Érik a füge a balkonon

Nem voltam teljesen biztos a dolgomban tavasszal, be kell vallanom. Bár viszonylag későn, május környékén kezd felébredni a füge, a miénk még május közepén is elég csúnyácska volt. Szépen áttelelt, és látszottak is a kis fügerügyek, de levél nem nagyon akart nőni rajta; a végére azért hajrázott egyet, és egészen megemberelte magát. füge gyümölcsfák szüret

Bár nagytermelő fügéből sem leszek, de legalább Ismét szüretelhettem munkám gyümölcséből :) Örömmel jelenthetem be, hogy a naptár augusztusra fordult, így időszerű az első fügeszüret. De honnan tudhatjuk, ha már jó?!

Természetesen vannak árulkodó jelek:
        - a zöld szín csodás lilásba csap át
        - a kemény, gumiszerű tapintású gyümölcs kellemesen megpuhul
        - az eddig katonásan álló szár enged a gravitációnak, meghajlik füge gyümölcsfák szüret
        - könnyen elengedi az ágat, nem kell cibálni
        - a rovarok elkezdenek érdeklődni a növény iránt
        - a gyümölcs az alján egy picit ragacsos lehet
        - belül puha, lédús és piros füge gyümölcsfák szüret

Ha leszüreteltük, a legjobb, ha azonnal el is fogyasztjuk :) reggeli mellé szuper kiegészítő: füge gyümölcsfák szüret

Ha nagyobb mennyiséget takarítunk be, főzhetünk lekvárt, esetleg fűszeres chatney-t is belőle. Kompótként remekül funkcionál, vagy sült húsokhoz is jól passzol. A következő nagyobb szüretre ősz végén kerül majd sor, amikor a már idén hajtott gyümölcsök is fogyaszthatóvá válnak. füge gyümölcsfák szüret
 
A be nem érő zöld fügékből szuper befőtt készíthető, amely egy hideg téli napon egy kis trópusi hangulatot varázsol; de elengedhetetlen party kellék is ezekre a napokra röviditalok kísérőjeként. Szúrd át egy fogpiszkálóval, és mehet is a pohárba a kedvenc italod mellé.

Tipp: ha zöld fügét szüretelsz, csak és kizárólag kesztyűben tedd! A fehér tej, ami leszakítás után a szárból folyik, iszonyatosan irritálja a bőrt, viszket, mint a fene! Felhasználás előtt a kis fügéket mossátok meg alaposan. 

 0
Tovább

Fűszerszüret

Imádom a nyarat! Nem is lehetne ez másképpen, elvégre is nyári gyerek volnék :) az idei szezonra egyelőre nem nagyon lehet panasz, tombol a strandidő, de felüdülést nyújtanak a kellemesen enyhe éjszakák. Öntöznünk kell ugyan, de csodálatosan terem még most is a szamóca, betakarítottuk a fok- és vöröshagymákat, bőségesen belaktunk áfonyából, zavartalan a chili ellátás, feketedik a szeder és piroslik már a paradicsom is. fűszer tartósítás szüret

A legnagyobb fejtörést számomra most mégis az okozza, hogy a hihetetlen tempóban növekedő fűszernövényekkel mihez lehetne kezdeni. Egyrészről muszáj valamennyire kordában tartanom őket, másrészről igyekszem elkerülni a felmagzást, hogy tovább élvezhessük a friss fűszereket. Ezeket mind folyamatos metszéssel érhetjük el, de azzal sajnos szembesülnöm kellett, hogy ezt a nagy mennyiséget egyszerre nem tudjuk elfogyasztani.
A mostani bőség az időjárás függvényében akár október közepéig is kitarthat, de utána is jó volna a saját nevelésű fűszernövényeinkkel főzni, ízesíteni ételeinket. Mit lehet tenni? :) Szerencsére sok mindent; lássunk néhány egyszerű fortélyt fűszernövényeink feldolgozására, tartósítására:

Fagyasszunk
Talán a fagyasztás az egyik legegyszerűbb módja, hogy tartósítsuk fűszernövényeinket. A legtöbb szerencsére kiválóan viseli :) Többféle metódus is rendelkezésre áll annak függvényében, hogy később mire is szeretnénk felhasználni őket. A legegyszerűbb egy kisebb (megmosott, megtisztított, majd megszárított) mennyiséget nejlonzacskóba csomagolni, és mehet is a fagyasztóba. Lehetőleg írjuk rá, hogy micsoda :) Petrezselymet, koriandert , mentát vagy zeller zöldet gyakran szoktam így eltenni. 

fűszer tartósítás szüret

Ezen felül (első sorban bazsalikom, petrezselyem, kakukkfű vagy oregano esetében) adagonként összeaprítva, jégkocka tartóba is tehetjük a zöldfűszert, amelyet egy kevés vízzel meglocsolunk, majd készre fagyasztunk:

fűszer tartósítás szüret

Ezt követően zacskóba tegyük, hogy kevesebb helyet foglaljon. Ha télen főzeléket, vagy akár egy gyors bolognai ragut készítünk, csak bele kell pottyantani egy fűszerkockát. 


