Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ősz az erkélyen

November lett, már megint! Sőt, lassan a faragott tökök is fonnyadni kezdenek. Hihetetlen, milyen gyorsan pörögnek a hónapok, csak kapkodom a fejem. Kicsit fáj, hogy egyre beljebb húzódunk megint, és hétről hétre kevesebb a növény a teraszon. A citromok már egy hónapja beköltöztek a lakásba, bent vannak az avokádók, mangók is. A héten biztonságos, fagymentes helyükre költöznek a leanderek és a hortenziák, illetve elkezdődik a kint telelő növények téli takarása, védelme is. 

ősz ültetés teleltetés

Ha van kedvetek, egész normális időt mondanak a hétvégére, lehet kicsit tenni venni odakint, előkészülni a tavaszi szezonra. Ültethető fokhagyma, áttelelő zöldborsó és petrezselyem is. Emellett hagymásokat is érdemes még telepíteni, a tulipánok hada minden tavasszal eszembe juttatja, hogy megérte vacakolni a dermedt földdel! ősz ültetés teleltetés

Novemberben már passzívak a növények, így a legjobb, ha most telepítünk fenyőféléket, díszfákat, bokrokat – de gyümölcstermőket, sőt- szabad gyökeres rózsát is. Ilyenkor sokat spórolhatunk, lényegesen alacsonyabb áron juthatunk a növényekhez, mint tavasszal. Amíg nem fagy, szőlőoltványt, gyümölcsfákat, bogyósokat bátran el lehet ültetni. Két dologra vigyázzunk azonban:

        - A gyökereket takarjuk alaposan.
Első sorban ültetés után; a frissen, ősszel telepített növények tövét takarjuk. Mulcsozhatunk, de földet is „kupacolhatunk” köré. Másodsorban az ültetéskor is figyeljünk, hogy a szabadgyökeresek ne maradjanak takarás nélkül. Mindig csak a soron következő növényt bontsuk ki, amit éppen ültetünk.

        - Vigyázzunk a hajszálgyökerekre is!
Minél vékonyabb egy gyökér, annál nagyobb szerepet tölt be a tápanyagfelvételben, így igyekezzünk a legkevesebbet roncsolni közülük. A hajszálgyökerek fejlődése télen sem áll le, tegyünk meg mindent a kisebb pusztításért. Minél ügyesebbek vagyunk, annál jobban koncentrálhat növényünk jövőre a termésre a gyökérnövesztés helyett. ősz ültetés teleltetés

A lombhullató cserjéket, gyümölcsfákat hó végén érdemes lesz megmetszeni. Emellett a téli mulcsozásukról se feledkezzünk el, takarjuk be a felszínt a tövek körül alaposan! A konténeres fákat védettebb sarokba lehet telepíteni, esetleg hungarocellre állítani. Ezzel is a gyökereket védjük a károsodástól. 

Ami minden évben kérdésként nekem szegeződik ilyenkor, hogy mit csinálok a szamócáimmal. A szakirodalom szerint védett helyen célszerű teleltetni őket kevés locsolás mellett, ahol átvegetálnak tavaszig. Lényeg, hogy a zöldje megmaradjon, de ne növekedjen – így energiát gyűjt a tavaszi gyors fejlődéshez. Én ezzel ellentétben kint teleltetem őket évek óta. Napos, szélcsendesebb helyre húzom a ládákat, különösebb takarás nélkül a tavalyi durva telet is simán átvészelték. Az öntözésről gondoskodott az időjárás, mi csak a gyümölcsöket élveztük egészen mostanáig. ősz ültetés teleltetésHa szerencsés vagy és pince vagy garázs a rendelkezésedre áll, megpróbálkozhatsz a paprikák, chilik átteleltetésével is, ennek is eljött az ideje. Én még nem próbáltam, de minden évben felmerül, hogy nem is lenne buta dolog. Az áttelelt chili hamarabb és bőségesebben terem a nálam tapasztaltabbak szerint.
Sajnos idén nem volt komolyabb paprika állományunk, így jövőre tolódik ez a projekt. Az elmélet hasonlít a leanderek és hortenziák kapcsán már megszokotthoz. Le kell vágni a terméseket a bokrokról, picit vissza lehet vágni a növényt, majd fagymentes, hűvös helyen kevés locsolás mellett álomba szenderül a paprika is. Egészen elsorvad állítólag a növény, de tavasszal majd új erőre kap.  

