Szombaton délelőtt egy egészen kellemes, esőmentes pár órában erőt vettem magamon, és nekiláttam többek közt a téliesítés első fázisának. Szörnyű, jön a hideg.. már megint.

Bemelegítésként a tavalyi és idei leander magoncok kaptak kicsit nagyobb cserepet és földet (B-típusú virágföld); de a pincébe telepítés előtt egy alapos élősködő elleni kezelés, lemosó permetezés elővigyázatosságból még hátra van. Az elmúlt hónapokban rendszeresen visszavágtam őket, hogy megerősödjenek kicsit, vastagodjon a törzsük - alapvetően elégedett vagyok az eredménnyel. A képen jobb ö.. A másik jobb :) oldalon az egyéves, felül az idei szaporulat, és egy méh :)

A csodálatos Singer munkaasztalomnál dolgozva (így készült: http://balkongaz.reblog.hu/cimke/singer ) volt időm picit alaposabban körbenézni a szomszédok portáján, és nem lepődtem meg, hogy sokan a mediterrán növényeket már biztonságba helyezték. Én szeretem kivárni ezzel az utolsó pillanatot; kb. -5 fokig nem károsodnak a leanderek. (vannak olyan fajtájúak és méretűek, amelyek -16 fokot is elviselnek – mint nálunk is, a nagyok kénytelenek voltak) de a kicsiket mindenképpen be kell vinni, ha fagyosra fordul az időjárás. Tapasztalataim szerint nem baj, ha megcsípi őket a hideg, annál kevesebb bajunk lesz a kártevőkkel.

Tavaly az akkor még használaton kívüli fürdőszobánkban teleltek, de sajnos nem volt elég hűvös, így megküzdöttem a takácsatkákkal és a tetvekkel, ráadásul a tőzeglegyekkel is. A levelenkénti szappanos átmosás nem jó hétvégi program higgyétek el, ráadásul nem is mindig hatásos. Az érintett növényeim nagyját végül teljesen vissza kellett vágni, így idén sajnos csak néhány tő virágzott, de legalább megmaradtak.

A közhiedelemmel ellentétben kell a fény a növényeknek a vegetatív időszakban is, 2-10 fok mellett, némi locsolással nagyon szépen áttelelnek. A legideálisabb egy szép világos télikert lenne /álmodj, királylány.. :)/, de szerintem sokunknak ilyen nem áll rendelkezésére, így marad a garázs vagy a pince - jobb híján.

Nem árt tehát a betelepítés előtt az alapos tisztítás és a permetező lemosás – amit csak szabadban végezzünk. Persze a hely sem túl nagy a pincében, így némi metszéssel méretre igazíthatjuk őket. Távolítsuk el az elvirágzott szárakat és a felnyúlt hajtásokat is, illetve vágjunk igény szerint innen-onnan. Én mindig azt hittem, hogy az ilyenkor lemetszett ágakon csak két év múlva hajt virág, de idén erre a nagy leanderek rácáfoltak.
Ők ugyan kint telelnek, de az egyiket nagyon megviselte a tél, és talán ki is száradt picit. Nem vagyok rá büszke, tavaszra egy ép levél nem maradt rajta. Vagy éppen levél sem ;) a férjem azonnal száműzte volna joggal, de hogy őszinte legyek, nem kis szenvedés volt felvinni a nyolcadikra, így adtunk neki egy sanszot. Nyárra meghálálta, gyönyörűen virágzik még most is. "Lelkesen" vonszoltuk a folyosón, anyukámmal az élen, akinek köszönjük a két óriást ezúton is:

Míg a mozdíthatók a garázsba kerülnek, a nagyok kint készülnek majd fel a télre. A gyökereket fenyőmulccsal takarjuk be, a lombozatot pedig jól szellőző geotextillel védjük a huzattól. Bízzunk benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan most is túlélnek majd, és bár a bent teleltetettekkel ellentétben később ébrednek, tavasztól ismét mediterrán hangulatot, és kellemes árnyékot adnak majd a teraszon. Ja, és nem utolsó sorban így szépen áttelelnek a töveket díszítő árvácskák is :)

