Nézzétek el nekem, OFFolok egy jó nagyot. A rossz idővel ez bizonyára gyakrabb lesz, de van itt egy téma, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, de nem is akarok. Vélemény cikk következik.
Eleinte a családom elég furcsán fogadta, hogy egyáltalán nem engedem senkinek, hogy a lányunkról képeket tegyen közzé bármilyen nemű online felületen vagy közösségi oldalon, de lassan 3 év elteltével talán megszokták, és el is fogadták a döntésemet. A barátaim, ismerőseim, sőt, a blog olvasói is időről időre visszakérdeznek a döntésem okára, de olyan is volt, hogy kicsit megkritizáltak érte. Sokszor elviccelem a válaszadást az új GDPR-ra hivatkozva, vagy azt mondom hogy nincs is gyerekem, ezt jobban fogadja a közvélemény, mint a valós okokat, amik alapján teljes képzárlatot rendeltem el. Félreértés ne essék, nekem semmi problémám azzal, ha valaki a saját gyerekét/unokáját büszkén mutogatja, nem is kívánok az ügyben vitát generálni. Csupán összeszedtem 5+1 érvet, amiért nálunk nem, vagy csak nagyon ritkán, akkor is csak háttal tűnik fel a gyerek 1-1 képen.
- Nincs olyan, hogy csak kicsit.
Látom a közösségi médiában, sőt bizony a saját bőrömön is érzem, hogy nincs mérték. Az emberek hajlamosak átesni a ló túloldalára mindenben, és ez a büszke friss szülőkre, nagyszülőkre halmozottan igaz. Nem kell elárasztani az ismerősöket babaképekkel, sokakat egyébként roppantul frusztrálhat is, hogy mindenhonnan csak a csipkés rózsaszín babanyál folyik. Hol szabjon az ember határt? A nem egyszerű, mert az nem.
- Magamból indultam ki
Szerencsére amikor én ilyen korban voltam, mint a lányunk most, még a legvadabb sci-fiben sem volt szó hasonló léptékben elérhető információhalmazról, ennyire nyüzsgő online közösségi életről. Ami ma egyszer kiszabadul a netre, ott is marad így, vagy úgy. Én biztosan nem szeretném, ha egy félidegen, ismerős ismerőse, vagy éppen a jövőbeni munkaadóm a gyerekkori képeim közt mazsolázhatna kedvére. Ezek olyan intim pillanatok, amiket meg szeretnék tartani magunknak.
- Lesz kamasz
Majd ha elég nagy lesz, eldönti ő, hogy mivel égeti magát, vagy éppen mit oszthatunk meg közösen. Szebben fogalmazva, ami most nekünk cukinak tűnik, könnyen lehet, hogy neki kiskamaszként néhány év múlva kellemetlen lesz. A kamaszoknak (és a kamaszokkal) amúgysem könnyű, de megkímélem magam egy felesleges jövőbeni konfliktustól, őt pedig egy sérelemtől, ami borítékolható, valljuk be.
- Paranoiás vagyok, igen
Bevallom, paranoiás vagyok. A gyerek ráadásul (mivel ugye az enyém) a legszebb, a legjobb, a legkülönlegesebb. Sajnos egyre többet hallani borzalmasan beteg „emberekről”, mindenféle adatokkal, fotókkal való visszaélésekről is – nincsen szükségem rá, hogy akár véletlenül is bármilyen atrocitásnak, visszaélésnek tegyem ki a saját gyerekemet. Nem. Akkor inkább kihajítom a gépemet a fenébe, és ezentúl ismét a postán levelezek.
- Ez az én életem
Ez az én profilom, az én blogom, az én életem – így rólam kell, hogy szóljon, nem a gyerekemről. Bár ő az életem nagyon szerves részét képezi, mégsem lehet kitenni a kirakatba. Nem érzem igazságosnak, persze engem is szétvet a büszkeség, így néha egy-egy olyan képet megosztok, amin nem látszik az arca, de ez a maximum.
+1. Nem a like-okról szól az élet
A helyzet az, hogy kiskutyával és gyerekkel mindent sokkal jobban el lehet adni, nyilván a blog is jobban hasítana, ha cukin mosolyogna vissza a kislányom minden nyitóképen, mert amúgy irtó cuki, de aki rendszeresen olvas látja, hogy magamat sem mutogatom túl gyakran, pedig azért olyan rusnya én sem vagyok. Ami a magán oldalaimat illeti, teljesen kiegyensúlyozott életet élünk, nem kell mások megerősítése, vagyis a többszáz like. Blogszinten pedig szintén nem azért csinálom, hogy versenyezzek bárkivel (hanem mert szeretem, és kikapcsol) de persze tök jól esik, ha rám írtok :)
Ide valami nagyon velős summát kellene írnom, de csak annyit mondok, hogy mindenki úgy csinálja a dolgait, ahogy a gyerekének, a családjának, illetve önmagának a legjobb. Nagyon sok az önkéntes megmondóember manapság, akik mindig mindent mindenkinél jobban csinálnak, jobban tudnak és ennek hangot is adnak rendszeresen, de ne felejtsétek el: attól ha valaki hangosabban beszél, nem neki lesz igaza.