Nem csak a növényeinkről érdemes most gondoskodni, megéri egy kicsit rendezkedni is. A locsoló berendezések téliesítése, szétszerelése hozzájárulhat, hogy tovább használhassuk azokat. Ugyanez igaz a kültéri bútorokra is, amelyek közvetlenül ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A nedvesség és a fagy tönkreteheti még az ellenállóbb darabokat is, így ha van rá mód, szereljük szét, pakoljuk el azokat is. Azért persze mindet nem muszáj, szélcsendes időben sokáig élvezhetjük a teraszt egy meleg pléd, forró tea és csodálatos őszi növények társaságában! ősz ültetés teleltetés

 0
Tovább

Ültess ősszel, gyerekkel

Amikor még csak vártam Hannát, biztos voltam benne, hogy én majd „olyan” anya leszek. Tele voltam tervekkel, elképzelésekkel és elvekkel. Szuperanya leszek és igazi szuper feleség, a nagybetűs NŐ- aki fél kézzel, de teljes erőbedobással gyereket nevel, aki egy személyben rendet tart, vacsorát készít, mindig tip-top marad, besegít a munkahelyén, ha a helyzet úgy kívánja. Emellett kertet rendez és végre csak ír és ír – mosolyog mindig, lazán menedzsel mindent miközben a tündéri, mosolygós tejszagú bébi békésen szunnyad az ölében. Elvégre is ez a szakmám nem? A menedzselés.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy miután megszületett a gyerek, ez a pátosz egyre távolabb sodródott, mert a gyakorlatban ez marhára nem így működik ám. Bár a gyerek valóban tündéri, tejszagú és mosolyog, a nap továbbra is csak 24 órából áll. Asszem. Bár ebben már nem vagyok teljesen biztos. Jó pár hónapnak el kellett telnie, mire fel tudtam venni a fonalat, és legalább a korábban tervezettek egy része összejött.
Végül is a gyerek szépen fejlődik, nem úszik a lakás, besegítek a munkahelyemen, néha van meleg vacsora és a régi ruháimba is beleférek már. Na de hagyjuk a rinyát, elvégre is kertészkedni vagyunk itt :)

Rájöttem, hogy vészesen fogy a kinti munkára fordítható időm, így idén csak olyan újoncokat választottunk, akik télállóak, évelőek. Megspórolok magamnak némi időt tavasszal, plusz ha még örökzöldek is, az a bónusz, télen is élvezhetjük a látványt. Ebben a szellemben már hetek, sőt.. talán hónapok óta vásárolgatunk pici növényeket, amikhez éppen olcsón hozzá lehet jutni. Gondolok itt a még értékelhető „mentsetek meg” típusúakra, vagy az éppen akciós, pár száz forintos sziklakertiekre. Lettek így pici kecskerágóink, csarabjaink, tujánk, de babérmeggyünk is. ősz mini kert összeültetés gyerek

Tegnap is csoda őszi időnk volt, úgyhogy délután felcsatoltam a porontyom, és nekiláttam rendet rakni, ősziesíteni az erkélyen, közben gondolkoztam, hogy mit hová ültessek el. Napsütés, mosolygó, tejszagú gyermek, öröm és boldogság. Ez körülbelül fél percig tartott persze, míg az első mozdulattal Hanna le nem borította az asztalról a feltornyozott, letisztított cserepeket. Volt egy pici törés is:ősz mini kert összeültetés gyerek

