Szentül meg voltam győződve arról február végéig, hogy ez a 2020 egy termékeny, zseniális év lesz. Nem így lett. Szerintem mára elég sokan egyetértünk abban, hogy egy ennyire furcsa, földöntúli -mondhatnám ritka f.s- évet még nem éltünk. Budapesti vendéglátós idegenformárként (tudom, hogy ez a szó nem létezik) különösen fájdalmasan érintenek a világ és kis hazánk eseményei, de legalább a teraszunk virul. Aki instagramon vagy a facebookon követ, bepillanthatott a mindennapjainkba :)
A növények meghálálták a hathetes önkéntes karantént (amit leginkább az ovizárlatnak köszönhetünk), el vagyunk most látva tényleg minden jóval. Ennyi eper sosem termett, mint idén, a szárzellert pukkadásig ettük. Volt retek, burgonya, hagyma, egres, spenót, sóska és mángold is. Gyönyörű sípokat hajtott a spárga, roskadnak a szőlőim, lesz bőven alma és barack, na meg citrom és articsóka is.
Szaporítottam végre sikerrel rozmaringot és mindenféle levendulát, zsályákat, pozsgást. Az ötéves, magról kelt leanderek már magasabbak nálam, és minden virágban úszik. Főztem a szokásos levendulaszörpöt, nyitottam karanténpékséget, átmentem kicsit fejlesztőpedagógusba, otthoni szórakoztató központba és szakácsba is, így írni sajnos már nem maradt időm - pedig volna mit.
Évek óta álmom, hogy sáfrányt neveljek, de rengeteg keresés és kutatás után csak most sikerült olyan beszerzési forrásra lelnem, ami megbízgató és minőségi is. Ma megérkeztek a hagymák, nem is bírom magamban tartani! Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy leszedhessem az első szálakat.
Nem is tudom igazából, hogy mihez is nyúljak először, de megígértem magamnak, hogy valahogy szakítok egy kis időt a blogolásra. Heti egy poszttal megpróbálok megint újra bejelentkezni, mert az évek alatt annyit kaptam Tőletek, hogy nem tudom elengedni a dolgot, és szeretném meghálálni a szeretetet, és továbbra is adni egy olyan politika, közélet és mérgezésmentes felületet, ahol kedvére túrhat mindenki a könnyen fogyasztható zöld tartalmak közt. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen sokan olvastok majd, és izgulunk közösen a projekteken vagy röhögünk sírva a bukásaimon. Puszi, pacsi!
