Egy jó sztori befejezés nélkül még akkor is bosszantó tud lenni, ha nem vagyunk kényszerbetegek… ezt már diákként megtapasztaltam Edgar Allen Poe műveit olvasva - rászaladtam a Világítótorony c. remekműre, ami egészen zseniális, azonban (halála miatt) sajnos félbe maradt – megkérdőjelezhetetlen az ok, de ettől függetlenül roppant sok bosszúságot okozott.
Megfogadtam ekkor, hogy én bizony soha, semmit sem hagyok félbe. Na persze :) de maradjunk annyiban, ha happy end a történet, akkor törekszem a befejezésre. Lássuk tehát, hogy, mi lett a gyömbéres projekttel! (előzmény: http://balkongaz.reblog.hu/sajat-gyomb-er-otthon-csapo-2)
Utoljára arról számoltam be, hogy a rizóma hajtatására a legjobb módszer a konyhafiók+nejlonzacskó+idő trió. Ezt az állítást a mai napig tartom, sőt. Jelentősen felerősödött bennem ez az érzés. 
Tavasszal elültettem a kihajtott gyökérdarabokat, amik növekedésnek is indultak. Az egyik sajnos a „túlgondoskodásom” áldozata lett a nyár folyamán, tényleg csak minimális öntözésre, melegre és kellemes árnyékra van szüksége. Gyakorlatilag ottfelejtheted a sarokban.
Ahogy teltek múltak a hetek, szépen megnövekedtek a hajtások, komoly levélzet fejlődött. Mire beköszöntött az ősz, már elég torzonborz lett: 
A gyömbér a sok víz és az erős napsütés mellett egy dolgot még nem tolerál, az a hideg. Sajnos a szeptember végi, októberi csípős időjárás megviselte a növényt, így a teleltetést buktam. Igazából nem is bánom annyira, mert egyrészről már nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg megnőtt-e, másrészről az UV teljesen megette a cserepet, így nem húzta volna ki jövő évig. Jött tehát a szüret! Óvatosan kiástam a rizómát az atomjaira hulló edényből: 
Kellett neki egy alapos mosás, maradjunk annyiban, de az eredmény egészen hihetetlen. Komoly méretű, teljes értékű gyömbérnövény fejlődött egy pici hajtásból: 
Le is választottam a szélső két hajtást, gyorsan visszaültettem egy normális cserépbe, és behoztam. Hátha! 
Egy valami tuti: ilyen friss gyömbérrel még sosem volt dolgom, megérte a fáradságot! 
