Mangó projekt - reloaded

Mangó. Nem is olyan régen még közepesen súlyos szemrángást kaptam, ha csak megláttam egyet valahol. Vagy akár csak eszembe jutott a mangós csirkesaláta :) talán rosszul viselem a kudarcot?! A fene fudja, de az átok megtörni látszik és lehet, hogy a sok fuccsba ment kísérlet után mégis lesz mangóm?! Ujjak csuriban :) egzotikusok

Nem szoktam olyan könnyen feladni, és ha nem boldogulok, keresek más utat. Lehetőleg legálisat. Most is a külföldi szakirodalmhoz nyúltam, és találtam több jónak tűnő módszert is, amiket ki is próbáltam. 

Visszazárható zacsi - bukó
A módszer első ránézésre logikusnak tűnt ugyan, de nem vált be. A megtisztított mangó magot megnedvesített papírtörlőbe csomagoltam, majd egy lezárható tasakba pottyantottam, sötét helyre (fiókba) tettem, és várakoztam. Néhány nap múlva az egész szépen megpenészedett, így kapóra jött a tasak, azzal együtt hajítottam ki. Felejtős. 

Áztatós módszer - siker
A zacskós metódus után már kezdtem kifogyni az ötletekből, ez az utolsó maradt. A magot alaposan megmostam, majd egy szuflé formába tettem, és annyi vizet öntöttem rá, hogy a mag felét ellepje. Ezután világos helyre, az ablak közelébe tettem, és vártam. Nem is kellett sokat :) kb. egy hét után a gyökér növekedésnek indul, a második héten ugyanazon az oldalon a szár is megered:  egzotikusok

Hetekkel később már a növényre jellemző sötét, fényes levelek is szépen kifejlődnek. Egy jó darabig tarthatjuk így, mert a táplálékot a magból nyeri. Alig várom a folytatást :)
(Ha érdekel a projekt, a mangó megtisztításáról, származásáról, szükségleteiről -és bukásomról- itt olvashatsz bővebben: http://balkongaz.reblog.hu/mango-projekt-01-rip)

 0
Tovább

Mangó Projekt 01. RIP

Bizobyára találkoztatok már Ti is a hiperek polcain ezzel a nagy, pirosas-sárgás, sűrű húsú, édeskés gyümölccsel. Nem tudom, hogy hogyan vagytok vele, én nagyon szeretem - rengeteg módon felhasználható (kevésbé gourmand látogatóimnak a nyári időszakban kapható BK smoothie-t ajánlom az íz kipróbálásra, mennyei, mégha gyümölcsöt nem is biztos, hogy látott).

De lépjünk is tovább; a neve hallatán is egyértelmű, hogy ez a növény egzotikus, tehát annyi köze lehet kis hazánkhoz, mint Beethoven művészetének Fekete Pákóhoz. Egy meglehetősen méretes, akár 20 m magasra is növő fáról beszélünk. Nem fagytűrő - ez okozhatja az első problémát hazai nevelésnél, illetve türelmetleneknek sem ajánlott - megfelelő körülmények közt tartva is alsó hangon 6 év, mire termővé fordul. Egy próbát minden esetre megér, bízzunk benne, hogy a sok belefektetett energiát egyszer sok szép rózsaszín virágával hálálja meg :)

1. lépés: Végy egy mangót
Én a saját fának valómat egy nagy áruházláncban szereztem be, de ez bizonyára a téma szempontjából teljesen irreleváns. Jó esetben edd meg a gyümölcsöt, vagy készíts belőle valami finomat - a lényeg, hogy a magját amennyire lehet, tisztítsd le. A külső meg egy viszonylag nagy, kagyló alakú, kemény dolog, így némi izommunkára biztosan szükség lesz.
Nekem megvan az ilyen munkákra az emberem, mert hátő.. elég ügyetlen vagyok. A hasonló műveleteket, ahol könnyen megvághatom magam, mindig a férjem hajtja végre. Óvatosan a keskenyebbik felét nyissuk fel késsel vagy ollóval, és óvatosan feszítsük szét annyira, hogy a belső magot sérülésmentesen ki tudjuk szabadítani. Ez is elég nagy, így jókora lukra lesz szükség. A belső mag ha töpörödött és barna, vagy ha megsérült, sajnos új alanyt kell keresni.

