A gasztronómiai kitérők nem állnak messze tőlem, de eddig ilyen messzire még nem kalandoztam el, és persze ilyen hosszasan sem. Ezúttal egy szibériai organikus kiskertbe szeretnélek elkalauzolni Titeket, ahol egy helyben termelt alapanyagokból készült ebéddel is megvendégeltek minket :) 

Augusztus végén férjemmel felkerekedtünk, és a méltán híres Transz-Szibériai Vasútvonal környékén kalandoztunk egy nagyot. Órákig tudnék mesélni a mellettünk gőzös füstben elsuhanó zord, de tekintélyt parancsoló orosz tajgáról, a szovjet mementóról - de nem szeretném bőrére ereszteni, maradjunk a témánál (érdeklődőknek persze egy jó tea mellett szívesen tartok beszámolót:).
Tehát kiskertek, nyári lakok - vagyis a dácsák. Hangzatos elnevezés, jól sejtjük, csak úgy nem is lehetett ám hozzájuk jutni. Szovjet időkben csupán a kiváltságos városiak részére utalta ki a Párt a dácsát. Hogy mire jó egy ilyen? Egy darab föld, a béke szigete ez, ahol a rövid nyarat természet közelben tölthette el a család, illetve zöldségeket, gyümölcsöket termelhetett magának, állatokat tarthatott. Amolyan kis telekféle, de tényleg semmi luxus. A legtöbb még ma sem csatornázott, így klasszik pottyantós van a kertek végében, ebből kell kiindulni. Napjainkban a szibériai városok piacain gyakran találkozhatunk családokkal, akik saját dácsájuk termését kínálják megvételre, amolyan kereset kiegészítés gyanánt, vagy éppen egyetlen kereseti forrásként.

Ahogyan tekeregtünk a szűk utcákban az ódon kerítések közt, mintha az időben sétáltunk volna fel és alá, majd egyszer csak megérkeztünk. Nyitott ajtóval vártak minket, amin egy kicsit bátortalanul léptem be, de ahogyan egyre beljebb és beljebb lépkedtem, egyre izgatottabb lettem. Apró összebarkácsolt üvegházak, eldugott rusztikus ágyások váltották egymást, amelyekben bőségesen burjánzott az élet. Úgy csodálkoztam rá a hatalmas sütőtökökre és káposztákra, mintha sosem láttam volna ilyeneket azelőtt.

Szükség van az üvegházakra, mert rövid a nyár, így nem érnek be a termések – paradicsomot, uborkát gyakorlatilag máshogy lehetetlen lenne megtermelni náluk. Ugye milyen mázlink van? Nekünk erkélyen is működik :)
Elképesztő mennyiségű gyógy- és fűszernövény terem a kertben, persze a legjellegzetesebbet szúrom ki azonnal. Kapor. A kapor a szibériai, és az orosz konyha által sokat használt fűszer, tartósításhoz (savanyításhoz) náluk nélkülözhetetlen, bár az volt a benyomásom, hogy a kakaóba is.. Lényeg, hogy minden létező termést savanyítanak, és minden gyümölcsből befőttet, lekvárt készítenek, hogy a hosszú tél alkalmával is értékes vitaminokhoz jussanak.

Vendéglátóink örömmel szemlélték kíváncsiságunkat, majd miután mindent felfedeztünk, kedvesen vendégházuk étkezőjébe invitáltak ebédre.
Az étkező régi szibériai stílusban, kék fehér színekkel, kerámiákkal, függönyökkel és fali csipkékkel díszített, lambériás helyiség robosztus fa asztallal a közepén. Az ablakokban gyógynövények, és csomó olyan dolog, ami máshol furcsa lenne, de itt bűbájos :) 

Mindenek előtt előkerült a házi vodka, amelyet vezetőnk szerint csak ritkán kínál a ház ura, ezzel díjazta feltűnő lelkesedésünket. Szerintem bünteti,  de udvariatlanság visszautasítani, így áldoztunk az illem oltárán. Hiba volt. Miután abbahagytam a fuldoklást (a többiek pedig a röhögést), előételként salátával kínáltak a frissen szedett kerti zöldekből. Azt hiszem, ott egy kicsit megszerettem a paradicsomot :) az illata, az állaga, az íze semmivel sem volt összehasonlítható. Ezt házi káposztából főtt leves követte, mit is mondjak :) utazásunk egyik igazi fénypontja volt. Repetáztam, így kaptam még egy vodkát, dejó. 

A főétel hagyományos orosz húsgombóc volt burgonyával (a kert végében nyulakat, kecskéket, csirkéket és bárányokat tartanak), házi erős mustárral. Egyszerű, de kiváló fogás volt, de az étkezést a desszert koronázta meg. Házi égetett tésztát (nem megtöltött profiterol) kaptunk isteni házi lekvárokkal, kerti gyógynövényekből forrázott teával. A teázásnak Szibériában egyébként régi hagyománya van, előbb terjedt el széles körökben, mint Moszkvában. Ezt természetesen elhelyezkedésének köszönheti - már a XVI. századtól fontos kereskedelmi útvonal húzódott itt Kína és India felé. 

Ebéd után, míg magunkhoz nem tértünk, vendéglátónk sokat mesélt a termesztett növényekről, a rövid nyárról, a hosszú szibériai télről, a régmúlt időkről. Apropó, idő. Szorított már, indult is a vonatunk. Elbúcsúztunk, majd kéz a kézben, jóllakottan sétáltunk vissza a jelenbe a szűk kis utcák ódon kerítései közt.