Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Top5 könnyen szaporítható növény

Nagyon szuper érzés, ha az ember növényei szépen díszítik a teraszt, és nap, mint nap lehetőségünk nyílik gyönyörködni a virágokban, különböző termésekben. Lehet valami ennél is jobb? Szerintem lehet; ha a növényeket magunk is szaporítottuk. 
Ezzel persze spórolhatunk is, de a dolog szépsége számomra inkább a kihívásban, magában rejlik. Nem könnyű feladat egy kertészetben vásárolt növény életben tartása sem, de dugványozása vagy magról történő felnevelése talán kicsit nagyobb büszkeséggel tölt el, és jobban a szívünkhöz is nő egy adott növény. Hoztam néhány tippet, hogy mivel is érdemes elsőként kísérletezni, mielőtt valaki komolyabb fába vágná a fejszéjét :)

Árvácska

DEhhez a művelethez mindenképpen kell rendelkeznünk már néhány tő, már virágzó árvácskával. A virágzást követően tavasztól késő őszig) beérik a magház, és egyszer csak kipattan, előbújnak az érett barna magok. Koratavasztól szedhetjük a magokat, és szórhatjuk is el ágyásba, ládába (esetemben leanderek, fák alá aljzatnövénynek mulcsozás helyett). A félárnyékos helyet jobban meghálálják, erős tűző napsütésben sajnos hajlamosak megégni, de egyébként nincsenek komoly igényeik.
Jó tudni, hogy az árvácska kétnyári, így az idén kelő és virágzó tövek jövőre is megörvendeztetnek majd, illetve az elszóródó magok is hamar kisarjadnak. 

Ez a módszer tökéletesen beválik, de ha tudományosabbra vágysz, ajánlom korábbi cikkemet: http://balkongaz.reblog.hu/ketnyari-kedvenc-az-arvacska

Muskátli
Többször is hangsúlyoztam, hogy a muskátli nem tartozik a kedvenceim közé, de mivel hely van, így bekerült a repertoárba. Foghatunk nyár közepétől magokat, amiket januárban meleg környezetben elültethetünk, és palántaként májusban a megerősödött növényeket kiültethetjük:
Persze van megoldás a türelmetleneknek is; tavasszal és ősszel a szárdugványozás tökéletesen működik. 
Futómuskátli esetében a levágott hajtás alsó pár levelét, bimbóit távolítsuk el, és szúrjuk virágföldbe. Félárnyékban tartsuk, ne engedjük kiszáradni – néhány hét alatt meggyökeresedik szépen, és az eredeti növényünkkel azonos jellemzőkkel bíró klónt kapunk.
Álló muskátlinál az eljárás azonos, de levágás után kicsit hagyjuk pihenni a dugványt, 1-2 nap elteltével ültessük csak el. Sokan üvegben gyökereztetik, ez is működőképes.

Leander
A leander szaporításának is több cikket szenteltem már. Magról, illetve szárdugványról is szaporítható; első esetben különböző növényeket kaphatunk, a másodikban a donornövénnyel megegyezőt. A leander virágzás után hosszú magházat hozhat. Ezek télre érnek be, és hasadnak fel, amikor is előtörnek az ejtőernyős magok. Ezeket csíráztassuk egy pohár vízben, majd kétleveles állapotukban óvatosan ültessük el. Néhány év biztosan eltelik az első virágzásig, de kellemes meglepetések érhetnek :) Bővebben csak elszántaknak: http://balkongaz.reblog.hu/madarat-tollarol-leandert-magjarol
Türelmetlenek gyökereztessenek egészséges dugványt, ezek még az adott évben virágba borulhatnak: http://balkongaz.reblog.hu/italiabol-jottem

VarjúhájG

Nagyon szimpatikus sziklakerti növény, mert gyakorlatilag teljesen igénytelen. Mindenféle talajban, gyakorlatilag minimális öntözés mellett, tűző napon is csodálatosan fejlődik. Nagyon széles fajtaválasztékú, de tőosztással mind szaporítható. Tavasszal öntözzük meg alaposan, és ássuk ki, válasszuk szét, és ültessük külön a töveket. Nyár végére szépen bebokrosodik :) Persze ha letépünk egy levelet róla, és elfeledkezünk erről, akkor is érhetnek meglepetések. Nem imádnivaló? Valószínűleg szaporasága miatt az egyik legmérsékeltebb árú dísznövény.

