Vannak olyan helyzetek, amikor bizony elfelejtődik egy ajándék, vagy csak szeretnénk a biztonság kedvéért tartani valami tartalékot a szekrényben - ezekre a helyzetekre szuper megoldás ez a pofonegyszerű díszgyertya; bár megmondom őszintén én magunknak csináltam. Ha kicsit kreatívabbak vagyunk, egészen pofás, személyre szabott meglepetést is készíthetünk, rádásul nagy kézügyességre sem lesz szükség.
Gyorstipp amorf ajándékhoz
Szerencsétlen férjem sokszor tanácstalan, amiért néha értelmetlennek tűnő cuccokat gyűjtögetek, és nem is könnyítem meg a dolgát, mert nem mindig árulom el a miértjét – na mert bár elképzelésem van, mihez szeretnék kezdeni ezekkel, a projekt kimenetelében nem vagyok mindig biztos. Most is így volt ez, amikor különböző méretű papírgurigákkal találkozott szegény a lakás legváratlanabb pontjain. Eleinte csak kidobta őket, aztán szóvá tette, majd belenyugodott.
Drágám, jó hírem van :) vége a gurigázásnak.
Lassan hagyomány, hogy karácsony közeledtével hétről hétre apró ajándékötletekkel állok elő. Idén sem rugaszkodom el nagyon ettől, de egy kicsit szeretnék reformálni; a töltelék helyett most csomagolási tippeket hozok majd. Nem vagyok túl ügyes kezű, és időmilliomos sem – hozzáteszem, nem is szeretek sokat babrálni a papírral, bár pontosan tudom, hogy a tálalás sokszor mennyit tud dobni egy kommersz ajándékon is. Idén se időm, se ötleteim – így egy picit magamba szállok, és keresem a látványosabb megoldásokat a csomagolásra. A gurigákkal már tudatosan erre készültem, csak nem tudtam, melyik méret lesz a befutó.
A probléma adott volt: nem szeretnénk a századik kenyérsütővel meglepni költöző barátainkat, idén biztosan kártya kerül nekik a fa alá, de azért illene valahogy pofásabban becsomagolni – erre kellettek a gurigák. Hogy ne csigázzam a kedélyeket, a konklúzió: a konyhai papírtörlő gurigája a legjobb; abba széltében és hosszában befér a kártya. Persze más, kisebb méretű ajándékot, pl. saját készítésű ékszert, fényképekkel megpúpozott pendrive-ot a klasszikus wc-papír gurigából készített dobozkába is tökéletesen be lehet csomagolni. Nézzük a módszert:
Lapítás; méretre vágás; behajtogatás; díszítés. És kész :D
Én ezúttal dekor tapaszt használtam, mert ez a leggyorsabb, de biztosra veszem, hogy szalvéta technikával, vagy festékkel sokkal csinosabb díszdobozok készíthetőek. Sőt, hogy tovább menjek, jövőre azt hiszem, ilyen kis dobozkákból készítek majd adventi naptárat a gyereknek ;)
Melegedő házilag
Megérkezett a nyirkos, hideg idő, egyszerűen utálom. Folyamatosan fázom a lakásban is, elég csak kinéznem hozzá az ablakon. Az embernek tényleg még az élettől is elmegy a kedve ettől a borongós szürkeségtől. Nem tehetünk mást, tekerjük fel a fűtést a lakásban, és törődjünk bele, hogy tavaszig be vagyunk zárva? Vagy mégsem?!
Évek óta tervezem, hogy egy ilyen borzalmasan szürke napon majd mosolyogva fityiszt mutatok az égieknek odakint egy szuper, saját készítésű melegedő mellől, miközben a forró teámat kortyolgatom a meleg takaróm alatt. Szörnyen bosszantó, hogy ez a projekt mindig már csak ilyenkor jut az eszembe, amikor elkészíteni kicsit késő, már csak mutogatni lehetne :) na de majd jövőre most már tényleg! Vagy akár még az idén is, ha erőt veszek magamon.