Divatos a fűszervaj
Folyamatosan változnak az étkezési szokások, ez talán így is van rendjén. Most a háztáji, bio vagy organikus élelmiszerek élik ismét reneszánszukat (amivel teljesen egyet tudok érteni). Elegáns vendégváró, uzsonna, vagy épen reggeli készíthető egy kevés házi vaj, só és friss fűszernövény segítségével. Használhatjuk sült húsokhoz, de egy jóféle BBQ-hoz, grillételekhez is tökéletes. Tényleg igazi kulináris élmény :) 

fűszer tartósítás szüret

A vaj kiválóan veszi fel az ízeket, így kísérletezzük ki a nekünk leginkább tetsző kombinációt. Nem kell túlzásokba esni, és persze az sem mindegy, mire használjuk majd. Szuper erre a célra a fokhagyma, a chili, a metélőhagyma, a petrezselyem és a gyömbér is. Hűtőszekrényben is eláll egy darabig, de mélyhűtőben akár sokáig is.
A puha vajat helyezzük keverőtálba, és keverjük habosra. Adjuk hozzá a fűszereket, dolgozzuk össze, majd a masszát kanalazzuk sütőpapírra, esetleg zacskóba. Formázzunk belőle hengert, és hűtsük le.
Természetesen használhatjuk a jolly joker szilikonos jégkocka tartót is; helyezzük bele a felaprított fűszereket, öntsük fel olvasztott vajjal (vagy akár oliva olajjal), majd hűtsük le. Salátákhoz, sültekhez ez is kiváló :)

fűszer tartósítás szüret


Szárítsuk ki
A leggyakoribb, és legősibb fűszernövény tartósítási forma a szárítás. Bár a növények többségének csak a leveleit használjuk, szerintem könnyebb szárral együtt kiszárítani. Kössünk kisebb laza csokrokat, és akasszuk árnyékos és meleg, de jól szellőző helyre ezeket. 

fűszer tartósítás szüret

Fontos az árnyék, mert a nap kárt tehet a levelekben. Néha forgassuk át a csokrokat száradás közben; akár 10-12 napot is igénybe vehet a szárítás. Ha elkészültünk, szedegessük le a leveleket, morzsolhatjuk is ha szeretnénk, és tegyük őket papírzacskóba, vagy jól záródó, (sötét) edénybe. 

fűszer tartósítás szüret

Természetesen nem muszáj csak a természetre bíznunk a munkát, sütőben is kiszáríthatóak a fűszernövények; a legalacsonyabb hőmérsékleten, légkeverés mellett néhány órára redukálhatjuk a teljes szárítási folyamatot. Résnyire hagyjuk nyitva a sütő ajtaját, és forgassuk a növényeket. 


A képek forrása, további ötletek: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/preserve-herbs/

 0
Tovább

Top5 balkontermés, avagy a nagy ősziszüret

Biztosan találkoztatok már azokkal a részekkel kedvenc sorozatotokban, amikor nosztalgiáznak, visszaemlékeznek a szereplők. Hát, (amivel nem kezdünk mondatot) én rühellem őket :) ennek ellenére mégis egy kis kirándulásra hívlak Titeket, tekintve, hogy most valahogy megint mind aktuális lett valamiért.

Nehéz ennyire szűkítenem a kört, így kizárólag idei projektek közül válogattam. Megjegyzem így sem volt nagyon könnyű dolgom :) viszont jó volt visszagondolni a kezdetekre, ráadásul a befektetett munka kamatostul megtérült, élményben és örömben, persze.

Őszibarackszüret ősz vöröshagyma eper paradicsom áfonya barack
Tagadnom is hiábavaló lenne, az egyik kedvencem. Mi lehetne ennél őszibb?! Gyönyörű terméseket takarítottunk be a napokban, ráadásul ha kedvet kapnál, mehetsz is a legközelebbi kertészetbe - a szabadgyökeres gyümölcsfák ültetési ideje elérkezett. Előzmény: http://balkongaz.reblog.hu/gyumolcsfat-balkonon-persze---oszibarack 