És egy kakukktojás, a menta
menta szaporítása

Nem kifejezetten virágai miatt neveljük, de számos pozitív tulajdonsága van. kiváló szörpökbe és limonádéba, isteni illata felfrissít, de a kártevők és szúnyogok kifejezetten nem kedvelik. Ha tehetném, mindenhová mentát tennék J gyakori metszést igényel, hogy szép bokros maradjon, illetve öntözzük bőségesen. Aljnövényzetnek is kiváló, de nagyon szapora, ilyenkor komoly odafigyelést igényel, ne nyomjon el minden mást maga körül. A menta levágott szár gyökereztetéssel gyorsan, nagy mennyiségben szaporítható:  http://balkongaz.reblog.hu/fuszernoveny-egyszeregy---menta

 0
Tovább

Japán Shishito

Izgalmasan hangzik már a neve is, de mi a manóval van dolgunk? A shishito (shishito chili) egy japán paprikaféle. Bevallom, eddig nem volt dolgom (a tányéron kívül) ezzel a fajtával, így kicsit utána kellett néznem a szükségleteinek. Külföldön egyébként felkapott előétel, pirítva mártogatós mellé, de savanyítva is ettem már. Nem csípős kifejezetten, így bárki megkóstolhatja :) A termés hosszúkás, keskeny és lapos, zöld (de piros verziót is találtam a neten). A nevét az oroszlánról kapta, mert a termés csúcsa állítólag hasonlít az oroszlán fejére – japánul shishi az oroszlán, mint megtudtam.   

A magokat ajándékba kaptam Diától és Gigitől, amit nagyon köszönök, ki is próbálom, mit tudnak :) 

Gigi leírása alapján könnyen szaporítható és tartható jószág a shishito, akár lakásban vagy balkonon is próbálkozhatunk vele, így mindenképpen helyet kap nálunk is. A szokásostól eltérően most a magokat tálcán fogom csíráztatni, és csak a csírázó képeseket fokom elültetni. Helytakarékos a megoldás, illetve szépen nyomon lehet követni a történéseket :)

A csíráztatással már általánosban mindenki találkozhatott (lásd a bab példája). A metódus attól nem sokban különbözik, azt leszámítva, hogy nem vattát használok, mert abba könnyen bele tud akadni a gyökérkezdemény, ideálisabb egy jobb minőségű papírtörlő összehajtva. Jobbak törölköző darabot is használhatnak! A csírázáshoz nem árt a magasabb hőmérséklet, így a fűtőtestet fogom bevetni. A fűtési szezon végével már nem kell félnem attól, hogy megfőnek, de mégis valami. Ha kihajtottak a magok, elültethetőek lesznek műanyagba (papírba is lehet, talán még jobb is, de sajnos kifogytam) kerülnek majd, és az erkélyajtó közelébe teszem át őket, mert ekkorra már csökkenteni lehet a hőmérsékleten, de a fény mennyiségét emelni kell. 


Miután szépen fejlődésnek indultak a paprika magok, körülbelül 1,5 hét elteltével eljött az idő az elültetésre. Fogtam egy pohár jó bort, és munkához is láttam. Nem voltam maximalista, tekintve hogy csak kísérletezem, 5-6 tő bőven elég lesz. Végül volt néhány paradicsom és bazsalikom ami nem kelt ki, így ezek helyére, papír kapszniba került a legtöbb shishito csíra, de egy tejfölös dobozt is felhasználtam, ez látható a képen.