Függő lámpások fillérekből
Komoly mennyiségű befőttes, és bébiételes üvegem gyűlt össze - annak ellenére, hogy a gyereknek nagyon lelkiismeretesen főzök. Ha azonban elutazunk, bizony jól tud jönni egy pár mobil fogás, és utazásból szerencsére kijutott mostanság. Az üvegeket megtartottam - nem szeretek semmi olyat kidobni, ami még új életre kelthető, üvegárut pedig végképp nem, mert a bennük rejlő lehetőségek tárháza végtelen.
A leginkább kézenfekvő lámpásként vagy gyertyatartóként újrahasznosítani őket, így most ebbe a témába ástam bele magam. Az egyik mumus számomra a terasz hangulatvilágítása, ez minden évben kisebb fejtörést okoz. Ami sokszor előny, néha hátrány is lehet; a nagy tereket viszonylag nehéz intimmé tenni, főleg kevés pénzből. Amit bánok, hogy csak most gyűlt fel a sok üveg, így csak most vetettem rá magam erre a dologra. Egy különösen sokoldalú, egyszerű, olcsó, gyors de mutatós csináld magad ötletet hoztam, amit picit nagyobb gyerekekkel is elkészíthetünk, de akár csak a magunk szórakoztatására is. Vigyázat, addiktív :) Függő lámpások fillérekből:
A barátaink, amikor nálunk járnak, egy-egy alkotásom előtt állva gyakran megkérdezik: Hát ez meg hogy jutott eszedbe?! Erre általában a férjem csak legyint, és annyit mond: Ó, járt ilyen szakkörre. Az esetek többségében ez persze csak vicc, de ezúttal beletrafált. Tényleg jártam ilyen szakkörre, szóval ez igazi retro cucc ;) Készítsünk tehát trendi, univerzális függő lámpásokat! De hogyan?
Amire szükség lesz: spárga, olló és az edények. Ennyi. Egy makramé tartóhoz 8 db egyforma hosszú spárgadarabot kell majd vágnunk, a köteg végét csomózzuk meg így:
Ezek után terítsük ki kereszt alakban a munkadarabot; kettesével osszuk a spárgát:
Jöhet is az első sor csomó. A csomótat mindegyik pár spárgán egyforma távolságba kössük, ami a választott edény átmérőjének a fele legyen.
A következő sor csomózása a legbonyolultabb lépés, de nem kell megijedni. A szomszédos spárgapárokat csomózzuk ugyanígy, ugyanekkora távolságra:
Ezt ismételjük meg még egyszer:
Kialakult a szuper univerzális tartóháló, már csak bele kell tenni az edényünket, és rögzítenünk kell a kívánt helyre:
Miért mondom, hogy univerzális? Mert a mécses tartó üvegeken kívül virágkaspókat is függeszthetünk így, vázákat, befőttesüveg kertet, vagy mini akváriumot - vagy bármit, csak a fantáziánk szabhat határt :)
A nem saját képeim forrásáért, további makramés ötletekért látogass el pinterest oldalamra: Naná, hogy megnézem!
Ősz az erkélyen
November lett, már megint! Sőt, lassan a faragott tökök is fonnyadni kezdenek. Hihetetlen, milyen gyorsan pörögnek a hónapok, csak kapkodom a fejem. Kicsit fáj, hogy egyre beljebb húzódunk megint, és hétről hétre kevesebb a növény a teraszon. A citromok már egy hónapja beköltöztek a lakásba, bent vannak az avokádók, mangók is. A héten biztonságos, fagymentes helyükre költöznek a leanderek és a hortenziák, illetve elkezdődik a kint telelő növények téli takarása, védelme is.
Ha van kedvetek, egész normális időt mondanak a hétvégére, lehet kicsit tenni venni odakint, előkészülni a tavaszi szezonra. Ültethető fokhagyma, áttelelő zöldborsó és petrezselyem is. Emellett hagymásokat is érdemes még telepíteni, a tulipánok hada minden tavasszal eszembe juttatja, hogy megérte vacakolni a dermedt földdel!
