Bár idén még csak most készülünk nyaralni, egy kicsit mindig rángatózik a szemem sarka, ha a leandereimre nézek. Bosszantó, hogy mennyi energiát fektetünk itthon az életben tartásukra, amikor picit délebbre, ahová kikapcsolódni járunk még az autópályák sávelválasztóiban is minden törődés nélkül ontják a virágokat ezek a dögök. Tavaly is volt szerencsém sokat utazni, így kibosszankodtam magam rendesen, majd arra az elhatározásra jutottam, keresek inkább valamit, ami hasonlóan tetszetős, de itthoni körülmények közt hasonlóan viselkedik, mint a leander délen. Szempont volt a keresés során továbbá, hogy ne kelljen teleltetni a növényt és nagyon strapálni se magam, így jutottam a felfedezéshez: a kerti mályvacserje a mi leanderünk. 

Hibiszkusznak vagy törökrózsának is nevezhetem, igazából úton, útfélen megtalálható itthon (pl. a házunk előtti kisboltnál, vagy a forgalmas budapesti Róbert Károly körút irányainak elválasztásán is). Elvben tökéletesen télálló (bár erre nálam rácáfolt a -20 idén), nyár közepétől szeptember végéig/október elejéig virágzik.
Szoliterként tartom cserépben, dézsában. Imádom a nagy színes virágait, de zöld bokorként is mutatós elég sokáig. Picit talán menőbb is, mint a leander :) Fontos szabály, hogy minél egyszerűbb a virág, annál strapabíróbb a növény.

Szuperül bírja a tűző napot, de elviseli a talajvizet és a párát is. Elvben a -20 fokot is bírnia kellene, de az enyém most télen kifagyott. A fiatalabb növényeket tehát azért célszerű védeni. A bónusz, hogy mindenféle földben elvan, legyen az agyagos vagy akár savanyú. A másik dolog, amit elrontottam még tavaly balga módon, az a metszése. Viszonylag későn hajt csak, úgy május eleje felé, így nem kell azonnal lemondani róla, ha áprilisban nem fakadnak a rügyei. Az elfagyott részeket és az elvirágzott részeket vágjuk le, a sűrűeket ritkítsuk.

Mint már szóba került, sajnos az enyémek ezt a telet most nem bírták, de legalább nem is pótoltam őket. Úgy gondoltam, megpróbálkozom a lassabb módszerrel és szaporítok magamnak :)
Anyanövény híján a dugványozás nem jöhetett szóba, így maradt a bizonytalanabb magvetés. Tavasz elején levágtam a magházakat az elhalt növényekről. Elcsomagoltam őket, és azzal a lendülettel el is feledkeztem róluk. Olyannyira, hogy most nem is találom őket, hogy lefotózzam. Szerencsére azonban kivételesen nem voltam sem rendes, sem alapos :) Hagytam néhány magházat a növényen, amelyekből később kipotyogtak a magok, ráadásul nem is ürítettem ki a cserepet, „hátha mégis kihajt majd” alapon. Kihajtott, de nem az, amit vártam: 

Ráadásul nem is egy, szépen sorban bújtak elő és gyors növekedésnek is indultak. Nyár végén szétválasztom, és idén gondosan átteleltetem majd őket: 

Sajnos azzal számolni kell, hogy a mályvacserje roppantul ínycsiklandozó a tetvek számára, így legyünk mindig résen. Nálunk is volt júniusban egy komolyabb invázió, de azóta szerencsére minden rendben. Kíváncsian várom, hogy jövőre, vagy két év múlva lássam, milyen eredményt hoz a szaporulat. Bár a magvetéssel nem feltétlenül az anyanövénnyel azonos tulajdonságú egyedeket kapok, de ettől szép ez az egész, nem? Tele van meglepetéssel.

Sok helyen találkozhatunk olyan zavarba ejtő jótanácsokkal, minthogy „savanyú talajon virít” vagy „a meszes talajt kedveli”, de sokunknak ez amolyan nesze semmi, fogd meg jól információ. Vagy abba ültetjük a növényt, ami éppen kéznél van, vagy éppenséggel fogalmunk nincsen, milyen a kerti talaj, mert nem rendelkezünk méregdrága műszerekkel vagy tesztcsíkokkal és csak próbálkozunk. Egy gyors házi praktikát hoztam, amivel viszonylag egyszerűen megállapíthatjuk, milyen típusú talajunk van, ezáltal sok pénzt megspórolhatunk, ha csak olyan növényeket veszünk, amik jól is érzik majd magukat benne.

