Volt egy szabad negyed órám, a gyerek lefeküdt aludni. Elengedtem kicsit a kupit, a főzést, kiültem hát egy jó kávéval élvezni a napsütést és a csöndet. Kényelmesen hátradőltem, becsuktam a szemem – majd egy ismerős, halk zúgás csapta meg a fülem, már kúsztam is gyorsan vissza a telefonomért, amit bent hagytam persze - elvégre negyed óra nekem is jár alapon. Befelé sietve azon szurkoltam, legyen elég virág a ládában, csak tartson ki, amíg visszaérek.
Valamelyik nap pont beszéltük a férjemmel, hogy lassan elvirágzik a zsálya, de idén még nem láttunk kacsafarkú szendert, pedig két éve már visszajáró vendégeink, mindig lelkesen kóstolgatták a kék virágokat nagy örömünkre. Titkon reméltem, hogy felbukkan majd egy, és lencsevégre is kaphatom, hogy végre valahára megmutathassam nektek a kedvenc, gyerekkori rovaromat. Itt volt a szuper alkalom, bár váratlan helyen és időben, de elkaptam! Vagyis inkább csak lekaptam: 
De mi is ez? Egy vándorló életmódot folytató rovar, rendszertanilag lepke. Melegebb éghajlaton telelnek, de májustól felbukkannak az erdőszéleken, és mint látható kertekben, sőt még balkonkertekben is. Igen nagy szerepük van a virágok beporzásában, abszolút hasznosak, és ráadásul érdekesek is. Megjelenésük igen egyedi, kolibri módjára lebegik körül a virágokat, ahonnan aránytalanul hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a nektárt. Innen is ered a népi „kolibri bogár” elnevezés is, ami lássuk be, bár a szender nem is kolibri, nem is bogár – mégis igen találó. Brutálisan gyorsak, kb. egy másodperc alatt végeznek egy virággal, és tovább is szökkennek:
A kávém ugyan kihűlt, a negyedórám lepergett, de abszolút úgy érzem, feltöltődött a lelkem. Egy percre megint úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, ahogyan izgatottan figyeltem ezt a cikázó kacsafarkú szendert- pont úgy, mint a nagyszüleim telkén már vagy huszonöt éve. Köszönöm neki a csodás időutazást, gyereknapon jó volt kicsit megint gyereknek lenni!