Szerencsére nem vagyok ideges típus, viszont azonnal megszállt az ihlet; ha már eltört, felhasználom. Örökzöld összeültetéseket készítettem őszies kivitelben, de évekig szépen mutatnak majd minden évszakban.
Feltöltöttem földdel egy magasabb agyagcserepet, és egy alacsony, de széles műanyagot is. Kezdjük az agyaggal. Ezt a törött kiscseréphez választottam. Ahogyan kell, gombhoz a kabátot :) Ebben kapott helyet a babérmeggy és a sziklakertiek egy nagyobb része is. A kis cserepet ráfektettem a tetejére, így kicsit izgalmasabb lett a kompozíció. Hozzá teszem, egy balkonládában is szuperül mutatna:ősz mini kert összeültetés gyerek
Jöhettek is a növények. A klasszikus sziklakertiek mellett tőosztott varjúháj, egy kis csarab és gyökereztetett vadszőlő is került a cserépbe. Gyorsan benövik majd az egészet :)ősz mini kert összeültetés gyerek
A kerek tálba kicsit szofisztikáltabb növényeket válogattam:
Egy teddy tuja, kicsi kecskerágók, egy csarab, varjúháj, kevés sziklakerti és egy szamóca került össze. Ez utóbbi csak mert találtam :) ősz mini kert összeültetés gyerek
A kerek összeültetés hátra, a pihenősarokba készült, így egy földbe szúrható "lámpás mécsestartó" is került bele. A manódísz egy folyton visszatérő elem, de ezúttal maradék kavicsokból egy apró zen kősort is építettem. Nem csalás, nem ragasztott! És mindezt gyerekkel a hasamon ;) ősz mini kert összeültetés gyerek

 0
Tovább

Cserepes szőlő - második felvonás

Minden évben van egy projekt, ami jobban foglalkoztat egy kicsivel az összes többinél. Először az áfonya, majd a barack, a különleges paprikák, idén most a szőlő volt a sláger. Még tavaly tavasszal vágtam bele a témába, és csak titkon remélni mertem, hogy idén már szüretelhetek. Akik követik napi szinten a facebook oldalunkat, azoknak nem árulok el nagy újdonságot, de várakozáson felüli eredmény született. A tavaly feltett kérdésre tehát, miszerint cserepes körülmények közt is terem-e a szőlő, a válaszom a leghatározottabb igen. szőlő ősz gyümölcs

Volt idő, hogy kicsit izgultam. Először a szokatlanul hideg tél, majd az áprilisi fagy szorongatta meg a tőkémet, de ez egy igazi kis balkon rambo, nagyon büszke vagyok rá. A tavaszi fagyok ugyan okoztak kisebb nagyobb károkat, de a végén csak kihajtott többé kevésbé a növény. Május elején már nagyon lázban égtem, mert megjelentek az összetéveszthetetlen virágok is: szőlő ősz gyümölcs

Innentől minden nap gyermeki izgalommal figyeltem, hogy hogyan fejlődnek. Június elejére szépen megnőttek a fürtök, és jelentéktelen kis virágaikat is bontogatni kezdték a méhek és szenderek legnagyobb örömére. Ez utóbbi tényleg a gyerekkoromat idézte vissza, utoljára a nagyszüleim telkén, a Körös mentén találkoztam ilyen kis „kolibri bogárral”. szőlő ősz gyümölcs

A beporzás jól sikerült, július végére már a szépen megtermett szőlőszemek miatt alaposabban ki kellett kötöznöm az ágakat. szőlő ősz gyümölcs

Alaposan a mulcs alá dolgoztam egy kis marhatrágyát, ezt még egyszer megismételtem augusztus végén, de ősszel is muszáj lesz. Egyetlen szívfájdalmam a szőlőm kapcsán a fajtája volt. Jobban szeretem az aprószemű, fehér csemege fajtákat, de a miénk kék, magnélküli. Annyi baj legyen. Augusztusban már nehezen tudtam türtőztetni magam, gondoltam megkóstolok egy szemet. Iszonyat finom, ropogós, ámde magos és fehér volt :) Erről ennyit, minden kívánságom így teljesüljön. szőlő ősz gyümölcs