A földet permetezővel nedvesítsük be, a csírákat pedig nem túl mélyre kell helyezni, éppen csak annyira, hogy ellepje a föld. Ismét permetezzük. Az elültetést követően szép tempóval növekednek majd a palánták, napról napra megfigyelhető lesz a különbség.

Már áprilistól, ha szép az idő, érdemes lesz a palántáinkat fokozatosan a napsütéshez szoktatni, hogy májusban, amikor minden kikerül a teraszra, ne menjenek tönkre. A különbözú chili félék termesztésének azonban az év bármely szakában hozzáláthatunk, mert a lakásban is tökéletesen érzik magukat :)

A helyzet az, hogy az idő csak úgy repül :) Már ki is kerültek a palánták a teraszra, és szépen virágzásnak is indultak. A különbözú chili félék termesztésének azonban az év bármely szakában hozzáláthatunk, mert egy kis odafigyeléssel a lakásban is tökéletesen érezhetik magukat, de a beporzásról olyankor nekünk szükséges gondoskodni.

Már bimbós a shishito paprika

 4
Tovább

Zöldborsót balkonon

Főzelék? Leves? Krémleves? Rizi Bizi? A zöldborsó mindegyikben közös, és nagy valószínűséggel valamelyiket mindenki szereti. Jómagam minden formában, még frissen nyersen is, ezért nem is volt kérdés, hogy az idei repertoárban biztosan helyet fog kapni. A fajtát tekintve a Peti borsót (aliasz Rajnai Törpe) ajánlja a legtöbb fórum balkonra, mivel viszonylag alacsonyra nő - kb 40 cm-s magasságra lehet számítani. Kiokosodva, és minden szükséges tudással felvértezve így vettem valami teljesen más, olcsó noname fajtát :)

Lássuk, miből élünk:

Zöldborsó vetése

A zöldborsót a legkorábban vethető zöldségek közé sorolnám. Február-márciusban szórjuk el a magokat, mert a hűvösben kezd el  szépen fejlődni, és növeszt majd hosszú szárat. A melegben vetés sajnos nem jó, viszont így már korán bemelegíthetünk egy kis kedvcsináló földmunkával.
Ha hagyományos balkonládába veted a borsód, középen egy sorba ültesd a magokat 2-5 cm távval, 5-6 cm mélyre (vagy amit a gyártó javasol). Ha nagyobb ládád van, mint most nekem is, akkor arányosan több sort is vethetsz, de a sortáv legyen legalább 20-30 cm. Most csak két sort vetettem, így valószínű, hogy nem én leszek a család zöldségellátója, de kis siker is siker, kíváncsian várom a fejleményeket.

Nem titok, de jó tudni: a zöldborsó lusta jószág, így támaszra biztosan szüksége lesz, már ha kikel, persze. Érdemes lehet ezeket esetleg még kihajtás előtt (akár ültetéskor) leszúrni, hogy a gyökereket ne károsítsuk. Az ültetéshez áruházakban kapható tápanyagdús kerti zöldségföldet használtam, karóként pedig azt használom majd, ami a kezem ügyébe kerül; ochidea karó, törött bambuszkaró, drót..

hajt a balkongaz zöldborsó
A magok elültetése után néhány héttel, március legutolsó napján már szemmel láthatóak a hajtások, úgy tűnik, egészen eredményes volt a vetés. A sorok nem valami egyenesek ugyan, de annyi baj legyen, majd jövőre adunk az esztétikára is. 
Az első támaszokat végül tényleg rögtönöztem, otthon talált orchidea karókat használtam. Valamilyen kulturált megoldásban. Később, amikor már elhatalmasodott az indák dzsungele kipótoltam erősebbekkel, amiket 10 centinként össze is drótoztam, hogy egy kis rácsot kapjak, így mindegyik tő egyforma esélyekkel indult.

