A rozmaringról azt mondják a nagyok, hogy kezdő kertészkedőknek is előszeretettel ajánlják. Kertbe és szobába egyaránt persze, mivel kicsit sem igényes, ezért könnyen sikerélményhez juthat bárki általa. Na persze.

A rozmaring állítólag nem kényes a talajra, szereti a tűző napsütést, de félárnyékban is szépen fejlődik, ráadásul meghálálja, ha elfelejtjük, mert elvétve szükséges csak locsolni. Ezen felül még évelő is, így teljes lenne az öröm.. Lenne. 

Annak ellenére, hogy imádom (ha halat vagy kacsát sütünk, elmaradhatatlan, de pirított burgonyához is kiváló) hosszasan vívódtam, hogy írjak-e egyáltalán róla. Hogy miért? :) Mert hatalmas kamu lenne, ha okoskodnék ebben a témakörben - mert nem tudtam életben tartani eddig rozmaringot. A legutóbbi példányt rekordsebességgel, egy hét alatt nyírtam ki. Mentségemre szolgáljon, a férjem nem alul lukas cserépben hozta, és párhuzamosan locsoltuk mindketten – de ezt már későn konstatáltam. Nyugodjon békében szegény rozmaring. 

Van egy kétéves túlélőm ugyan, ami nagyon ígéretesnek tűnt, de sajnos most az is elég satnya :) Ennek a Balkon Rambónak adok némi esélyt, de ha nem lesz belőle semmi, akkor feladom.

Balkonon rozmaringA kételyek eloszlatása végett a kép tavalyi, ne aggódjatok. Bizonyára eddig is csak a szuper képességei miatt vészelte át, de hátha kitart még az ereje. A tavalyi telet jobban viselte, tavasszal szép kékes-lilás virágokat hozott, amikből nyárra mag is fejlődött, mindet be is gyűjtöttem, aztán nem lett velük semmi. A többi rozmaringom általában csak egy szezont bírt ki, majd a zimankó elintézte. Mindig a teleltetés volt problémás, pedig tényleg megpróbáltam mindent.

A szakirodalom azt írja, magról szaporítható a rozmaring (vannak kételyeim). Nekem sosem sikerült, szerintem ezeket rajzolják, vagy nyomtatják inkább, nem is tudom. Ha mégis megpróbálnád, ültetés előtt áztasd be a magokat pár órára, majd úgy vesd el azokat, és mindenképpen értesíts :)
A virágzat egyébként ehető, szépen lehet vele ételt díszíteni.

A szárdugványozás vagy a bujtatás egyszerűbbnek tűnik a szaporításra, de ebben a témában szerintem jobb, ha nem adok senkinek tanácsokat ;)