Korábban beszámoltam róla, hogy februárban édesburgonya kísérletbe kezdtem. Jelentem, a hétvégén megvolt a szüret, így már teljes egészében be tudok számolni a tapasztalataimról, illetve az elkövetett hibákról is, amikből jövőre sokat profitálok majd.

Szégyen gyalázat, hogy csak kb. egy éve rendszeresítettem a konyhai alapanyagok közé a batátát, vagy ahogyan itthon gyakrabban találkozunk vele, az édesburgonyát. Fejlődő országokban gyakran kerül az asztalra, nálunk úgy igazán csak az elmúlt években kezdett hódítani. Igen, a sejtés helyes, először a gyereknek főztem én is, de belém hasított a felismerés, hogy ez bizony nekünk is tökéletes lesz.
Gyorsan tegyük rendbe: az édesburgonya az a burgonya, amelyik nem burgonya. Gumójáért termesztik ugyan, amely egyébként változatos színű lehet; a fehértől a narancsos árnyalatún át egészen a liláig mindenféle létezik. Talán tényleg van némi hasonlóság, de rendszertanilag nem rokonok, a batáta inkább egy gusztusos hajnalka, mint krumpli.

Először is mea culpáznom kell, tőlem szokatlanul sokáig hallgattam. Egy kis örökmozgó, a nyaralás és nagyobb munkák itthon tartottak fel, semmi rendhagyó. :) napokig a gépemet sem találtam, nemhogy a fejemet.. De lassan rendeződnek a dolgok, így most egy kis könnyű nyári finomságot hoztam, vagyis ananászt. (lesz majd ez még szebb is..)

Szinte be is költözhetnénk lassan valamelyik barkácsáruházba, annyit járunk mostanában, így viszonylag kezdek képbe kerülni a kínálattal. Ami persze nem is baj, mert szinte mindig rászaladok, hogy helyinek néznek a vásárlók. Ilyenkor ha tudok segíteni, nem is kérem ki magamnak, inkább segítek szó nélkül - elég, ha csak nekem ciki a helyzet :) Egyszer a dolog annyira elfajult, hogy komoly kis sor keletkezett előttem, a mimikrim ráadásul olyan szuper volt, hogy a „kollégák” ekkor biccentettek, hogy kimennek cigizni (azóta nem veszek fel sehová sárga pólót, oda meg végképp nem).

Egy kicsit elkalandoztam. Bár most nem növényesítés zajlik nálunk, minden alkalommal így is elsurranok, végignézem a kínálatot. Szeretem az egzotikusokat, így sokszor szemeztem már a szebbnél szebb termő ananászokkal, de horror drágák mindig, most is.. inkább kísérletbe fogtam. Szaporítható-e az ananász itthoni körülmények közt? Szkeptikus voltam a sokadik kudarcba fulladt répacsúcsom után, de belecsaptam a lecsóba.

Spoilerezni fogok, a válaszom a május óta zajló kísérlet alapján az, hogy működik. Az ananász csúcsa gond nélkül hajtatható. Hogy szép-e? :) egyelőre nem igazán, sőt, azt se tudom, hogy valaha teremni fog-e vagy szép lesz-e, de egy próbát mindenképpen megér, nem került semmibe.
Miből indultam ki? Hogy a friss ananász finom, százszor jobb, mint a konzerves – így nagyritkán ha találkozom tényleg érett példánnyal, inkább csak akkor eszünk.
Hogy honnan tudom, hogy érett-e az ananász? Friss állapotában a legbelső levele nagyon pici húzásra is lejön. Ha cibálni kell, akkor kérem éretlen. A mi példányunk szépen átment a vizsgán, de sajnos csak pár nap múlva került feldolgozásra, így barnulni kezdtek a levelei. Ergo nem szép :)

A gyümölcs hatékony pucolása önállóan is megér egy misét, most nem is megyek bele, szorítkozzunk a kísérletre. A tetejét a rutinosak ki szokták csavarni. Nos nem tudom az ő kezük miből van; ha nem vagy T1000-res terminátor (vagy újabb modell) szerintem vágd le, ahogyan én is tettem, mert marhára szúr:

Ezek után a zöld alatti gyümölcshúst kézzel törtem le a tönkről a mosogató felett. Jó alaposan meg kell tisztogatni, nehogy rothadásnak induljon az alany. Adja magát, ott válik el, ahol kell:

Ezek után az alsó néhány sor levelet le kell tépkedni a gazdag szakirodalom szerint, hogy innen is könnyebben törhessenek majd elő a gyökerek. Ha most állnék neki, biztos többet szednék le:

Ezek után dőzsölhetünk a lehetőségekben, ugyanis rögtön kettő is adódik: a lekopaszított torzót (avokádó mintára) gyökereztethetjük vízben, vagy akár rögtön földben is. Mivel májusban már meleg volt, az utóbbi mellett döntöttem.
Savanyú földet kell használnunk, mert az ananász broméliaféle, ezt kedveli a leginkább. Annyira nem válogatós azért, de fontos, hogy laza szerkezetűt válaszunk. A művelet egyszerű, ássunk egy kis gödröt, és nyomjuk bele a tönköt (zöld résszel felfelé :D)

Ezek után már csak locsolni szükséges. Lehet nyugodtan a leveleket öntözni, szépen levezeti a vizet oda, ahol kell. Nem kell eláztatni, mérsékelt öntözést igényel. Napfényből azonban annál többet. Teltek múltak a hetek, és szépen növekedésnek is indult középen:

Kíváncsi vagyok meddig jutunk, de gondolom nagy meglepetést nem árulok el azzal, hogy télire ne maradjon kint :) világos párkányra tesszük majd a nappaliban. Természetesen a folytatásról is beszámolok, de ha a kulisszatitkok is érdekelnek, csatlakozz facebook közösségünkhöz ;) 

Tele van az Instagram és a Pinterest mindenféle trendi kertészeti tippekkel, mint az újranövesztős zöldségek is; gondoltam szép sorjában utánajárok mindnek. Van köztük tényleg működő, jó ötlet is persze, de mit ne mondjak, egy jó része inkább egyszerűen csak zöldségnek bizonyult :) 

Az ilyen szépen megkomponált képek után (gardeningknowhow.com) ki ne kapna kedvet egy kis kertészkedéshez?! Pofon egyszerűnek tűnik ugye? Ugyan. A fele kamu, ha nem az egész. Legalábbis szerintem ezt a répát a sarki piacon vette, vagy a nagy madaras teszkóban az, aki ezt a képet elkövette :) Lássuk, hogy is zajlott ez a gyökerekkel a valóságban!

Tisztes magyar család révén egy álmos vasárnap reggel már rotyogott a húsleves, amikor belém hasított a tudat, hogy az a bizonyos torma még mindig a hűtőben rohad. Azóta is, de ahogy a répákat pucolgattam gondoltam egyet, és egy tisztes méretű sárgarépa és egy fehér (fedőnevén gyökér) skalpját lecsaptam és vízbe állítottam. 

Meglehetősen szkeptikus voltam már a legelején, de hamar izgalmassá vált a dolog. Már másnapra erőre kaptak a skalpok, és friss zöldek jelentek meg először a gyökér, majd a sárgarépa búbján. Pislogtam, mint hal a szatyorban. Lehet, hogy ebben az esetben a varázsbab is létezik?!

Veszettül gyors tempóban növekedtek a zöldek, hamar kinéztek a tálkából: 

Újabb pár nap elteltével kis gyökérhajtásnak tűnő dudorok jelentek meg a fehérrépa alfelén, és a zöldek mégjobban burjánzani látszottak.

Nagyon vigyáztam a kis csúcsokra. Kevés vízben, gyakori cserével, világos, de nem napos helyen tartottam az alanyokat. Annyira elszégyelltem magam a durva előítéletem miatt, hogy már-már szótárazni kezdtem a bocsánatkérő nyílt levelem első sorait :) amikoris egy végzetes napon erre ébredtem: 

Fatális kudarc. A sárgarépa elromlott. Becsuktam a szótáram, kihajítottam a torzót és feszült figyelemmel már csak a gyökérre koncentráltam. Nem bánom, hogy a petrezselyem fogyasztásunkat sem erre a kísérletre alapoztam :) másnap a fehér is landolt a kukában. 