2. lépés: Magot a cserépbe
A mangó nem annyira macerás, mint a citrus félék. A közepesen tápanyagdús, de jó vízelvezető földben tökéletesen elvan, vízigénye is csak közepesnek mondható - persze csak ha már megerősödött. egzotikusok mangó magvetés csíráztatás bakikA magot élére állítva helyeztem a földbe, és a jó háromnegyedéig temettem be. Fontos, hogy állandóan melegben legyen  (24 fok alsó hangon) és mindig nedves maradjon a földje. Egy egyszerű műanyagcserepet használtam, amit lefóliáztam, majd naponta szellőztettem pár órát. Jobbaknak már akár 10-12 nap alatt  is kihajthat ideális körülmények közt, nekem ehhez több, mint két hét kellett. Nem biztos, hogy télen célszerű bíbelődni vele :) Lényeg ami lényeg, hogy a kis Alien kidugta a fejét, lassan fölegyenesedik majd, és jöhet a következő lépés.

3. lépés: Kezdjük elölről
Sajnos a mangó projektem a kiteljesedése előtt teljesen zátonyra futott, mondhatni kataklizmikus volt a pusztulás. A diagnózis: módszeres tőzeglégy(lárva) támadás. Hogy megelőzhető lett volna? Abszolút.
Sajnos a vásárolt jó minőségű földekben is találhatóak peték, gombák – nagy valószínűséggel így sikerült behurcolnom a lakásba a tőzeglegyeket is. A kifejlett példány olyan, mint egy kövér kis muslica, inkább csak idegesítő, de már nem okoz pusztítást. Ellenben roppant szapora, és a néhány milliméteres lárvái nem válogatnak. Szeretik a porózus nedves talajt, a magas páratartalmat, és a korhadékokat élik fel a növény gyökereivel egyetemben – egy ázott mag valódi csemege volt nekik. Mit lehet tenni?

  • A virágföld előzetes hőkezelése
  • Vegyszeres irtás 


Nem estem azért annyira kétségbe, minden bizonnyal újra megpróbálom :)

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

DIY (38),konyhakert (30),magvetés (14),inspiráció (14),gasztro (14),dekor (14),fűszer (12),újrahasznosítás (12),tavasz (12),Top5 (10),ajándék (10),virágok (10),egzotikusok (9),gyökereztetés (9),ősz (8),karácsony (8),palánta (7),gyümölcsök (7),balkonláda (6),tél (6),jelölő (5),húsvét (5),gyümölcsfák (5),szörp (4),kertésznapló (4),chili (4),bazsalikom (4),bútor (4),nagyvilág (4),hagymások (4),függőleges kert (4),kúszó növények (4),eper (4),leander (4),paradicsom (4),csíráztatás (3),szamóca (3),mérgező (3),szüret (3),gyömbér (3),berendezés (3),áfonya (3),citrom (3),táblafesték (2),asztal (2),füge (2),kártevők (2),citromcirok (2),tartósítás (2),bodza (2),gyorstipp (2),tök (2),babaszoba (2),torma (2),levendula (2),rovarok (2),érdekesség (2),orchidea (2),trinidad scorpion (2),növényvédelem (2),retek (2),minikert (2),magfogás (2),tojáshéj (2),zöldborsó (2),avokádó (2),offtopic (2),bakik (2),paprika (2),cukkini (2),barack (2),rozmaring (2),cserjék (2),vöröshagyma (2),mangó (2),másodvetés (2),madáretető (1),pesto (1),esővíz (1),japánkert (1),árvácska (1),öntözés (1),nyár (1),stevia (1),díszfák (1),raklap (1),juhar (1),koriander (1),szilveszter (1),méhek (1),atka (1),támasz (1),tárkony (1),gyom (1),baki (1),répa (1),gyurma (1),festés (1),üvegek (1),hagyma (1),teszt (1),tea (1),szabadföld (1),kapszula (1),egyszerveddmeg (1),IKEA hack (1),létra (1),menta (1),inda (1),üvegház (1),narancs (1),fenyő (1),tulipán (1),party (1),singer (1),ágyás (1),tetvek (1),uborka (1),szeder (1),spenót (1),fokhagyma (1),krizantém (1),ültetés (1),szerszámok (1),hőség (1),szőlő (1),egres (1),pult (1),pozsgások (1),láda (1),inkubáció (1),bútorápolás (1),graffiti (1),moha (1),magnólia (1),gyerekeknek (1),tőzegtabletta (1),liliomfa (1),varjúháj (1)