 

Menjünk csak vissza kicsit az időben.. úgy Ádámig és Éváig :) Sokakban tévesen él az alma képe; mert bizony a tiltott fa gyümölcse nem alma, hanem füge volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az almafa leveléből szoknyát szőhetett volna magának Ádám, mert egymagában vajmi keveset takart volna el a csúnyájából; a füge viszont szép nagy tenyeres-talpas leveleivel már önmagában is elérte a kívánt hatást.  Ha a LEGO sem elég bizonyíték, és komolyabb fejtegetésekbe szeretnénk bocsátkozni, persze az alma azon az éghajlaton nem honos, de nekem az első magyarázat sokkal jobban tetszik. Ami biztos Ádámtól és Évától függetlenül, hogy ősi gyümölcsről beszélünk, amely már az ókori Róma gyakori élelmiszere volt. Jól tartósítható, laktató és finom is. 

Bár nem ez a fajta, de az adriai típus hazánkban is szépen áttelel. Különbség többek közt, hogy a nálunk is termő gyümölcsét sajnos nem lehet aszalni, de frissen, lecukrozva, vagy lekvárként kiváló – és ugye amiből lekvárt lehet főzni, .. :) abból többnyire bort, vagy pálinkát is. Az adriai: 
A füge egészségre gyakorolt jótékony hatása sem elhanyagolható; segíti az emésztést, hűsít, nyugtat és antibakteriális is. Emellett külön jó hír, hogy dézsában is nagyon szépen mutat, jól fejlődik – így komoly kis szoliter fát, vagy inkább bokrot nevelhetünk belőle. Hogyan lássunk neki?

Próbálkozhatunk a szaporítással, ha ismerősünk kertjében burjánzik, de a leggyorsabb módja, ha veszünk egyet. Mi már évek óta nézegetjük, de most jött el az ideje. Nagy edényt válasszunk, mert elég terebélyes a gyökérzete is, földben nem válogatós, egy kevés agyagot meghálál. A dézsás növények esetében amúgy is kulcs tavasztól a folyamatos tápanyag utánpótlás, így ha ennek lelkiismeretesen eleget teszünk, nagy baj nem történhet, és a sima kerti föld, vagy virágföld is megteszi. Vízigényes jószág! 
A füge Dél-Kelet Ázsiából származik, ebből adódóan kevéssé bírja a fagyot, így aki teheti, teleltesse télikertben, de ha erre nincsen megoldás, egy kis talajtakarással, a fal mellé védett helyre telepítéssel is áttelel. Ha mégis cudarabb telünk lenne, előfordulhat, hogy lekókadnak az ágai, de tavasszal szépen ki fognak egyenesedni, nem kell aggódni. 

Tavasszal a hajtásokat védjük a tűző naptól, de a későbbiekben teljesen jól elvan ott is. Nem csípi a huzatos helyeket, így fal mellett, inkább déli fekvésű helyett válasszunk. Ezek az adriai fajták mag nélküli termést hoznak, és nincsen szükségük megtermékenyítésre sem, a gyümölcs egyszerűen kifejlődik a virágból.
Ha szerencsénk van, július végén szüretelhetjük is a fügéinket. Fontos, hogy csak a szép érett gyümölcsöket szedjük le, mert az éretlenek nagyon nem jó ízűek – és nem után érők, így a növényről leszedve már nem is reménykedhetünk. Ha enyhe az ősz, és sokáig tart a jó idő, egy második, vagy akár harmadik termésre is lehet számítani, ami nagyobb eséllyel érik be teraszon vagy erkélyen a védett körülmények közt –bár ezek kisebbek, és nem is annyira finomak már :)

Szép időt jósolnak a hétvégére, így érdemes még egy kis kinti munkát betervezni. 
Ha előre kitaláljuk és megtervezzük a teendőket, előre bevásároljuk a szükséges dolgokat, sokkal gyorsabban végzünk majd, és tényleg öröm lesz egy kicsit tenni venni a levegőn. 