Egy kis összefoglaló:
A talaj kémhatását pH értékben fejezzük ki. A 4,0-6,8 tartomány savanyú, 6,8-7,2 közömbös, míg 7,2-től lúgos (meszes) talajról beszélünk. A talajok kémhatása viszonylag állandó, így tehát érdemes a „javítás” helyett a talajnak megfelelő növényeket választani, de egy költségesebb talajcserével persze minden megoldható :) Erkély körülmények közt azért minden sokkal jobban szabályozható.

Én egy régi, gazos balkonláda földjét vettem górcső alá most, vagyis tettem pohárba. A vizsgálathoz mindössze két pohárra, kis ecetre, szódabikarbónára és desztillált vízre lesz szükség. A desztvíz benzinkúton, barkácsboltban kapható, de akinek pl. szárítógépe van otthon, könnyebben hozzájuthat. 
A kísérlet igen egyszerű. Helyezzünk 1 kanál földet a pohárba, majd öntsük fel fél deci vízzel, és alaposan keverjük el. Ha feloldódott, az egyikbe löttyintsünk egy evőkanál ecetet, a másikba egy teáskanálnyi szódabikarbónát, kicsit rázzuk össze és figyeljük, mi történik: 

Esetemben a szódabikarbónás oldat pezsegni kezdett. Mit is jelent mindez? Mivel a szódabikarbóna lúgos kémhatású (pH 8,4-es), így savas környezetben reakcióba lép, tehát pezseg – ebből tudom, hogy az oldatom kémhatása savas, tehát a földem savanyú. Amennyiben az ecetes megoldás pezseg fel, úgy lúgos, vagyis meszes talajról beszélünk.

Természetesen ez a megoldás nem ad teljesen pontos képet a talaj pH értékéről, de mindenképpen jó kiindulásként szolgálhat.

Korábban már hangot adtam a felháborodásomnak, amiért sokan még mindig csak a nagyi szekrényére asszociálnak, ha szóba kerül a levendula. Persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy azért javulgat az ázsiója, de még mindig inkább kerüli a fiatalabb generáció, pedig nem csak divat dolog, tényleg jó.

Tele van az Instagram és a Pinterest mindenféle trendi kertészeti tippekkel, mint az újranövesztős zöldségek is; gondoltam szép sorjában utánajárok mindnek. Van köztük tényleg működő, jó ötlet is persze, de mit ne mondjak, egy jó része inkább egyszerűen csak zöldségnek bizonyult :) 

Az ilyen szépen megkomponált képek után (gardeningknowhow.com) ki ne kapna kedvet egy kis kertészkedéshez?! Pofon egyszerűnek tűnik ugye? Ugyan. A fele kamu, ha nem az egész. Legalábbis szerintem ezt a répát a sarki piacon vette, vagy a nagy madaras teszkóban az, aki ezt a képet elkövette :) Lássuk, hogy is zajlott ez a gyökerekkel a valóságban!

Tisztes magyar család révén egy álmos vasárnap reggel már rotyogott a húsleves, amikor belém hasított a tudat, hogy az a bizonyos torma még mindig a hűtőben rohad. Azóta is, de ahogy a répákat pucolgattam gondoltam egyet, és egy tisztes méretű sárgarépa és egy fehér (fedőnevén gyökér) skalpját lecsaptam és vízbe állítottam. 

Meglehetősen szkeptikus voltam már a legelején, de hamar izgalmassá vált a dolog. Már másnapra erőre kaptak a skalpok, és friss zöldek jelentek meg először a gyökér, majd a sárgarépa búbján. Pislogtam, mint hal a szatyorban. Lehet, hogy ebben az esetben a varázsbab is létezik?!

Veszettül gyors tempóban növekedtek a zöldek, hamar kinéztek a tálkából: 

Újabb pár nap elteltével kis gyökérhajtásnak tűnő dudorok jelentek meg a fehérrépa alfelén, és a zöldek mégjobban burjánzani látszottak.

Nagyon vigyáztam a kis csúcsokra. Kevés vízben, gyakori cserével, világos, de nem napos helyen tartottam az alanyokat. Annyira elszégyelltem magam a durva előítéletem miatt, hogy már-már szótárazni kezdtem a bocsánatkérő nyílt levelem első sorait :) amikoris egy végzetes napon erre ébredtem: 

Fatális kudarc. A sárgarépa elromlott. Becsuktam a szótáram, kihajítottam a torzót és feszült figyelemmel már csak a gyökérre koncentráltam. Nem bánom, hogy a petrezselyem fogyasztásunkat sem erre a kísérletre alapoztam :) másnap a fehér is landolt a kukában. 

