Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

DIY mini kert bent, a melegben

Ahogy hűl odakinn az idő, még a magamfajta fanatikusok is egyre kevesebb kedvvel mozdulnak ki kapirgálni. A részemről megpróbálok ilyenkor inkább egy kis hangulatot varázsolni a lakásba. Természetesen kerti hangulatra gondolok :)

Egy időben teljesen rákattantam a mini üvegházakra, és az igazat megvallva nem is tudom, miért álltam le velük. Talán a hely hiánya miatt?! Most, hogy nézegetem a saját régi fotóimat, illetve azokat, amelyeket inspirációként gyűjtöttem, rájöttem, hogy megint készítek majd néhányat. Igazából sok hozzávalóért nem kell most sem elmennünk otthonról, lehet olyanokkal dolgozni, amik amúgy is vannak – de persze rá is készülhetünk. Garantálom, a beszerzés és keresgélés tovább tart, mint az érdemi munka.

Ami szükséges: kavicsok, termőföld a növény igényei szerint, növények, némi dekoráció (kagylók, moha, ágak, kavicsok) és egy tartály. A tartály lehet vásárolható üvegház, gyertyatartó lámpás, vagy akár befőttes üveg is. Egyszerűbb, ha az üveg száján befér a kezünk, de haladók szép dolgokat művelhetnek keskenyebb szájú tartályokkal is. (nem én)

Tisztítsuk meg az üvegünket, tegyük bele a kavicsokat – ez felfogja majd a vizet, így védi növényünk gyökérzetét. Mehet a föld, a növény. kicsit locsoljuk/permetezzük, és mehet rá a moha, vagy a dekoráció.
A különböző pozsgásokat ajánlom első sorban, de orchideák, vagy akár húsevő növények otthona is lehet a terrárium. Nézzük a képeket:

 DIY üvegház dekor minikert

DIY üvegház dekor minikert

DIY üvegház dekor minikert

DIY üvegház dekor minikert

DIY üvegház dekor minikert

DIY üvegház dekor minikert

Az első két kép sajátom, a többi forrása: http://www.bystephanielynn.com

 0
Tovább

Betonozós DIY

Bár azt a nézetet vallom, hogy egy otthon legyen inkább otthonos, mint csak mutatós, elvégre is nem múzeum az, de persze ha a prakticizmus éppenséggel divatos, :) akkor nem állok ellen. Az indusztriális és a rusztikus stílus hódít, amit ezúttal kicsit az erkélyre szeretnék meghonosítani, de ki tudja, ezek a darabok lehet, hogy végül a nappaliban kötnek majd ki.

Sokaknak talán elcsépelt az ötlet, de engem csak most kezdett el igazán foglalkoztatni a betonozás gondolata. Nem igényel nagy tudományt és kézügyességet sem, de az eredmény igazán divatos, és időtálló is lehet, ellenáll az időjárás viszontagságainak is. Ha készen álltok az idei jóidő utolsó nagy projektjére, lássunk is neki!
Polc betonból
Beszereztem már egy rakás hobbibetont, hogy ki is próbáljam az összegyűjtött projektek egy részét, de eddig elméleti síkon ragadt a dolog. Készíthetünk időjárásnak ellenálló vázákat, kaspókat, mécses tartókat, madáretetőt, poháralátétet, vetésjelölőket, polcot, de akár csak egyszerű dísztárgyakat, kiegészítőket is. Nézzünk egy kis inspirációt:

Diy beton

Ha kikevertük a betont a csomagoláson jelzettek szerint, az alap esetben két különböző méretű, egymásba csúsztatható edényre lesz szükségünk. Az egyik belsejét kenjük ki olajjal, majd egy kevés betont lapátoljunk az aljára. A másik edénynek a külsejét olajozzuk, majd helyezzük a nagyobbikba, a kettő közt pedig töltsük fel betonnal. Érdemes lehet a kisebbikbe néhány követ helyezni nehezék gyanánt.

A beton kötési ideje általában 24 óra. Ha ez letelt, vegyük ki a kisebbik edényt, de biztos ami biztos, hagyjuk még a nagyobbikban egy napig. Ahhoz, hogy a tárgyunk teljesen kiszáradjon/megkössön, összesen 30 napra lesz szükség. Ne napon szárítsuk; illetve ha nagy a hőség, locsoljuk meg néha. A kapott felület csiszolható vagy akár festhető is :)

Betonból sajtkínáló

Haladók homokkal, vagy kevés kerti földdel felturbózhatják a keveréket, így kicsit rusztikusabb felület és szín érhető el. A képekért köszönet a www.viralnova.com -nak.

