Egy újabb gasztro-kitérőre invitállak Titeket :) Lassan már kékülnek az áfonya bogyók a balkonon (http://balkongaz.reblog.hu/tarts-afonyat-a-balkonon-de-csak-ha-elszant-vagy), így érdemes lesz egy kicsit foglalkoznunk azzal, hogy a nyersen fogyasztás mellett még mire is használhatjuk majd. Részünkről a sajttortára szavazunk - erre is van egy pofonegyszerű receptünk, amelynek alapját Rachel Allen könyvéből (Bake) puskáztam annak idején. Lássuk:

Hozzávalók:

  • 75 g olvasztott vaj
  • 175 g darált keksz (háztartási, gluténmentes vagy teljes kiőrlésű is kiváló)
  • 175 g fekete áfonya (vörössel nekem édes), málna esetleg szeder
  • 450 g mascarpone vagy natúr krémsajt
  • 150 g porcukor
  • 4 tojás
  • ízlés szerint (rúdból reszelt) vanília, vagy 1 tk aroma

Lássunk neki:

A tortaforma kibélelése az első.
Garantálom, hogy ez lesz a dolog legnehezebb része. A szétcsatolható típusú kerek formát ajánlom. A forma aljára vágni kell egy nagy korongot sütőpapírból (rajzold körbe, és vágj egy kicsit nagyobbat), az oldalára pedig egy csíkot - majd ezt kell belejátszani a lukba, hogy aztán ha a csattal megszorítjuk, szépen megálljon. Elsőre kicsit nehézkes, de aztán meglesz a rutin :) Ha ezzel megvagyunk, melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
forma kibélelése

Jöhet a torta alapja.
Ha alapból nem darált kekszet választottunk, akkor daráljuk le a kekszet apró szeműre. Olvasszuk meg a vajat, és a  kezünkkel egyszerűen morzsoljuk össze a kekszdarával. Ha szép egyenletes, nyomkodjuk a forma aljába. Tömörítsük minél jobban!
a kekszes vajas réteg

Az első sor gyümölcs következik.
Szórjuk a kekszes talapzatra az áfonyánk (gyümölcsünk) felét. Nem szükséges nagyon pontosnak lennünk, ahogy a sajtos cuccot ráöntjük, úgyis arrébb szaladnak majd.

Keverés!
Bátrak csinálhatják kézzel, én nem vagyok ilyen menő. Tegyünk mindent a keverőtálba (tojásokat, mascarpone-t, cukrot, reszeljük bele a vaníliát) majd keverjük az egészet habosra. Ha megvagyunk, öntsük a formába az egészet.

Utolsó előtti lépés
Kicsit ütögessük meg a forma oldalát, hogy egyenletesen terüljön el a krém, majd a gyümölcs másik felét dobáljuk rá. Le fog süllyedni, de szép pöttyös lesz a teteje :) Középre tegyük a sütőbe, 170-180 fokon kb. 35-40 percig süssük (vagy amíg barna lesz a teteje).

A legfontosabb:
Ez nem egy ad-hoc süti, idővel mindig készülni kell, mert teljesen ki kell hűteni, mielőtt tálalnánk. Az a legjobb, ha áll egy estét a hűtőben, különben sajnos szétfolyik. Bár pohárkrémnek is kiváló, de ha már vesződtünk a béleléssel, legyünk türelmesek :) Kevés házi eperlekvárral szoktam még meglocsolni, isteni :) 
Kész az áfonyás sajttorta