Szamóca szüret ősz vöröshagyma eper paradicsom áfonya barack
Vagy eper, attól függ, hogy botanikus vagy laikus kérdezi. Ami tuti, hogy mind ugyanarra gondolunk. A palánták igazi elültetési ideje augusztus vége, de a szuper időre való tekintettel nyugodtan nekiállhat még a magamfajta városi kiskertész. A vásárolt tíz tőről származó szaporulatom, avagy a saját szamóca óvodám is szépen felgyarapodott, és bár az idei termés sem volt rossz, jövőre már komoly szüretre számítok. Az már csak hab a tortán, hogy még az előbb is volt mit csipegetni! http://balkongaz.reblog.hu/epret-minden-balkonra

Vöröshagyma szüret ősz vöröshagyma eper paradicsom áfonya barack
Augusztusra gyönyörűen beérett, már ami maradt ugye, mert tavasztól folyamatosan dézsmáltuk az újhagymát. A fokhagymához hasonlóan a vörös is duggatható akár ősszel is, az eredmény ugyan különbözik picit, de a szisztéma ugyanaz. Ha bővebben szeretnél olvasni a vöröshagymáról, kattints:  http://balkongaz.reblog.hu/voroshagyma-balkonon

Paradicsomok szüret ősz vöröshagyma eper paradicsom áfonya barack
Talán az idei év legjobban termői a saját nevelésű paradicsomjaim voltak. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert mind magról kelt, és hosszú hetekig jóízű, organikus gyümölcsökkel látta el a családot. Jövőre valószínűleg más fajtákkal is megpróbálkozom majd, a siker szinte garantált :) Ráadásul a kései érőket sem érdemes veszni hagyni. Mindent megtudhatsz itt: http://balkongaz.reblog.hu/cimke/paradicsom

Áfonya szüret ősz vöröshagyma eper paradicsom áfonya barack
Ez a projekt mondható talán az idei év legnagyobb sikerének, ráadásul duplán. Kényessége ellenére szépen termett a fekete, a vöröset pedig nemsokára szedni lehet. Ideális dézsás növények gazdag virágzással, nem volt velük semmi baj. http://balkongaz.reblog.hu/tarts-afonyat-a-balkonon-de-csak-ha-elszant-vagy
Másrészről az áfonyás sajttora is aratott, ami bizony pofon egyszerű. A növénnyel magával tavaszig csak a téliesítés lesz a teendőnk, ellenben a sajttorta őszi gyümölcsökkel is elkészíthető :) http://balkongaz.reblog.hu/post-006

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

DIY (38),konyhakert (30),magvetés (14),inspiráció (14),gasztro (14),dekor (14),fűszer (12),újrahasznosítás (12),tavasz (12),Top5 (10),ajándék (10),virágok (10),egzotikusok (9),gyökereztetés (9),ősz (8),karácsony (8),palánta (7),gyümölcsök (7),balkonláda (6),tél (6),jelölő (5),húsvét (5),gyümölcsfák (5),szörp (4),kertésznapló (4),chili (4),bazsalikom (4),bútor (4),nagyvilág (4),hagymások (4),függőleges kert (4),kúszó növények (4),eper (4),leander (4),paradicsom (4),csíráztatás (3),szamóca (3),mérgező (3),szüret (3),gyömbér (3),berendezés (3),áfonya (3),citrom (3),táblafesték (2),asztal (2),füge (2),kártevők (2),citromcirok (2),tartósítás (2),bodza (2),gyorstipp (2),tök (2),babaszoba (2),torma (2),levendula (2),rovarok (2),érdekesség (2),orchidea (2),trinidad scorpion (2),növényvédelem (2),retek (2),minikert (2),magfogás (2),tojáshéj (2),zöldborsó (2),avokádó (2),offtopic (2),bakik (2),paprika (2),cukkini (2),barack (2),rozmaring (2),cserjék (2),vöröshagyma (2),mangó (2),másodvetés (2),madáretető (1),pesto (1),esővíz (1),japánkert (1),árvácska (1),öntözés (1),nyár (1),stevia (1),díszfák (1),raklap (1),juhar (1),koriander (1),szilveszter (1),méhek (1),atka (1),támasz (1),tárkony (1),gyom (1),baki (1),répa (1),gyurma (1),festés (1),üvegek (1),hagyma (1),teszt (1),tea (1),szabadföld (1),kapszula (1),egyszerveddmeg (1),IKEA hack (1),létra (1),menta (1),inda (1),üvegház (1),narancs (1),fenyő (1),tulipán (1),party (1),singer (1),ágyás (1),tetvek (1),uborka (1),szeder (1),spenót (1),fokhagyma (1),krizantém (1),ültetés (1),szerszámok (1),hőség (1),szőlő (1),egres (1),pult (1),pozsgások (1),láda (1),inkubáció (1),bútorápolás (1),graffiti (1),moha (1),magnólia (1),gyerekeknek (1),tőzegtabletta (1),liliomfa (1),varjúháj (1)