Olyannyira elégedettek vagyunk, hogy be is neveztünk egy második tőre. Ugyanonnan, így nagyon kíváncsian várom, mi sül majd ki belőle. Végre a helyük is véglegesedett, így kezdődhet a felfuttatás. szőlő ősz gyümölcs

Ha kíváncsi vagy, hogyan ültettem tavaly az első tőkét, kattints és olvasd el a vonatkozó bejegyzést: Szőlő ültetése cserépbe

 3
Tovább

Tökök másképp

Közeleg az év egyik legmegosztóbb ünnepe; a Halloween. Az amerikai PR sokat lendített (vagy éppen rontott) az ünnep népszerűségén, de bizonyára mindenki ismeri, és meg is van a véleménye róla. Érdekes tény azonban, hogy a tökfaragósdi, a rossz szellemeket elijesztő jelmezek viselése és az egész cécó közel sem amerikai, mint inkább kelta gyökerekkel rendelkező néphagyomány.
Ezúttal ne is nagyon menjünk bele a dolog mélyebb fejtegetésébe, néhány picit rendhagyóbb tökös dekor ötletet hoztam csak úgy, könnyed kikapcsolódás gyanánt (na meg, mert ha kedvet kapsz, még beszerezhető minden ;):

A klasszikus búbkivágós-tartalomkivájós-abbólkrémleveskészítős-majdjólmegfaragós megoldás még mindig talán a legnépszerűbb, és nagyon szórakoztató mesterművek tudnak születni. De mi van akkor, ha nem rajongunk az ijesztő, amorf arcokért? Akkor is van számunkra szuper, tökös megoldás!

#1. Ragasszunk
Ha nem szeretnénk nagyon belezni és trancsírozni, az egyik legkézenfekvőbb és legkevesebb takarítással járó út, ha papírral, flitterekkel, filcanyaggal vagy éppen cupcake papírokkal dekorálunk sütőtököt: ősz dekor tök

#2. Festhetünk is
Itt már ezért picit készülni kell, illetve a festés után takarítani, de a faragás, vájás ebben az esetben is elkerülhető. A legegyszerűbb geometriai minták is nagyon mutatósak, minden lakásban szuper őszi hangulat csempészhető. ősz dekor tök
Meg is cifrázhatjuk a dolgot foszforeszkáló festékkel, de akár egy kevés táblafestékkel is; ősz dekor tök

#3. Török hatású töklámpás
A fenti két metódus nagyon mutatós, de azért a lámpás hangulat (nameg a kivájt belsőből készülő krémleves) hiányozna. De ki mondta, hogy csak faragni lehet ezután? Lukaszthatjuk is (célszerszámmal, vagy csak szöggel és kalapáccsal is) hogy hasonló, törökös hangulatú lámpásokat kapjunk: ősz dekor tök

#4. Ki mondta, hogy csalni nem lehet?
Ha nincsen kézügyességed valami sok, vagy csak félsz a gyerek kezébe adni a kést; a süti kiszúrót neked találták ki! Persze azért csak óvatosan: ősz dekor tök

#5. Amiről sosem beszélünk…
A meleg lakásban bizony hamar megplöttyed a töklámpás, kidobás előtt pedig igazán amorf formákat is képes felvenni :) a meleg szobába érdemesebb talán valami mással próbálkozni. Ez a fajta sem annyira tartós, de mindenképpen könnyebben kezelhető: vájjunk dísztökből mécsestartót, így ni: ősz dekor tök

Bár sokban különböznek a nemzetek, vallások ősz végi szokásai, azok tökéletesen megférnek egymás mellett. Faraghatunk lámpást, gyújthatunk gyertyát, esetleg temetőt látogathatunk – vagy akár az összest gyakoroljuk, esetleg egyiket sem - :) a lényeg, hogy tartsuk tiszteletben egymás döntését.