terem a balkongaz zöldborsó

Egy újabb hónap leforgása alatt a borsó ismét rengeteg fejlődésen ment keresztül. Május elejére elérte a 40 cm-s magasságot, komolyan bebokrosodott- és persze megjelentek az első virágok, majd szépen az első várva várt hüvely zöldborsók is. Tartok tőle, hogy a fajta (meg nem) választása miatt ez a "rögtönzött" karózásos megoldás így sem nem lesz elég magas, de legrosszabb esetben átköltöztetjük a ládát, és a zöldborsó majd a kerítésen fut tovább az égig :)

 0
Tovább

Avokádó Projekt

Szerencsére az első mangóm teljes pusztulása nem hagyott bennem olyan mély sebet, hogy elmenjen a kedvem a kísérletezéstől. A mangóhoz is visszatérek még, de amíg az idő jobbra fordul, egy másik egzotikus kedvencemmel, az avokádóval fogok közelebbről megismerkedni.

Gyors infó: az avokádó Közép-Amerikában és Mexikóban honos babérféle. Igen, babérféle :) Több tucat fajtája van, de hazánkban maximum 1-2 féle kapható. A gyümölcse zöld, körte formájú, a héja enyhén rücskös, a magja kemény és csepp alakú vagy gömbölyded. Isteni mártogatók készülnek belőle, mint a guacamole, de a kozmetikai ipar, sőt, a természet gyógyászat is régen felfedezte magának. A fa alacsonyan ágazik el, 10-20 méter magasra is megnőhet. Levelei hosszúkásak, mélyzöld színűek és enyhén fényesek, fonákjuk fakó. A gyümölcs párosával nő az ágakon, ezért az aztékok kedvesen csak herefának hívták. :) máris kedvet kaptál, ugye? Ha igen, akkor csapjunk a lovak közé!

1. lépés: Végy egy avokádót
Jelentem, az alkalmat a februári csapatépítéshez ragadtam meg. A Sales csapattal úgy döntöttünk, az önfeledt iszogatás mellett ezúttal némi sushit készítünk majd magunknak, így bevásároltam hozzá (most egy másik nagyáruházba mentem, mert van olyan, amelyiknek egészen jó a választéka nemzetközi fronton). Sok más mellett a kosaramba avokádó is került, így alkalom nyílt egy újabb kísérletre.

Az első tapasztalat, hogy az avokádó magjához hozzájutni nem bonyolult, főleg ha mangón gyakoroltál idáig. Középen, hosszanti irányban körbe kell vágni a gyümölcsöt, de óvatosan, a mag nehogy megsérüljön.

Ezután ketté kell választani, és ki kell túrni a puha gyümölcshúsból a csepp alakú magot. Vigyázz, csúszik. 
:) Mosd meg, és lehetőleg azonnal láss neki a műveletnek, nehogy kiszáradjon. Nekem sajnos a csapatépítő szusizás miatt eltolódott a dolog, de reméljük nem túlságosan.
A képen látható készletet Diának készítettem össze, a nedves vatta azért került bele, hogy az úton ne száradjon ki a mag; a befőttes tetejébe pedig a fogpiszkálókat rögzítettem.

2. lépés: Gyökereztessük

Ezúttal is alaposan körbejártam a témát, az avokádó ültetésének igazi elméleti szakembere lettem. Két módszert is találtam a vonatkozó „szakirodalomban”, de a látványosabbat választottam – bár elárulom, kicsit szkeptikus vagyok, nem fűzök hozzá sok reményt.

A hagyományos földbe ásós megoldást most félre tettem, és hajtatással próbálkozom. Amire szükség lesz: pohár vagy kisebb befőttesüveg, fogpiszkáló és víz. A magot a csúcsával felfelé kell majd az üvegbe helyezni, a fogpiszkálók pedig arra szolgálnak, hogy a mag ne essen az üvegbe. ügyesen át kell döfni :) ahogyan a képen látható.

Most pedig várakozunk :) Hetente cseréljük a vizet, és mossuk meg a magot is, hogy elkerüljük a benyálkásodását, rothadását.


