Megmondom őszintén, a spenótról szerettem volna értekezni, de mivel korábban, mint másodvetésről megemlékeztem róla, (itt) gyors újratervezés következett. A sors fintora, hogy most pont spenót helyett írok majd a sóskáról :) de nézzük ebben az esetben a mostohagyerekemet. 

Kapcsolatunk elég régre nyúlik vissza, és a románc nem indult valami jól – ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Mióta az eszemet tudom, utáltam a sóskát, ezt bizonyára két dolognak köszönhetem; az egyik a menzás trutymó, a másik a nagyszüleim sóskalevese, ami hetente egyszer biztosan műsoron volt.

A sors tört már borsot az orrom alá sóska ügyben - ezt a szerencsétlen pár tövet két éve véletlenül vettem, amikor beütött nálam a terhességi agyzsugor. Érthetetlen, de természetesen spenót helyett sikerült, amit gyakorlatilag két pofára zabáltam gyakorta fogyasztottam akkoriban. Gondolom, mondanom sem kell, hogy milyen csalódott voltam, és azt sem, hogy szerencsétlen férjem mennyire az volt, amikor visszaugrasztottam igazi spenótért. Ez idő alatt kínomban elültettem a palántákat, mert ugye már kifizettem, na. Megvettem, enyém. Utána se néztem, mire van szükségük, hová is kellene tenni a ládát, meg úgy nagyon rájuk se pillantottam ezután tulajdonképpen. Elültettem becsülettel, otthagytam pont.

Az első meglepetés következő tavasszal ért; még semmi más nem zöldellt, de ez a kis sunyi dög már bokrot növesztett, vagy lehet, hogy el se halt úgy igazán a télen. Fogalmam nem volt róla hogy évelő, de mindig tanul valamit az ember. Elvégre is logikus. Véletlenül megveszed egyszer, többet nem követed el ugyanezt a hibát, de valahogy fenn kell maradjon mégis :) 
Majd úgy hozta az élet, hogy ismét elfogyott a spenóterdőm, így egyszer élünk alapon gondoltam, csak jó lesz az a sóska is, elvégre nem halt még bele talán senki, kipróbálom. Téptem pár levéllel és a szokásos módon megpároltam, majd a tésztaszószhoz tettem. Fanyarabb volt ugyan, de korántsem fogott el az a régi méla undor, így legközelebb már bátrabban nyúltam hozzá. Nyersen, zelleres salátába is első osztályú volt.

Vannak további szimpatikus tulajdonságai is a sóskának. Először is növényként lényegesen mutatósabb, mint a menzán. A szaga is jobb, ebben biztos vagyok. Emellett a helyzet az, hogy a kutyának sem kell. Minden más levélzöldséget falnak a kártevők nálam; a spenótot tövig rágták a tetvek, a salátáimon híztak el a meztelen csigák; a sóskát viszont olyan nagyívben kerülik el mind, hogy tanítani kellene. Ott a pont. (Az alábbi hangulatképen a sóska a gyönyörű saláta, rukkola, spenót mögött látható – mert még arra se vettem a fáradságot, hogy csináljak róla egy portrét.) 
Sok különleges tanáccsal tehát nem tudok sóska ügyben szolgálni; még én is csak tanulom, hogy szeressem. Süsse a nap, verje az eső. Az biztos, hogy speciális igényei nincsenek, ahol megmaradnak a zöldségek, ott ezzel sem lehet probléma.
Néhány tő biztosan nem árt egy konyhakertbe; mert ahogyan a nagyim is mondta mindig – abban van a vitamin! És lehet is benne valami, szeretnék én majd az ő korában ilyen fitt lenni!