30as nő lévén vannak már becsípődéseim, és nem csak a derekamra gondolok. Néha olyan vagyok, mint egy véreb. Ha egy projektre ráharapok, akkor azt bizony nagyon nehezen engedem el, ha egyáltalán elengedem. Na pont így volt a saját sáfrányom termesztésével is, közel két évig tartott, mire az első pár szál fűszeremet kiszáríthattam, de sikerült. Szájzár pápá.

Sáfrány elsőkézből

Édesburgonya termesztése erkélyen
Korábban beszámoltam róla, hogy februárban édesburgonya kísérletbe kezdtem. Jelentem, a hétvégén megvolt a szüret, így már teljes egészében be tudok számolni a tapasztalataimról, illetve az elkövetett hibákról is, amikből jövőre sokat profitálok majd.

Padlizsánt erkélyen? Nyugodtan!
Ami azt illeti, a padlizsánnal nem nyúlik vissza régre a kapcsolatunk, már ami a termesztését illeti. Ha lehetett választani, mindig inkább a cukkini mellett tettem le a voksom, mert jobban szeretek dolgozni vele a konyhában, de idén (egyébként teljesen véletlenül) rányúltam egy tő padlizsánra is. Összefogtam mással. Ez az év most úgy látszik, ilyen.
Eddig a tapasztalataim egyébként nagyon pozitívak, bár nem fűztem vérmes reményeket a sikerhez. Hamar bimbókat hozott a növény, ami egyenesen a zsír új magasított, konyhakerti ágyásba került.

Szedd magad sali, harmadik felvonás - a mostoha
Megmondom őszintén, a spenótról szerettem volna értekezni, de mivel korábban, mint másodvetésről megemlékeztem róla, (itt) gyors újratervezés következett. A sors fintora, hogy most pont spenót helyett írok majd a sóskáról :) de nézzük ebben az esetben a mostohagyerekemet.

Szedd magad sali, csapó kettő
Fura ez az elnevezés, hogy saláta.. paradicsomból is készül, amiben ráadásul nyomokban sincsen saláta, de a dolog mélyebb etimológiája most nem is annyira fontos. Alig várom, hogy megmutassam a legtutibb salátát :) Sokat kísérleteztem, mire megtaláltam azt a fajtát, ami a legmegfelelőbb a számunkra, tehát egy nagyvárosi erkély párkányán is tökéletesen helytáll. A szempontjaim ezúttal elég szigorúak voltak: legyen finom, praktikus, változatos, könnyen nevelhető, sokáig eltartható - és mindenekelőtt mutatós is. Jelentem, találtam.