1, kiürült ládák  
A letermett töveket, elvirágzott növényeket, elhalt növényrészeket távolítsuk el, a nem fagytűrö virághagymákat ássuk ki. Érdemes a megtisztított földet most egy kis tápanyaggal, trágyával felturbózni. Sok növény (pl zölddségek is) jobban kedvelik a már előkészített talajt a frissen megtrágyázottnál. Ezen felül tök jó lesz, hogy a hidegben tél végén csak az izgalmas része jön.

2, ültessünk lombhullatókat! 
Ha kedvet kaptatok bármelyik gyümölcshöz, irány a kertészet! A szabadgyökeres gyümölcsfákat, cserjéket és bokrokat most kell elültetni, így komoly választékkal fogtok találkozni. Vegyetek egy zsák fenyőmulcsot is egyúttal, mert télre célszerű lesz a fagy ellen egy kis tőtakarás.

3, őszi fokhagymák 
Már elég hűvös az idő, szuper lesz lassan eldugdosni a fokhagymákat. Mi nagyon szeretjük, így biztosan jó sokat fogok ültetni, nincs az a mennyiség, amit ne használnánk el. Fontos, hogy ha tavasszal is fokhagymáztál, ne ugyanoda/ugyanabba a ládába duggasd őket, nem fognak szépen fejlődni.

4, szobanövények, befelé! 
Kezdenek csípősek lenni az éjszakák, így a szobai növényeket, egzotikusokat, citrusféléket és bonsai fákat be kell költöztetni lassan. Szépen le kell törölgetni a cserepeket, és rendet kell tenni bent, hogy elférjenek. :) na, ezt hagyom utoljára! Egyrészről a rendrakás unalmas, másrészről pedig mire végzek, kicsit kiürül a terasz, és biztosan látszik, hogy itt az ősz. A leandereket még hagyom kicsit, de már azok is fázni fognak lassan. És ha már pakolunk, és olyan szerencsések vagyunk, hogy tömlőnk vagy slagunk van, víztelenítsük.

5. Tavaszi hagymások 
Mélyebb edénybe, ágyásba ültessünk hagymásokat, aztán hagyjuk is kint őket télire. Tavaly ez a lépés kimaradt, és nagyon hiányzott tavasszal egy tulipán, vagy éppen jácint. Megfogadtam, hogy idén nem leszek lusta, és megteszem a jövőbeli önmagamnak ezt a szívességet. Néha azért löttyintsünk nekik majd egy kis vizet, ki ne száradjanak, de nem lesz más dolgunk, csak élvezni az eredményt :)

Végül az április óta elhúzódó teraszszigetelési munkálatok befejeződni látszanak, bár a kivitelezők még nagyon messze vannak attól, hogy késznek mondhassuk őket. Sajnos az egész nyár fuccsba ment, bár csak 2 hónapra becsülték a munkát, de lassan már azért imádkozom, hogy jövőre már használhassuk a kinti részt :) A rosszban azért mindig akad valami jó; az elbontott kerítésünk mögött, ahová az emeleti vészkijárat nyílik, egy nagyon elhanyagolt kertre lettünk figyelmesek. 

Eleinte úgy gondoltam, hogy nagyjából kigazolom, ne nőjön ott mindenféle allergén gaz az orrunk alá, de végül úgy alakult, hogy egyelőre saját gondozásba vehetjük, így a háznak nem kerül locsolóvizébe, és a kertészt sem kell megfizetni (bár ha fizettük, eddig is hiába tettük). Gyakorlatilag egyedül férünk csak hozzá, a saját növényzet pedig megszaporodott, így kapva kaptam az alkalmon.
Bár a nagy részét még sitt és zsákok borítják, egy kis darabkát, ami egyébként is kihalt már, az eperovinak néztem ki. Napos és szélvédett, pont ideális. Erről a folyamatról szeretnék pár szóban írni most. Úgy tűnik, ez az eprészkedés egy kimeríthetetlen téma :) 

Szabadföldbe inkább augusztus végén ültettem volna el őket, de így hozta az élet. Egyébként minél előbb kerülnek ki, a következő évben annál szebben fognak teremni (tavasszal akkor már nem a gyökeresedéssel foglalkoznak, hanem azonnal a lényegre térnek).