Képek forrása, további inspiráló ötletekkel: https://www.pinterest.com/BalkonGaz/pumpkin-carving/ 

 0
Tovább

Csináld magad madáretetők

Az elmúlt napokban komoly ízelítőt kaptunk az őszből, így ideje lassan felkészülnünk rá :) az év hideg részéhez számunkra mindig hozzá tartozik, hogy a környéken telelő madarak részére némi segítséget biztosítsunk. Bármilyen hihetetlen, a város közepén is komoly a fajgazdagság, szóval ideje kicsit felfrissíteni a régi madáretetőket! Ha pedig még sosem etettünk télen madarakat, akkor most kell magunkhoz szoktatni őket, ebben a szép időben a gyerekekkel pedig akár magunk is készíthetünk házi megoldásokat. Nem baj, ha nincs otthon kifejezetten semmi sem hozzá, teljesen hétköznapi tárgyakat, vagy éppenséggel kidobásra ítélt csomagolóanyagokat is felhasználhatunk:

#1. Borosüveg és egy pohár
Szerintem nagyon dekoratív megoldás. Némi erősebb drót, spárga, egy pohár és üveg kell csak: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#2. Konzervek
Akkor sem kell búslakodnunk, ha csak konzervdobozaink vannak. Nagyon egyszerűen díszíthető, mutatós madáretetőket készíthetnek még a legkisebbek is: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#3. Konyhai csetresz
Ha csak egy felesleges bögrét és kanalat találtál a szekrényben, máris nekiláthatsz a munkának: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás de a feleslegessé vált süteménykínáló átalakítása is kiváló ötlet :) ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás 

#4. Italos dobozok
Egy tejes, vagy gyümölcsleves doboz talán a legjobb a gyerekek számára. Kedvükre színezhetik, rajzolhatják: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#5. PET palack
Szerintem egy műanyag flakonból bármit el lehet készíteni. Miért pont madáretetőt ne lehetne?! A lehetőségek tárháza végtelen, csak a képzeletünk szabhat határokat: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#6. Házi ragacsok
Méhviasszal, mézzel, amerikai mogyorókrémmel, állati faggyúval összetapaszthatunk olajos magvakat, ezzel a madarak számára egész télen szuper terített asztalt biztosíthatunk. Az elhelyezésnél azonban vigyázzunk, mert a víz, vagy a magasabb hőmérséklet hatására megolvad, oldódik a massza :) ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#7. Egyszerű narancshéj
A narancs héja tartós, a színe pedig felüdülés a kopár, fakó tájban – akasszuk fel, mint egy kis mécses tartót, és töltsük meg minden jóval: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#8. Üres edények
Jobb híján kiürült mécses tartóinknak is adhatunk télire új funkciót: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#9. A befőttes üveg is mindenre jó
Ilyenhez biztosan mindenki talál otthon mindent. Pofonegyszerű, és szerintem nagyon mutatós: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás

#+1. A bizonyíték, hogy minden jó
Még egy lelakott cipő is megfelel, ha tényleg semmi sincs kéznél: ősz tél madáretető DIY inspiráció újrahasznosítás
 

Mégis mi a legfontosabb? Nem a madáretetőnk külleme, anyaga; hanem a mi odafigyelésünk, felelősségünk. Ha ősszel odaszoktatjuk magunkhoz a madarakat, bizony gondoskodnunk kell róluk egész télen. Ellenőrizzük az etetőink tartalmát, és ha megcsappan a készlet, töltsük fel azokat rendszeresen!

