Szinte minden évben volt újévi fogadalmam. Nem kell nagyon vigyorogni, természetesen én is azzal a közhelyessel kezdtem, hogy majd az újévben leteszem a cigit. Jelentem, sokadik nekifutásra ugyan, de sikerült - és ez se ma volt. Az évek múlásával ráadásul egyre értelmesebb dolgokat találtam, amiket érdemes volt betartani. Idén sem törtem meg a hagyományt, és titeket is arra bíztatlak, csatlakozzatok :) Idéntől minimalizálni szeretném a szemetünket, amivel terheljük környezetünket. 

 

Egy döbbenetes adattal kezdem, hogy érezze mindenki a helyzet komolyságát: az ország lakosai (NEM HÁZTARTÁSAI, LAKOSAI) éves szinten átlagosan 350 kg háztartási hulladékot termelnek a Vízügyi Minisztérium adatai szerint. Ez elképesztően sok, ráadásul ennek mindössze 15%-a kerül újrahasznosításra. Tarthatatlan állapot.

Természetesen azért hiú ábrándjaim nincsenek, de egy kis tudatossággal úgy gondolom, nagyon sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük ezt a borzalmasan magas számot. Mik az elképzeléseim? Lássuk az akciótervet:

1. Továbbra is szelektíven gyűjtünk 
Szerencsére már sok társasházon belül (nálunk is) működik egyfajta szelektív kezelés, de mindenhol elérhető közelségben van egy lerakó/hulladékudvar, vagy szelektív konténer állomás. Igen, 5 kukánk van, és ez így is van jól.

2. Amit lehet, újrahasznosítok 
Nem kell kidobni a befőttes vagy bébiételes üvegeket; rendeltetésszerű „újrahasználatukon” felül kiválóan lehet ezeket tárolásra alkalmazni a konyhában vagy a gyerekszobában, de a fürdőszobai piperék is sokkal rendezettebbek bennük.
A cserepeimet ameddig lehet, használom – így ugyan nem a legesztétikusabb a portám, de mindenképpen elégedettebb vagyok. Palántaneveléshez is többnyire papírt, kiürült gyümölcsleves dobozokat, tojáshéjakat és egyéb hasonlókat használok.

3. Leszokunk a PET palackról
A növényeimnek a legjobbat akarom, így vízzel öntözöm őket. Miért lenne ez másképpen magunkkal; így az esetek nagy többségében mi is vizet iszunk. A palackos megoldás helyett csatos üvegben kerül a víz a hűtőnkbe! Ezen felül környezetbarát, többször használatos palackot rendszeresítek a pelenkázó táskába is a sétához, valamint egy elviteles kávésbögrét is mellé: 

4. Nem használok szívószálat
Vendéglátós vagyok, így vannak fenntartásaim a dolog kapcsán :D de majd igyekszem olyan egységeket látogatni, ahol a megfelelő higiénia nem kérdéses. Vesszen a szívószálak mellett a sok műanyag pohár is! De ezekből is van ám többször használatos otthonra: 

5. Csomagolás
A legnagyobb problémát a csomagolóanyagok jelentik. Ciki vagy nem, már régóta textil szatyorral járok vásárolni, a nejlonokat igyekszem teljesen elhagyni - még a zöldségeknél, gyümölcsöknél is. 
Feltérképezem, hol lehet csomagolás nélküli (vagy lebomló csomagolású) termékeket vásárolni, és előnyben fogom részesíteni ezeket a helyeket. Ezen felül beszerzek egy sokszor használható, méhviaszos csomagolót alufólia és folpack helyett.

6. Ésszerűbben vásárolok
Többször rendelek online – így elkerülöm a meglátom és megveszem effektust. Próbálok csak olyan dolgokat venni, amikre tényleg szükségünk van. Ideális esetben megesszük, hordjuk, használjuk. Ennek az égiszében igyekezni fogok a használtcikk piacon is nézelődni, illetve a még jól használható, de fölösleges dolgainknak is új gazdát keresek majd.

7. Konyhai hulladékkezelés 
Tök jó lenne komposztálni, de erre sajnos jelenleg nem igazán van lehetőségem. Vannak már (sajnos ez a Zera a képen még nem jelent meg, de bíztató) megoldások a dologra, hasonlók egyébként elérhetőek, de drágák - bizakodom, hogy hamarosan ez a probléma is megoldódik. Addig is próbálok mindent felhasználni, amit csak lehet.

A képek forrásáért keresd fel pinterest oldalam: forrás