A kitisztított, kigazolt területet a férjem felásta, majd némi bio-komposzttal próbáltuk felturbózni a talaj tápanyagtartalmát. Ez több szempontból is jó; de a legfontosabb: a marhatrágyával ellentétben nem büdösít a szomszédok orra alá. A békés társasházi élet alapja pedig ugyebár a nyugodt, kiegyensúlyozott szomszéd :) 

Az alapos átforgatást követően néhány sorban dombokat alakítottam ki, hogy a szamócáknak egyrészről vastagabb termőtalaj jusson, másrészről könnyebb legyen szüretelni a lecsüngő terméseket, majd az egészet geotextíliával burkoltam be, a széleit visszaástam. Az enyém UV-álló, lég- és vízáteresztő. Segít majd a talaj nedvesen és melegen tartásában, illetve nem engedi kinőni a gazt, ezáltal megkímélem magam egy kis munkától, valamint a szamócáknak sem kell majd osztozni a tápanyagokon. Bár megmondom őszintén, mire összeállt, nem egy órát babráltam el vele, de bízzunk benne, hogy megéri :)
A dombocskák tetején, a textilbe lukakat vágtam a palántáknak, és egy kis ásó segítségével beültettem az óvoda nagyját.
10 tő szamócát vásároltam tavasszal, amiből kb. 50 palántát ültettem most el, 10-12 még így is megmaradt. Ezeket valószínűleg átteleltetem, és ha megmaradnak, jövőre újabb balkonládát töltök fel velük. Ezúttal az ásómat nem ültettem el, és jelentem, másnapra komoly izomlázam is lett, így biztosan állíthatom, valamire már most jó volt ez a kis kertészkedés. 

Remélem, hogy a munkások nem tiporják össze az ágyást, a fehér figyelemfelhívó kavicsok kicsit nekik is szólnak, de alapvetően súlyként funkcionálnak persze, hogy a textil a helyén maradjon. Ha minden jól megy, szépen át fognak telelni ezen a szélvédett helyen, és jövőre bőségesen teremnek majd.

A gasztronómiai kitérők nem állnak messze tőlem, de eddig ilyen messzire még nem kalandoztam el, és persze ilyen hosszasan sem. Ezúttal egy szibériai organikus kiskertbe szeretnélek elkalauzolni Titeket, ahol egy helyben termelt alapanyagokból készült ebéddel is megvendégeltek minket :) 

Augusztus végén férjemmel felkerekedtünk, és a méltán híres Transz-Szibériai Vasútvonal környékén kalandoztunk egy nagyot. Órákig tudnék mesélni a mellettünk gőzös füstben elsuhanó zord, de tekintélyt parancsoló orosz tajgáról, a szovjet mementóról - de nem szeretném bőrére ereszteni, maradjunk a témánál (érdeklődőknek persze egy jó tea mellett szívesen tartok beszámolót:).
Tehát kiskertek, nyári lakok - vagyis a dácsák. Hangzatos elnevezés, jól sejtjük, csak úgy nem is lehetett ám hozzájuk jutni. Szovjet időkben csupán a kiváltságos városiak részére utalta ki a Párt a dácsát. Hogy mire jó egy ilyen? Egy darab föld, a béke szigete ez, ahol a rövid nyarat természet közelben tölthette el a család, illetve zöldségeket, gyümölcsöket termelhetett magának, állatokat tarthatott. Amolyan kis telekféle, de tényleg semmi luxus. A legtöbb még ma sem csatornázott, így klasszik pottyantós van a kertek végében, ebből kell kiindulni. Napjainkban a szibériai városok piacain gyakran találkozhatunk családokkal, akik saját dácsájuk termését kínálják megvételre, amolyan kereset kiegészítés gyanánt, vagy éppen egyetlen kereseti forrásként.

