinik a legfinomabbak. Az érzés viszont, hogy frissen szakítod le a város kellős közepén a saját, vegyszermentes zöldséged, lazán a grillre dobod, majd felszolgálod a családnak -én mondom, mérettől és formától függetlenül megfizethetetlen. Egészséges, finom, jó.. A mas**card tehet egy szívességet ;)

 5
Tovább

Hónaposretek erkélyre

Nos, ez egy újabb érdekes, és sikerrel kecsegtető projektnek tűnik. Megmondom őszintén, bár vettem egy zacskó vetőmagot korábban, most nem magamtól jutott eszembe, hogy kipróbáljam – hálás köszönet az ötletért még egyszer Gyöngyinek :)

A dolog nálam palántázással kezdődött; hogy húsvétra találó díszt készítsek az ünnepi asztalra, de ennyi nem volt elég.   konyhakert tavasz retek magvetés Szépen megnőttek a kis díszek, így utána jártam kicsit ennek a dolognak. A retek kiváló elő (és utó) vetemény; igazából nem is szükséges palántázni – márciustól, ha szép az idő és meleg van, szabadföldbe, így balkonládába is vethető. Múlt héten el is vetettem egy ládányit, hogy meglássuk, működik-e :)
Hónapos vajretekre esett a választásom. A magokat a felásott, fellazított földbe, 3 cm mélyre, egymástól 6 cm-re szórtam el, betemettem, majd meglocsoltam. A magok pár nap alatt kikeltek odabent, kint ehhez egy hétre volt szükség: konyhakert tavasz retek magvetés
A neve is elárulja, hogy viszonylag rövid tenyészidővel számolhatunk. 30-50 nappal a magok elvetése után már szüretelhetünk is! Így legyen. 

A benti palántákon tapasztaltam ezt a nagyon gyors fejlődést. A sziklevelek közt már egy hét elteltével növekedni kezdtek a levelek – ezek formájukban jelentősen eltérnek, és kissé szőrösek is. Szép nyárias időnk volt, így az ágyásban felástam egy kis helyet nekik, és kezdődhetett is a húsvéti tojások feltörése: konyhakert tavasz retek magvetés

Szépen sorban elültetgettem őket egymástól kellő távolságra, és várakozom. Ha a lombozat kész, és a hőmérséklet is 15-20 fok közé esik, megkezdődik a gumók fejlesztése is, amihez kedvezni fog az áprilisi napsütés. Jogosan merült fel a kérdés, hogy honnan lehet tudni, ha beérett a retek – biztosat még nem állíthatok, de úgy sejtem, a gumók teteje láthatóvá válik majd kissé :) meglátjuk!  konyhakert tavasz retek magvetés

Mindenesetre most nincsen más dolgunk, mint rendszeresen locsolni; de kerülni a pangó vizet.

Mire leteremnek, kis földmunka és megfelelő trágyázás után a helyükre ki is kerülhetnek májusban az előnevelt palánták. És milyen szuper; ha mindez még nem lenne elég, a retek másodvetésre is kiváló. Augusztus végén, szeptember elején a kiürült ládákba ismét elvethető, így még ősszel szüretelhetünk egy kört.  

 0
Tovább
«
123

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (38),konyhakert (30),gasztro (14),magvetés (14),dekor (14),inspiráció (14),tavasz (12),újrahasznosítás (12),fűszer (12),virágok (10),Top5 (10),gyökereztetés (10),egzotikusok (10),ősz (10),ajándék (10),karácsony (8),gyümölcsök (7),palánta (7),balkonláda (6),tél (6),gyümölcsfák (5),jelölő (5),húsvét (5),kertésznapló (4),szörp (4),leander (4),chili (4),bazsalikom (4),hagymások (4),kúszó növények (4),függőleges kert (4),bútor (4),eper (4),paradicsom (4),nagyvilág (4),citrom (3),szamóca (3),gyorstipp (3),szüret (3),csíráztatás (3),berendezés (3),mérgező (3),gyömbér (3),áfonya (3),kártevők (2),asztal (2),minikert (2),magfogás (2),retek (2),tartósítás (2),bodza (2),tök (2),torma (2),gyerek (2),babaszoba (2),levendula (2),rovarok (2),trinidad scorpion (2),érdekesség (2),citromcirok (2),táblafesték (2),szőlő (2),orchidea (2),füge (2),barack (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),offtopic (2),paprika (2),bakik (2),avokádó (2),másodvetés (2),tojáshéj (2),vöröshagyma (2),cukkini (2),cserjék (2),növényvédelem (2),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),üvegek (1),szilveszter (1),árvácska (1),esővíz (1),raklap (1),koriander (1),japánkert (1),pesto (1),IKEA hack (1),madáretető (1),teszt (1),gyurma (1),gyümölcs (1),diy (1),ananász (1),talaj (1),mini kert (1),összeültetés (1),igénytelen (1),zamioculcas (1),szobanövény (1),baki (1),répa (1),varjúháj (1),festés (1),kapszula (1),támasz (1),atka (1),gyom (1),tárkony (1),méhek (1),szabadföld (1),pozsgások (1),menta (1),inda (1),singer (1),narancs (1),fenyő (1),ültetés (1),tulipán (1),party (1),üvegház (1),ágyás (1),hőség (1),szeder (1),tetvek (1),krizantém (1),uborka (1),spenót (1),fokhagyma (1),szerszámok (1),moha (1),tea (1),láda (1),pult (1),nyár (1),öntözés (1),díszfák (1),stevia (1),egres (1),létra (1),magnólia (1),gyerekeknek (1),graffiti (1),tőzegtabletta (1),liliomfa (1),inkubáció (1),bútorápolás (1),juhar (1)