Novemberben már passzívak a növények, így a legjobb, ha most telepítünk fenyőféléket, díszfákat, bokrokat – de gyümölcstermőket, sőt- szabad gyökeres rózsát is. Ilyenkor sokat spórolhatunk, lényegesen alacsonyabb áron juthatunk a növényekhez, mint tavasszal. Amíg nem fagy, szőlőoltványt, gyümölcsfákat, bogyósokat bátran el lehet ültetni. Két dologra vigyázzunk azonban:
- A gyökereket takarjuk alaposan.
Első sorban ültetés után; a frissen, ősszel telepített növények tövét takarjuk. Mulcsozhatunk, de földet is „kupacolhatunk” köré. Másodsorban az ültetéskor is figyeljünk, hogy a szabadgyökeresek ne maradjanak takarás nélkül. Mindig csak a soron következő növényt bontsuk ki, amit éppen ültetünk.
- Vigyázzunk a hajszálgyökerekre is!
Minél vékonyabb egy gyökér, annál nagyobb szerepet tölt be a tápanyagfelvételben, így igyekezzünk a legkevesebbet roncsolni közülük. A hajszálgyökerek fejlődése télen sem áll le, tegyünk meg mindent a kisebb pusztításért. Minél ügyesebbek vagyunk, annál jobban koncentrálhat növényünk jövőre a termésre a gyökérnövesztés helyett.
A lombhullató cserjéket, gyümölcsfákat hó végén érdemes lesz megmetszeni. Emellett a téli mulcsozásukról se feledkezzünk el, takarjuk be a felszínt a tövek körül alaposan! A konténeres fákat védettebb sarokba lehet telepíteni, esetleg hungarocellre állítani. Ezzel is a gyökereket védjük a károsodástól.
Ami minden évben kérdésként nekem szegeződik ilyenkor, hogy mit csinálok a szamócáimmal. A szakirodalom szerint védett helyen célszerű teleltetni őket kevés locsolás mellett, ahol átvegetálnak tavaszig. Lényeg, hogy a zöldje megmaradjon, de ne növekedjen – így energiát gyűjt a tavaszi gyors fejlődéshez. Én ezzel ellentétben kint teleltetem őket évek óta. Napos, szélcsendesebb helyre húzom a ládákat, különösebb takarás nélkül a tavalyi durva telet is simán átvészelték. Az öntözésről gondoskodott az időjárás, mi csak a gyümölcsöket élveztük egészen mostanáig. Ha szerencsés vagy és pince vagy garázs a rendelkezésedre áll, megpróbálkozhatsz a paprikák, chilik átteleltetésével is, ennek is eljött az ideje. Én még nem próbáltam, de minden évben felmerül, hogy nem is lenne buta dolog. Az áttelelt chili hamarabb és bőségesebben terem a nálam tapasztaltabbak szerint.
Sajnos idén nem volt komolyabb paprika állományunk, így jövőre tolódik ez a projekt. Az elmélet hasonlít a leanderek és hortenziák kapcsán már megszokotthoz. Le kell vágni a terméseket a bokrokról, picit vissza lehet vágni a növényt, majd fagymentes, hűvös helyen kevés locsolás mellett álomba szenderül a paprika is. Egészen elsorvad állítólag a növény, de tavasszal majd új erőre kap.
Nem csak a növényeinkről érdemes most gondoskodni, megéri egy kicsit rendezkedni is. A locsoló berendezések téliesítése, szétszerelése hozzájárulhat, hogy tovább használhassuk azokat. Ugyanez igaz a kültéri bútorokra is, amelyek közvetlenül ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A nedvesség és a fagy tönkreteheti még az ellenállóbb darabokat is, így ha van rá mód, szereljük szét, pakoljuk el azokat is. Azért persze mindet nem muszáj, szélcsendes időben sokáig élvezhetjük a teraszt egy meleg pléd, forró tea és csodálatos őszi növények társaságában!