Ahogyan tekeregtünk a szűk utcákban az ódon kerítések közt, mintha az időben sétáltunk volna fel és alá, majd egyszer csak megérkeztünk. Nyitott ajtóval vártak minket, amin egy kicsit bátortalanul léptem be, de ahogyan egyre beljebb és beljebb lépkedtem, egyre izgatottabb lettem. Apró összebarkácsolt üvegházak, eldugott rusztikus ágyások váltották egymást, amelyekben bőségesen burjánzott az élet. Úgy csodálkoztam rá a hatalmas sütőtökökre és káposztákra, mintha sosem láttam volna ilyeneket azelőtt.

Szükség van az üvegházakra, mert rövid a nyár, így nem érnek be a termések – paradicsomot, uborkát gyakorlatilag máshogy lehetetlen lenne megtermelni náluk. Ugye milyen mázlink van? Nekünk erkélyen is működik :)
Elképesztő mennyiségű gyógy- és fűszernövény terem a kertben, persze a legjellegzetesebbet szúrom ki azonnal. Kapor. A kapor a szibériai, és az orosz konyha által sokat használt fűszer, tartósításhoz (savanyításhoz) náluk nélkülözhetetlen, bár az volt a benyomásom, hogy a kakaóba is.. Lényeg, hogy minden létező termést savanyítanak, és minden gyümölcsből befőttet, lekvárt készítenek, hogy a hosszú tél alkalmával is értékes vitaminokhoz jussanak.

Vendéglátóink örömmel szemlélték kíváncsiságunkat, majd miután mindent felfedeztünk, kedvesen vendégházuk étkezőjébe invitáltak ebédre.
Az étkező régi szibériai stílusban, kék fehér színekkel, kerámiákkal, függönyökkel és fali csipkékkel díszített, lambériás helyiség robosztus fa asztallal a közepén. Az ablakokban gyógynövények, és csomó olyan dolog, ami máshol furcsa lenne, de itt bűbájos :) 

Mindenek előtt előkerült a házi vodka, amelyet vezetőnk szerint csak ritkán kínál a ház ura, ezzel díjazta feltűnő lelkesedésünket. Szerintem bünteti,  de udvariatlanság visszautasítani, így áldoztunk az illem oltárán. Hiba volt. Miután abbahagytam a fuldoklást (a többiek pedig a röhögést), előételként salátával kínáltak a frissen szedett kerti zöldekből. Azt hiszem, ott egy kicsit megszerettem a paradicsomot :) az illata, az állaga, az íze semmivel sem volt összehasonlítható. Ezt házi káposztából főtt leves követte, mit is mondjak :) utazásunk egyik igazi fénypontja volt. Repetáztam, így kaptam még egy vodkát, dejó. 

A főétel hagyományos orosz húsgombóc volt burgonyával (a kert végében nyulakat, kecskéket, csirkéket és bárányokat tartanak), házi erős mustárral. Egyszerű, de kiváló fogás volt, de az étkezést a desszert koronázta meg. Házi égetett tésztát (nem megtöltött profiterol) kaptunk isteni házi lekvárokkal, kerti gyógynövényekből forrázott teával. A teázásnak Szibériában egyébként régi hagyománya van, előbb terjedt el széles körökben, mint Moszkvában. Ezt természetesen elhelyezkedésének köszönheti - már a XVI. századtól fontos kereskedelmi útvonal húzódott itt Kína és India felé. 

Ebéd után, míg magunkhoz nem tértünk, vendéglátónk sokat mesélt a termesztett növényekről, a rövid nyárról, a hosszú szibériai télről, a régmúlt időkről. Apropó, idő. Szorított már, indult is a vonatunk. Elbúcsúztunk, majd kéz a kézben, jóllakottan sétáltunk vissza a jelenbe a szűk kis utcák ódon kerítései közt.