Szégyen gyalázat, hogy csak kb. egy éve rendszeresítettem a konyhai alapanyagok közé a batátát, vagy ahogyan itthon gyakrabban találkozunk vele, az édesburgonyát. Fejlődő országokban gyakran kerül az asztalra, nálunk úgy igazán csak az elmúlt években kezdett hódítani. Igen, a sejtés helyes, először a gyereknek főztem én is, de belém hasított a felismerés, hogy ez bizony nekünk is tökéletes lesz.
Gyorsan tegyük rendbe: az édesburgonya az a burgonya, amelyik nem burgonya. Gumójáért termesztik ugyan, amely egyébként változatos színű lehet; a fehértől a narancsos árnyalatún át egészen a liláig mindenféle létezik. Talán tényleg van némi hasonlóság, de rendszertanilag nem rokonok, a batáta inkább egy gusztusos hajnalka, mint krumpli. batáta édesburgonya gyökereztetés konyhakert

 

És hogy miért mondom, hogy superfood? Első sorban alacsony zsír és koleszterin tartalma miatt; tehát cukorbetegek is fogyaszthatják, másodsorban pedig daganatmegelőző hatást tulajdonítanak neki. Minden jót találunk benne; C és E vitamint, B (1,2 és 6) vitaminokat, ezen felül gazdag ásványi anyagokban is (mangán, kálium, réz, kalcium). batáta édesburgonya gyökereztetés konyhakert
Az íze édeskés; inkább kicsit a sütőtökre emlékeztet burgonya állaggal. Püré, tepsis burgonya és gnocci formában is készítjük, de párolható és grillezhető is. Nem olcsó általában, ezt aláírom – ezért fontos, hogy bánjunk vele jól. Ne tartsuk hűtőben, mert a benne található cukor alacsony hőmérsékleten keményítővé bomlik.

Csak most jön viszont az érdekesség; mi lenne, ha magunknak termesztenénk?! Minden jel arra utal, hogy nem olyan nagy kunszt. Amúgy is azt vallom, hogy ami helyben terem, sokkal egészségesebb, mint ami konténerekben távoli országokból érkezik, így egy próbát biztosan megér, ráadásul most jön a csíráztatás ideje: január vége és a február a legjobb időpont, hogy nekiálljunk batátázni. Gyökereztetni és hajtatni kell. Nem mondom, hogy a férjem nagyon lelkes volt, hogy hetekig "ezt" kell néznie a nappaliban :) de a cél szentesíti az eszközt. A batáta fenekét lógassuk vízbe (avokádó mintára fogpiszkálók segítségével, vagy csak így): batáta édesburgonya gyökereztetés konyhakert

Hamar megjelennek majd a gyökerek, amik rohamtempóban növekednek: batáta édesburgonya gyökereztetés konyhakert

Fontos, hogy néha finoman le kell mosni a gumót, nehogy penészedésnek induljon. Én eddig a kísérlettel itt tartok, de folyamatosan beszámolok majd az eseményekről. Bízom benne, hogy hamarosan megjelennek majd a zöld hajtások, amik a legfontosabbak lesznek. Ha elérik majd a megfelelő méretet, le kell választani azokat, és meggyökereztetni. Ezeket kell majd tavasszal kiültetnünk a szabadba.