Elég sok idő eltelt, de nem igazán történt semmi látványos fejlődés. Nem vagyok nagyon türelmetlen típus, de kicsit elkezdtem már gyanakodni, így nekiláttam ismét a kutakodásnak. Meddig kell várni, hogy meginduljon az avokádó csírázása? Pontos leírást a hazai irodalomban nem nagyon találtam, inkább csak külföldi forrásokra tudtam támaszkodni, itt azonban elég sok értelmezhető és kézzel fogható információ volt.
A tapasztaltabbak szerint átlagosan 8-10 hét szükséges, hogy valami látszata legyen a dolognak, de nálunk ennél lényegesen több, akár fél év is eltelhet, mire kihajt a mag. Szerencsére néhány nappal később az egyik magom felhasadt, és a lukban már lehetett is látni, hogy az ok a hajtás maga. A szokásos heti lemosásnál az aljáról lepotyogott a kemény barna réteg is, így most repedt is, illetve kilóg a feneke, de legalább nő.
Bizonyára benned is felmerült a kérdés, hogy nálunk miért ennyire lassú a folyamat? Az ok egyszerű, amire ismét Gigi hívta fel a figyelmem. A gyümölcsök mivel messziről kerülnek hozzánk, még kicsivel érés előtt szüretelik, illetve ezt követően hűtőházakban tartják, ami gátolja a csírázást. Ennyi :)


Miután előtört a gyökér, a kezdeti lassú és unalmas folyamat teljes ellentétére kell számítani. Elképesztő tempóban várható a fejlődés, napról napra vátozik és növekszik a növény.
Ha szerencsések vagyunk, már a folyamat legelejét is nyomon tudjuk követni mert kiszélesedik a hasadék, és hamar megpillanthatjuk magát a hajtást is a levélkezdeményekkel, de napokon belül megnyúlik a szár, előbújnak a levelek - és persze közben szépen fejlődik a gyökérzet is.
Nem minden esetben reped ketté a mag, ez is teljesen normális, és ugyanúgy szép növényünk fejlődik, csak egy pár napot várnunk kell, amíg előtör a hajtás, és látványos lesz az eredmény.

3. lépés: Metszés

A fiatal növény elég rosszul tudja felvenni a vizet, így nyugodtan várhatunk még az elültetéssel. A külföldi szakirodalom szerint "15-17 cm magasságig növesszük, majd ha elérte a kívánt méretet, vágjuk vissza 8 cm környékire. Ezzel elősegítjük a növekedést, illetve az új hajtások kialakulását. Ha ezt követően ismét eléri a csemete a 15-17 cm-t, elültethetjük végre". Nem is tudom :D inkább csak növesztem, és elültetem, ha már elég erősnek tűnik.
 

 0
Tovább

Konyhakerti előkészületek

Több próbálkozásom volt már korábban konyhakert témában, sikerrel neveltem a balkonon többek közt brokkolit, hagymát, szárzellert, paprikát, paradicsomot is. Eddig tulajdonképpen az összes akcióm sikeres, de esetleges volt, idén viszont megpróbálok némi tervszerűséget belecsempészni a dologba.
Sokat kutakodtam a neten a témában és arra jutottam, paradicsomot, paprikát, hagymát, fűszernövényeket, zöldborsót, dísztököt, cukkinit és patiszont (ezt a word patisszonra javítja- és igaza is van, de joggal kételkedtem, tekintettel, hogy a zártkörűsítést konzekvensen zártkörűsízésre cserélné, aminek ugye sok értelme nincsen. Ha nem hiszed, próbáld ki, pedig csillagtököt írok :P - a blogger) mindenképpen fogok ültetni.

