Én igazán szerettem volna, de nem nőtt hozzám ez a húsvét dolog. Persze ne essék félreértés, jólesik a hosszú hétvége, de ez a kötelező rokonjárás meg locsolkodás, sonkaevés egy évről évre visszatérő, picit uncsi motívum. Bár tulajdonképpen a családi összejöveteleket szeretem, meg a sonkát is. Lehet, hogy csak a locsolkodással van baj?! Az is lehet, hogy most csak azért viszolygok, mert az idő idén kicsit nyomorult, nem esik jól kint kapirgálni sem. Vagy mert megfogadtam, hogy idén tényleg készülni fogok, de még egy nyamvadt nyulat vagy tojást sem pakoltam elő, nemhogy festettem volna?!

A férjem a minap hazahozott egy jó nagy tormát, hogy mégiscsak legyen valami, ami legalább picit emlékeztet az ünnepre, ha felcsapom a hűtőt. Hurrá, ezt is meg kellene csinálni :) Arra viszont tökéletes, hogy eszembe juttatta a félbemaradt tormaültetős  projektet (már ami a beszámolót illeti, persze).
Lássuk gyorsan az előzményeket; a tézis szerint ha levágjuk az elfogyasztott torma tetejét és vízbe rakjuk, abból teljes értékű, ismét fogyasztható növényt nevelhetünk – röviden a torma egy „egyszerveddmeg” növény. Levágtuk, beáztattuk, kigyökerezett – és el is ültettük cserépbe: 

Ahogyan sejtettem, ez a január magasságában cserépbe került tormavég nem egy varázsbab, így húsvétkor újabb tormát kellett vételezni (hurrá, megint eszembe jutott, hogy neki kellene állni annak, ami a hűtőben van).

Lassan de biztosan növöget a növény, legalábbis ami a levélzetét illeti. A kezdetleges kis levélkék után megjelentek a növényre jellemző hatalmas levelek, roham tempóval szépen egymás után, így a napokban elhatároztam, megérett a helyzet a kiültetésre: 

Kivételesen nem zsákba vagy cserépbe ültettem, hanem a kész ágyásba, de így is két napba telt :) (Na persze nem az ügy bonyolultsága miatt, csupán az idő egy hathetes baba mellett véges, már ha énidőről van szó)
Június végén, július elején derül majd ki, hogy vajon sikeres lesz-e a torma projekt, de én rá mernék tenni egy nagyobb summát hogy igen. Persze úrinő ugye nem fogad ;) 

Húsvét margójára pedig nekiállunk azért majd két alvás közt a házi ecetes tormánknak. De mi is kell hozzá?

• kis befőttes üveg
• 10%-os ételecet
• víz
• cukor
• só
• friss tormagyökér
• papírzsepi/gázálarc/búvárszemüveg​ igény szerint

Először elkészítjük a salátalét a kis üvegben. Ízlés szerint 1,5-2 dl vízhez keverjünk 2 evőkanál ecetet, 1 púpos evőkanál kristálycukrot (mi barnacukrot használunk), egy kávéskanál sót. Keverjük vadul, amíg a cukor és a só teljesen fel nem oldódik. Kóstoljuk meg, és ízlés szerint adjunk hozzá sót, cukrot még – ha jónak ítéljük, tegyük hűtőbe.
Jöhet az orrfacsaró sirató része (ehhez kellhet a búvármaszk :)) persze az is sokat segíthet, ha mondjuk kültéren csináljuk. Mossuk le, és hámozzuk meg a tormát, majd kislyukú reszelőn reszeljük le. Ha nem szeretitek csípősen, akkor langyos vízben átöblíthetitek, csak jól nyomkodjátok ki utána – mi bírjuk, tehát ezt a lépést kihagyva kivesszük a hideg lét, és belekanalazzuk a reszeléket. Jó sok belefér az üvegbe, csak alaposan le kell nyomkodni. Jó tanács – ne szagoljatok közelről bele, tapasztalat!

(az ecetes tormáról korábban az édesotthon.reblog.hu-n értekeztem már)

A jó nyelvek úgy mondják, vannak olyan növények, amelyeket elegendő egyszer megvásárolnunk, majd azt követően „örökké” termeszthetjük azokat magunknak – persze csak azután, hogy el is fogyasztottuk a termék nagyját. Régóta foglalkoztat ez a kérdés, de elsősorban zöldségekkel, ehető növényekkel kapcsolatban, amiket így szinte az örökkévalóságig termeszthetünk magunknak a körfolyosón is fillérekből, kevés törődéssel.

Bár az első kísérletre mondhatjuk, hogy csak haza estem :) mert a férjem lépett először a tettek mezejére, de mindenképpen egy egész sorozatot szeretnék szentelni a témának. Lássuk most a tormát: 

Gyerekkoromból emlékszem, milyen egy kiirthatatlan, szapora és csak fáradságos munkával kiásható utálatos, helyigényes és rusnya növény volt a nagyi konyhakertjében :) ugye máris kedvet kapott hozzá mindenki? Szerencsére dézsában vagy zsákban nevelve sokkal könnyebben megzabolázható lesz.
Nagy általánosságban elmondhatom, hogy a torma kiváló C, B6, B1 és B2 vitaminforrás. Kifejezetten igénytelen szerzet, talán ezért is ideális kísérleti alany, gyakran vadon is találkozhatunk vele az utak mentén.

Kiskerti körülmények közt a gyökerek oldalhajtásainak dugványozásával szaporítható. Június végén, július elején szedik fel a gyökereket és választják le, majd ültetik vissza a rizómákat – október végére esik a betakarítás. Télálló, de érdemes kiskertben kiszedni, és sötét, hűvös helyen átteleltetni, ne nyomja el majd következő évben a többi veteményt.

Biztosra veszem, hogy húsvétkor még nem a saját tormánkat reszeljük a sonkához, de ki tudja, talán ősszel már igen. Hogyan láttunk neki? Vettünk egy tormát, és jól megettük :) A tetejét levágtuk, és egy szuflés tálkába raktuk egy kevés vízzel: 
Fontos, hogy kevés legyen a víz. Így elkerülhetjük, hogy nemes egyszerűséggel megrohadjon az alany, viszont predesztinálja, hogy néhány naponta adjunk neki frisset. Ha kiszárad, bizony oda a tormatermény ;) Kb. másfél hét leforgása alatt a konyhapulton a gyökérhajtások megjelentek, majd a levelek is zöldülni, növekedni kezdtek.

Picit több, mint egy hónap elteltével elérkezettnek láttam az időt, hogy a torma földbe kerüljön, így vigyázva a gyökerekre (és a tisztaságra is, ezúton elnézést kérek a Józsefváros kiadvány szerkesztőitől) egy használaton kívüli cserépbe ültettem. Ötletem sem igazán van, milyen föld lehetett benne, de ha igazam van, szinte mindegy is lesz. Most pedig várakozunk. 

Ne essék félreértés, nem azt mondom, hogy most mindenki rohanjon a boltba, és kezdjen az ablakpárkányon tormát termeszteni. Ha viszont karácsonyról maradt elfekvőben, egy próbát megér – még mindig jobb, mintha egyenesen a kukában landolna. Tavasszal mindenképpen beszámolok, hogy hogyan áll a kísérlet, addig is a folyamatképeket követhetitek facebook oldalunkon :)