 0
Tovább

Sokoldalú táblafesték - Top5 krétázós ötlet

Nagy reneszánszát éli a tábla napjainkban. Főként most a belsőépítészetben köszön vissza, de kisebb kiegészítők, gyerekjátékok vagy a legkülönbözőbb használati tárgyak tekintetében is találkozhatunk vele.  Én a magam részéről most sokkal jobban szeretem, mint régen a suliban :)
Otthon nálunk is találni ilyet például a konyhában, de szeretném alkalmazni kint, a balkonon is. A borongós időben megspórolt időmet tervezéssel töltöm, majd a megvalósításról persze beszámolok. Jöjjön addig is némi inspiráció a Pinterestről:

1. Kerti party nélkülözhetetlen kellékei a poharak. Ha unod a gagyi műanyagpoharas/filcezős megoldást, maszkolószalag vagy egy kistál segítségével egyenes csíkot festhetsz a poharakra, és jöhet is a trendi felírás. Persze tovább is fejlesztheted, a gyerekeknek szürke hétköznapokra ideális a krétás bögre – esténként pedig kedvesednek is üzenhetsz vele :) De gondolnád, hogy esküvői ültető és ajándék is lehet egyben?Firkálható poharak

2. Maradjunk a gasztronómiánál. Tálcákat vagy kis kínáló tálkákat is lefesthetünk, és jelölhetjük rajta jó házigazda módjára az ételeket, nassolnivalókat, vagy mártásokat. Krétás tálak

3. Készíthetünk növényjelölőket első sorban beltérre, vagy fedett helyre. Szerintem nagyon aranyos :) Ha ennél is trendibbet szeretnénk, akkor festhetjük egyenesen a cserepeket is. Ajándéknak is kiváló, és jól fel lehet dobni a legegyszerűbb virágtartókat is. Krétás jelölő

4. Tárolás, rendszerezés. Nekem ez örök probléma. Szuper ötlet, ha befőttes üvegek tetejét festjük be, és írjuk rá a tartalmukat. Ha változna a tartalom, nagyon könnyen átírhatjuk. A begyűjtött magok dátumozása is igen egyszerűvé válik ezáltal. Én ilyet biztosan fogok csinálni a vetőmagoknak, növényvédő szereknek és egy szép nagy műanyag dobozba tárazom majd őket a munkaasztalom alatt. Krétás befőttes

5. Szintén jópofa a krétás asztallap. Elsősorban a gyerekek lefoglalására ideális, de lakberendezési szempontból is első osztályú :) Krétás asztal

+1. Tény, hogy maga a táblafesték nem olcsó dolog, és itthon ráadásul többnyire csak kis kiszerelésben kapható. Ez nekem idáig elég volt, de ha a klasszikus fekete vagy zöld, esetleg kék színektől el szeretnénk térni, vagy komolyabb mennyiség szükséges, mert akár egy egész falat szeretnénk kifesteni – létezik sufnituning megoldás.

Bár magam még nem próbáltam, de rövidesen mindenképpen nekiállok, és ígérem, adok róla hírt. Ha Ti előbb tennétek meg, akkor pedig várom az észrevételeket :)
A hozzávalók (fugapor+akril festék / fugapor+lemosható falfesték festeni kívánt felület tükrében) többnyire mindenhol azonosak, de az arányok eltérnek, gondolom, a mennyiségtől is függnek. A leghitelesebbnek tűnő forrás 5 egység falfestékhez 2,2 egység fugaport ír. Ki kell tapasztalni :)

Minimum két rétegben, a száradást követően a korábbi rétegre merőlegesen kenjük fel. A száradást követő csiszolás kapcsán is eltérnek a vélemények. Egyesek a száradást követően lecsiszolják a felületet – én nem tenném, ettől lesz rusztikus, és jobban tapad rá a kréta.

 2
Tovább

Filléres apró balkondíszek DIY - mini vázák

Ez a kis váza egyszerű, és nagyszerű - így a rá komponált bejegyzés is rövidke, de bízom benne, hogy szeretni fogjátok! Korábban már írtam speciálisan az esküvőmre készített befőttesüveg-mécsestartókról; erre a jeles alkalomra az asztali virágdíszeket tartó vázákat is magam készítettem, konzerves dobozokat használtam fel:

Újrahasznosított mini vázák
Ezek a kis vázák szintén az esküvőnkre készültek, tényleg csak kevés időt kellett rájuk fordítani. A virágosunk ezekbe készített oázissal virágkompozíciót, ami szintén gyönyörű lett. Néhány a kis vázáimból is a vendégek otthonát díszíti már, de a megmaradt darabok a teraszon többféle funkciót is ellátnak a mai napig (mint gyökereztető edény, mütyűr gyűjtő, tolltartó vagy rögtönzött hamutál – mert a háztartásunkban ilyen nem igazán található). 