Egy kísérlet azonban nem kísérlet, de a történelem megismételte önmagát, a kezdeti bíztató jelek után ismét csak répákat sikerült rohasztani. Nem azt mondom, hogy a projekt lehetetlen, de a zöldjéért sárgarépát tartani (ha nincs tyúkod vagy nyulad) teljességgel fölösleges.
Persze jót nevettem, ezért is jónak láttam megosztani Veletek (plusz ha valaki kipróbálta, de bizonytalanabb, ne esen kétségbe). A répa rajtam is kifogott. A tanulság a régi;  a csilli villi képek most sem biztos, hogy a valóságot tükrözték. Ja, és ez nem csak az ilyen típusú gyökerekre igaz!

Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy sosem voltam az a tipikus „rózsaszín kislány”. Midig sebes volt a térdem és kócos a hajam, már ha éppen volt hajam- mert akkor pont nem estem neki ollóval fodrászolósat játszva. Nem volt ez ráadásul erős oldalam, nem véletlenül nem lettem fodrász :) Kislányom születésével mostanában mégis felébredt bennem valami nagyon mélyen lapuló pink, ezzel pedig újabb inspirációt kaptam kint, a kertben is.

Bár a mini kertek eddig sem álltak távol tőlem, többet is készítettem, sőt egy rövid bejegyzést is szenteltem már nekik, de ezúttal kicsit mégis másfelől közelítettünk - tündérkertet építettünk :)
Hallottatok már erről a műfajról? Talán itthon kevésbé menő, de külföldön évek óta nagyon trendi, külön iparág épül rá. Nem is csoda, tulajdonképpen nagyon látványosak és változatosak – ami pedig külön szuper, hogy igazán pici helyen is elférnek:

Nálunk persze az ötletet most is a szükség szülte, és csak utólag címkéztem fel, hogy tündérkertünk lett. A pici fűzfánkról, amit két éve Gigitől kaptam, eddig nem sok említés esett, de ettől függetlenül van, és imádom :) Nagyon szépen gyarapszik, tavaly már egy nagy dézsát kapott, pedig két éve egy tejfölös vödörben érkezett. Hogy őszinte legyek, nem mutatott valami jól tavasszal a vékonyka törzse azzal a kevéske zölddel ebben a hatalmas hodályban, így hiányérzetünk támadt. Sajnos ez annyira nem volt erős, hogy tervezetten kezdjünk valamit vele. Egy kertészeti portya után viszont néhány nagyon szép évelőnek már nem találtam jó helyet, férjem javaslatára beültettem ezeket a fűzfa köré.
Az ötlet remek volt, de nem éreztem egésznek a dolgot, elveszett a 4 kis virág – gondolkodni kezdtem. Először még néhány kallódó árvácskát ültettem be, majd a dédelgetett kockás liliomomat is. A liliomról pedig valahogy belém hasított, hogy itt már nem lehet megállni :) 

Kagylókból és fehér kövekből kis ösvényt építettem, hogy a képzeletbeli tündérek sétálgathassanak a ligetes-fás kertben, amit készítettem. Gondoltam idővel drótból kis padot és kerti szerszámokat ácsolok, ezzel is kiegészítve a kertecskét (valami ilyesmit): 

De sajnos (vagy szerencsére) erőteljesen megeredtek a virágok, benőve ezzel az ösvényt. Nyilván lehetne metszegetni, de ha az egész előre eszembe jut, természetesen inkább lassabban növő fajtákat választok, mint a kövirózsák, apró tuják, fenyők vagy ciprusok, pázsitszegfű, mohák, szakállbromélia, puszpáng, délvirág, alacsony sziklakertiek, mint pl. a fehér varjúháj stb..

Hihetetlen jópofa kiegészítőket készíthetünk, de nagyobb kertészetekben akár vásárolhatunk is: 

És persze nem csak a fák dézsáit érdemes dekorálni, akár a lakásba, mi több az irodába is készíthetünk ilyen hangulatos, akár tematikus összeállításokat:

A képek forrásáért és több témába vágó inspiráló ötletért katt: https://hu.pinterest.com/BalkonGaz/mini-kertek/