30as nő lévén vannak már becsípődéseim, és nem csak a derekamra gondolok. Néha olyan vagyok, mint egy véreb. Ha egy projektre ráharapok, akkor azt bizony nagyon nehezen engedem el, ha egyáltalán elengedem. Na pont így volt a saját sáfrányom termesztésével is, közel két évig tartott, mire az első pár szál fűszeremet kiszáríthattam, de sikerült. Szájzár pápá.

Szentül meg voltam győződve arról február végéig, hogy ez a 2020 egy termékeny, zseniális év lesz. Nem így lett. Szerintem mára elég sokan egyetértünk abban, hogy egy ennyire furcsa, földöntúli -mondhatnám ritka f.s- évet még nem éltünk. Budapesti vendéglátós idegenformárként (tudom, hogy ez a szó nem létezik) különösen fájdalmasan érintenek a világ és kis hazánk eseményei, de legalább a teraszunk virul. Aki instagramon vagy a facebookon követ, bepillanthatott a mindennapjainkba :)

A növények meghálálták a hathetes önkéntes karantént (amit leginkább az ovizárlatnak köszönhetünk), el vagyunk most látva tényleg minden jóval. Ennyi eper sosem termett, mint idén, a szárzellert pukkadásig ettük. Volt retek, burgonya, hagyma, egres, spenót, sóska és mángold is. Gyönyörű sípokat hajtott a spárga, roskadnak a szőlőim, lesz bőven alma és barack, na meg citrom és articsóka is.
Szaporítottam végre sikerrel rozmaringot és mindenféle levendulát, zsályákat, pozsgást. Az ötéves, magról kelt leanderek már magasabbak nálam, és minden virágban úszik. Főztem a szokásos levendulaszörpöt, nyitottam karanténpékséget, átmentem kicsit fejlesztőpedagógusba, otthoni szórakoztató központba és szakácsba is, így írni sajnos már nem maradt időm - pedig volna mit.

Évek óta álmom, hogy sáfrányt neveljek, de rengeteg keresés és kutatás után csak most sikerült olyan beszerzési forrásra lelnem, ami megbízgató és minőségi is. Ma megérkeztek a hagymák, nem is bírom magamban tartani! Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy leszedhessem az első szálakat.

Nem is tudom igazából, hogy mihez is nyúljak először, de megígértem magamnak, hogy valahogy szakítok egy kis időt a blogolásra. Heti egy poszttal megpróbálok megint újra bejelentkezni, mert az évek alatt annyit kaptam Tőletek, hogy nem tudom elengedni a dolgot, és szeretném meghálálni a szeretetet, és továbbra is adni egy olyan politika, közélet és mérgezésmentes felületet, ahol kedvére túrhat mindenki a könnyen fogyasztható zöld tartalmak közt. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen sokan olvastok majd, és izgulunk közösen a projekteken vagy röhögünk sírva a bukásaimon. Puszi, pacsi!

Nézzétek el nekem, OFFolok egy jó nagyot. A rossz idővel ez bizonyára gyakrabb lesz, de van itt egy téma, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, de nem is akarok. Vélemény cikk következik.

Komolyan belekezdett a nyár, idén a hőimádók nem igen panaszkodhatnak, befűtöttek odafent rendesen. Repkednek a 34-38 fokok, és a városban legyünk őszinték, nehezen lehet bárhol megmaradni, erősen megnövekszik tehát a túlóra, ha az ember munkahelye klimatizált. Munka persze azért óvatosan van a legtöbb helyen nyáron, így el kell ütni az időt; fel fel villan valamelyik közösségi oldal mindenki kütyüjén, ott pedig osztogatjuk a döbbenetesebbnél döbbenetesebb képeket a meleggel kapcsolatban. A minap velem is szembejött egy ilyen helyre kis grínpíszes; gondoltam a magam egyszerű módján utána járok, mennyi ebben az igazság. És van.

Sose bízd el magad. Tényleg. Amikor azt hiszed, hogy sokat láttál már és nehezen tud bármi kizökkenteni a komfortzónádból, bizony egy váratlan pillanatban képen tud törölni a tény, hogy az emberi hülyeség határtalan. A minap nyúlt meg kicsit az arcom, mikor konstatáltam, hogy szombaton jeles napot ünneplünk. Még jó, hogy nem maradtam le róla, de tényleg.