A munkálatok szintén a gyűjtögetéssel kezdődtek, de ezúttal a konzervdobozokat tettem félre, illetve kértem meg az ismerőseimet, hogy aki ilyet használ, ne dobja ki, gondoljon rám. A kutyás és macskás barátoktól pillanatok alatt összegyűlt a szükséges mennyiség, így már csak az alkalmas napos időt kellett kivárnom a festéshez.
Egy kis doboz fényes fehér zománcfestéket választottam, ami épphogy elég lett. A festéket két rétegben kellett felvinnem, hogy szépen, egyenletesen fedje a fémet, persze a két festés közt türelmesen kivártam a száradást. Nagyon hamar ment a munka, ezúttal nem ecsetet, hanem zománcfestékhez való kishengert használtam.

A megszáradt dobozok színes szalagokkal, natúr rafia masnival, de akár mintás dekortapasszal, natúr csipkével is díszíthetőek ízlés szerint. 

 0
Tovább

Filléres apró balkondíszek - DIY mécsestartó

A legtöbben, akik a kertben matatunk, szeretünk más terülteten is alkotni, bizonyos tárgyakat saját magunk elkészíteni. Teljesen tudok azonosulni a dologgal, legszívesebben csináld magad dolgokat tennék mindenhová, ami alól a balkon sem kivétel - bár kivételes kézügyességem nincsen sajnos.
Talán az ilyen apróságok elkészítése a leggyorsabban látványos eredményt produkáló terület, amire ráadásul nem is szükséges hatalmas időt, energiát és pénzt áldozni. Sok esetben a kíváncsiság, egy jó ötlet vagy csak a szükség visz rá az alkotásra, de alapvetően elégedett voltam eddig a legtöbb munkámmal, így bátran buzdítok rá mindenkit, aki érez magában hasonlóra tettvágyat. Megosztanék az elkövetkezendő pár napban néhány rövidke példát is, hátha valakit megszáll az ihlet. Lássuk az elsőt:

Saját mécsestartóim
Tavaly augusztusban volt az esküvőnk, amit picit természet közelibb, egyszerűen elegáns környezetben képzeltünk el. Szerencsére ez a naturális, kicsit vintage vagy inkább cottage hangulat reneszánszát éli, így sok jó ötletet találtam a neten, illetve a szükséges dolgok beszerzése sem volt túl bonyolult.

Az alap koncepció a mécseseknél mindenképpen az volt, hogy a nyílt térben (oldal nélküli rendezvénysátor) a nagyobb légmozgás se oltsa el azonnal a lángot. Ehhez magasabb üvegedényekre volt szükségem – így mindenféle szószos és befőttesüveget már jóval korábban gyűjtögetni kezdtem, így sokféle formájú és méretű kriglim lett, egyik másik egészen különleges. A legmacerásabb része a papírt és a legmakacsabb ragasztóanyagokat leáztatni és lekapargatni az üvegről, ezt teljes bizonyossággal állíthatom :)

Többféle színű és vastagságú csipkeszalagot és dekorzsinórt vásároltam (kaptam ajándékba a kedvenc virágboltomtól, akiknek ezúton is köszönöm a rengeteg segítséget, és a gyönyörű virágokat is) amikkel ad-hoc módon kevés kétoldalas ragasztó segítségével feldíszítettük a befőttesüvegeket. Jó ötletnek tűnt, hogy saját készítésű dekorációval rukkoljak elő, de azt kell hogy mondjam, a kolléganőim segítsége nélkül biztosan nem készültek volna el időben – Bori, Mariann, Vali, Timi: Örök hálám!

Tehát miután elkészült a külső dekor, néhány centi vastagon szemes kávéval töltöttem fel őket, hogy stabilan álljon és mutasson is benne a mécses, ennyi volt. Szerintem hangulatos lett, és a dekoratív megjelenés mellett nem számoltam azzal a zseniális illattal előre, amit a kávé miatt egész este éreztünk. A megmaradt darabok egy részét a munkahelyemen rendezvényes dekorációként, másik részét otthon, a teraszon használjuk azóta is, de sokat a vendégeknek ajándékoztunk, mert nagy volt a sikerük :)
 

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Legfrissebb bejegyzések

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)