A képek forrását további ötletekkel pinterest oldalamon találod: https://hu.pinterest.com/BalkonGaz/recycled-bird-feeders/
A madarak etetéséről pedig a Magyar Madártani Egyesület oldalán találsz részletes információkat: http://www.mme.hu/teli_madaretetes 

 0
Tovább

BalkonGaz

blogavatar

Üdv a teraszunkon! Bár akkor még nem tudtam, hogy elkap majd a gépszíj, de már az oviban is gereblye volt a jelem. Most néhány évvel később, a blogon tapasztalataimat vezetem erkély-, illetve balkonkertészet témában, kötetlen hangvételben. Minden, amit itt látsz, vagy olvasol csupán egy lelkes laikus kísérleteinek (vagy bénázásának) eredménye, semmiképpen sem objektív szakvélemény :) Kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok!

Likeolj!

Címkefelhő

DIY (43),konyhakert (38),inspiráció (18),gasztro (18),dekor (17),újrahasznosítás (17),ősz (16),egzotikusok (14),magvetés (14),karácsony (14),tavasz (13),fűszer (13),ajándék (12),gyökereztetés (12),virágok (12),Top5 (10),gyorstipp (8),tél (7),palánta (7),gyümölcsök (7),gyümölcsfák (6),balkonláda (6),jelölő (5),bútor (5),húsvét (5),kertésznapló (5),függőleges kert (5),nagyvilág (5),hagymások (5),érdekesség (4),szüret (4),advent (4),kúszó növények (4),bazsalikom (4),offtopic (4),szörp (4),chili (4),leander (4),gyerek (4),eper (4),paradicsom (4),mérgező (3),csíráztatás (3),rovarok (3),ültetés (3),saláta (3),gyömbér (3),berendezés (3),avokádó (3),áfonya (3),baki (3),cukkini (3),szamóca (3),diy (3),citrom (3),trinidad scorpion (2),citromcirok (2),tulipán (2),felújítás (2),retek (2),teleltetés (2),szőlő (2),IKEA hack (2),levendula (2),tök (2),bodza (2),édesburgonya (2),tartósítás (2),teszt (2),program (2),asztal (2),torma (2),orchidea (2),szilveszter (2),üvegek (2),babaszoba (2),magfogás (2),másodvetés (2),rozmaring (2),mangó (2),zöldborsó (2),táblafesték (2),barack (2),bakik (2),vöröshagyma (2),paprika (2),minikert (2),cserjék (2),kártevők (2),növényvédelem (2),datolyaszilva (2),tojáshéj (2),poén (2),füge (2),garzon (2),sáfrány (1),meleg (1),világnap (1),csomagolás (1),tűz (1),melegedő (1),otthon (1),balkonkertészet (1),megvagyok (1),árnyékolás (1),szobanövény (1),zamioculcas (1),offtopik (1),összeültetés (1),virágtartó (1),gyümölcs (1),mini kert (1),meleg ellen (1),igénytelen (1),gránátalma (1),hortenzia (1),sóska (1),fenyő (1),szender (1),cseresznye (1),padlizsán (1),magok (1),vetés (1),kréta (1),ananász (1),tündérkert (1),itthon (1),belátásgátlás (1),batáta (1),nasi (1),alma (1),környezettudatosság (1),intim szféra (1),ablakfólia (1),rukkola (1),fűszerek (1),utazás (1),erkély (1),gyertya (1),bútorápolás (1),ágyás (1),üvegház (1),fokhagyma (1),krizantém (1),szeder (1),narancs (1),fenyő (1),graffiti (1),gyerekeknek (1),moha (1),szerszámok (1),party (1),tetvek (1),hőség (1),varjúháj (1),pozsgások (1),raklap (1),árvácska (1),szabadföld (1),liliomfa (1),magnólia (1),spenót (1),uborka (1),singer (1),inda (1),menta (1),tőzegtabletta (1),inkubáció (1),kapszula (1),festés (1),egyszerveddmeg (1),hagyma (1),madáretető (1),gyurma (1),támasz (1),gyom (1),répa (1),tárkony (1),méhek (1),atka (1),pesto (1),japánkert (1),láda (1),tea (1),pult (1),egres (1),létra (1),nyár (1),öntözés (1),koriander (1),esővíz (1),juhar (1),díszfák (1),stevia (1),talaj (1)