Egy kísérlet azonban nem kísérlet, de a történelem megismételte önmagát, a kezdeti bíztató jelek után ismét csak répákat sikerült rohasztani. Nem azt mondom, hogy a projekt lehetetlen, de a zöldjéért sárgarépát tartani (ha nincs tyúkod vagy nyulad) teljességgel fölösleges.
Persze jót nevettem, ezért is jónak láttam megosztani Veletek (plusz ha valaki kipróbálta, de bizonytalanabb, ne esen kétségbe). A répa rajtam is kifogott. A tanulság a régi;  a csilli villi képek most sem biztos, hogy a valóságot tükrözték. Ja, és ez nem csak az ilyen típusú gyökerekre igaz!

A jó nyelvek úgy mondják, vannak olyan növények, amelyeket elegendő egyszer megvásárolnunk, majd azt követően „örökké” termeszthetjük azokat magunknak – persze csak azután, hogy el is fogyasztottuk a termék nagyját. Régóta foglalkoztat ez a kérdés, de elsősorban zöldségekkel, ehető növényekkel kapcsolatban, amiket így szinte az örökkévalóságig termeszthetünk magunknak a körfolyosón is fillérekből, kevés törődéssel.

Bár az első kísérletre mondhatjuk, hogy csak haza estem :) mert a férjem lépett először a tettek mezejére, de mindenképpen egy egész sorozatot szeretnék szentelni a témának. Lássuk most a tormát: 

Gyerekkoromból emlékszem, milyen egy kiirthatatlan, szapora és csak fáradságos munkával kiásható utálatos, helyigényes és rusnya növény volt a nagyi konyhakertjében :) ugye máris kedvet kapott hozzá mindenki? Szerencsére dézsában vagy zsákban nevelve sokkal könnyebben megzabolázható lesz.
Nagy általánosságban elmondhatom, hogy a torma kiváló C, B6, B1 és B2 vitaminforrás. Kifejezetten igénytelen szerzet, talán ezért is ideális kísérleti alany, gyakran vadon is találkozhatunk vele az utak mentén.

Kiskerti körülmények közt a gyökerek oldalhajtásainak dugványozásával szaporítható. Június végén, július elején szedik fel a gyökereket és választják le, majd ültetik vissza a rizómákat – október végére esik a betakarítás. Télálló, de érdemes kiskertben kiszedni, és sötét, hűvös helyen átteleltetni, ne nyomja el majd következő évben a többi veteményt.

Biztosra veszem, hogy húsvétkor még nem a saját tormánkat reszeljük a sonkához, de ki tudja, talán ősszel már igen. Hogyan láttunk neki? Vettünk egy tormát, és jól megettük :) A tetejét levágtuk, és egy szuflés tálkába raktuk egy kevés vízzel: 
Fontos, hogy kevés legyen a víz. Így elkerülhetjük, hogy nemes egyszerűséggel megrohadjon az alany, viszont predesztinálja, hogy néhány naponta adjunk neki frisset. Ha kiszárad, bizony oda a tormatermény ;) Kb. másfél hét leforgása alatt a konyhapulton a gyökérhajtások megjelentek, majd a levelek is zöldülni, növekedni kezdtek.

Picit több, mint egy hónap elteltével elérkezettnek láttam az időt, hogy a torma földbe kerüljön, így vigyázva a gyökerekre (és a tisztaságra is, ezúton elnézést kérek a Józsefváros kiadvány szerkesztőitől) egy használaton kívüli cserépbe ültettem. Ötletem sem igazán van, milyen föld lehetett benne, de ha igazam van, szinte mindegy is lesz. Most pedig várakozunk. 

Ne essék félreértés, nem azt mondom, hogy most mindenki rohanjon a boltba, és kezdjen az ablakpárkányon tormát termeszteni. Ha viszont karácsonyról maradt elfekvőben, egy próbát megér – még mindig jobb, mintha egyenesen a kukában landolna. Tavasszal mindenképpen beszámolok, hogy hogyan áll a kísérlet, addig is a folyamatképeket követhetitek facebook oldalunkon :)