Teszek egy próbát, és amit lehet, magról kezdem nevelni. Persze nem várok csodát, biztosan néhány esetben vásárolt palántákra kell majd fanyalodnom. Ilyen apró mennyiségben valószínűleg ha nem bíbelődnék a magokkal, hanem rögtön palántákat vásárolnék anyagilag jobban megérné a dolog, de ez most az én harcom, bármilyen kis satnyák is lesznek, nem a költséghatékonyságról és a létfenntartásról szól a dolog. Balkonrambo vagyok, mert ez nekem a színtiszta élvezet, jobb, mint a szürke 50 árnyalata.. Nekem. Mostmár.

Van egy halvány bája a dolognak, amikor rádöbbensz, teljesen más vagy, mint tíz éve, de szerencsés akkor leszel, ha azok, akik a legfontosabbak Neked, veled változtak. Tíz éve Timivel, a legjobb barátnőmmel pasikról, bulikról dumáltunk néhány pohár jó bor mellett, ma pedig akkus porszívókról és férjekről chatelünk a viberen, és más városban, de együtt kortyolunk az italunkba. Régen dögös ruhákat küldtünk egymásnak mms-ben, ma dobunk egy mailt a kibújt tavaszi hagymásokról, virágzó hibiscusokról lőtt képekkel :) igen, legalább a képek minősége változatlan.  

A fényéves elkalandozás után visszatérek a földre. A legtöbb vetőmagot idén áruházakban vásároltam. Klasszikus kis papírzacskósok színes nagy képpel, egyszerű leírással és piktogramokkal - adjunk nekik egy esélyt. Minden esetben a tasakok hátoldalán feltűntetett utasításokat követtem. Január/februári vetéssel három növénytípust találtam a kupacban: metélőpetrezselymet (amely egész évben vethető), hegyes erős paprikát (no comment elefántormány fantázianévvel), illetve futómuskátlit. Nem igazán rajongok a muskátliért, de egy ekkora teraszon néhány tő pont el fog férni. Különösebb macera pedig nincsen vele - csak folyamatosan takaríthat utána az ember, az pedig nem a kedvenc időtöltésem.

Múlt hétvégén tehát a leander magok elültetésével egy időben az első körös vetőmagok is a földbe kerültek. Ebben az esetben is papír nevelőtálcákat és műanyag tetős mini üvegházat használtam. Picit kisebbek a papírkapsznik (maguk a magok is), 2x3-as bontásban. 4 férne a dobozba, de most csak 3-ra volt szükségem.
Palántaföldet használtam, ami konyhakerti zöldségeknek is megfelelő, de most nem kevertem bele semmit, a gombaölés ezúttal is elmaradt. 

A jobb minőségű vetőmagok egyébként kapnak vegyszeres kezelést, amely vízzel történő érintkezéskor oldódik, és megvédi a különböző gombáktól (de ezek most tudomásom szerint nem olyan jó minőségű vetőmagok voltak, illetve a csomagoláson sem utalt erre semmi). A vizes permetezést követően az ujjammal tömörítettem a földet, és a magokhoz tartozó leírás szerinti mélységbe pottyantottam őket, majd eltemettem és ismét permeteztem. Nagyon fontos, hogy rendesen szellőztessük a dobozt, mert ha nem így teszünk, hamar megjelenhet a nedves papíron a penész, az pedig nem túl jó. Sőt, nagyon rossz. Kis fa pálcikákkal jelöltem, melyik kapszniba milyen mag került, nehogy aztán 

összekeverjem, és a virágágyásba a paprika kerüljön :) Négy nappal később az erőfeszítéseim máris megtérülni látszottak; a muskátli már ki is dugta a fejét. Szívmelengető volt felfedezni, miközben a reggeli teámat kortyolva azon szomorkodtam, hogy kint már megint esik valami, hideg van és továbbra is minden szürke. Kezdem megkedvelni ezt a muskátlit! (kép fent)

A nyolcadik napon kikeltek a metélőpetrezselymek, 10 nap elteltével a paprikák is. Kicsit aggódtam, mert nem volt túl meleg nálunk, de elégnek bizonyult, még egy pici napsütést is kaptak :)

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)