Persze télen sem lehet panaszkodni, sok sok szépen virágzó növénnyel találkozhatunk, amik segítenek átvészelni az „ínséges” időket (orchidea hadak, előhajtatott tavaszi hagymások, ciklámen, citrom fácska..) vagy elkezdhetjük tervezni palánta állományunkat, és csíráztatni egyes hosszú növekedési idejű fajták magjait is, ma valahogy mégis egy kicsit másra vágytam. Hideg van, elkaptam valami nyavaját, a szülésig pedig már nincs sok hátra, így bizonyára el tudjátok képzelni, milyen lendülettel vetem magam a mindennapokba :)

Bambán próbáltam meggyőzni magam, hogy a koffeinmentes is ugyanolyan jó napindító (hát nem éppen) amikor eszembe jutott ez a dolog. Közületek vannak, akik „Rossz Doktor” féle kapszulás kávét isznak? Nem fogyasztok rendszeresen, a férjem egyáltalán nem kávés, így nálunk praktikus választás volt, mert egy kilós Omnia a nyakunkra rohadna. Hozzá teszem, a forgalmazó visszaveszi a használt podokat, ez is szempont volt a kiválasztás során, de ebben a háztartásban szeretünk újrahasznosítani is. Kicsit jobban utána mentem ennek, konkrétan egész iparág épült már a legkülönbözőbb kapszula ékszerek, tárgyak készítésére. Mindenképpen ki kell próbálni :) Hozzá is láttam. DIY kapszula újrahasznosításLássuk, miből élünk. Bár rengetegféle színű verzió van, én ugye egyfélét iszom, így aranyszínnel operálunk. Azért pöttyös, mert koffeinmentes.DIY kapszula újrahasznosítás
A kapszulák felső borítását levágtam, ami nem egy nagyon bonyolult dolog. Ezt követően a zaccot egy kistálba kapartam, majd elmostam a kiürült tégelyeket.
A zaccal is sokmindent lehet kezdeni, semmiképpen se dobjuk ki! Én mondjuk nem a kerti földben hasznosítom, de sokan esküsznek arra is. Nálunk a hűtőben vált be, ha kis befőttesüvegben (nyitott állapotban) beteszed, elveszi a kellemetlen szagokat, magába szívja a párát.
Ezek után a lehetőségek tárháza nyílik meg. Kiskertet, ékszereket, díszeket, mécsestartót is barkácsolhatunk: DIY kapszula újrahasznosítás

Pinterest oldalamon sok ötletet összegyűjtöttem, kattints ide értük, illetve a fenti képek forrásáért: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/nespresso-capsules/

A mécsestratóra esett a választásom, de nem gyűlt még össze elég alapanyag hozzá, így csak a virágok szirmait kezdtem el kialakítani. Amennyi azonban van, egy kitűzőhöz, hajpánthoz vagy nyaklánchoz már simán elegendő lenne: DIY kapszula újrahasznosítás

Hogyan készül? Először is lapítsuk ki a kapszulákat. Láttam olyat, aki kalapál vagy nyomkod; de ha két vágódeszka közé teszed és rátehénkedsz, sokkal gyorsabban fogsz haladni: DIY kapszula újrahasznosítás DIY kapszula újrahasznosítás
Hajtsd félbe a korongokat a szép felükkel befelé. Egy papagájfogó apa készletéből jó szolgálatot tesz, de szabadkézzel sem megoldhatatlan, nem annyira ellenálló a munkadarab. DIY kapszula újrahasznosításEzt követően egy fogóval ragadd meg a közepét, és hajtsd ki a széleket. Meg is van a szirom :) DIY kapszula újrahasznosítás

Egy kilapított korongra (megint csak a ragasztópisztolyt ajánlom) ragaszthatod, ízlés szerint gyöngyöt vagy kis spirált rakhatsz a közepébe. Szerintem csúcs :) DIY kapszula újrahasznosítás