Hogy őszinte legyek, a leghálásabb és egyben a leghasznosabb dolog, amit városban apró helyen is nevelhetünk, az a fűszerkert. Zseniális megoldás, ha „haszonnövényekkel” szeretnénk megtölteni a balkonládát, vagy éppenséggel csak egy picike függőleges kertet tervezünk. Nincsen sok lazább dolog, mint kinyúlni az ablakon, és leszakítani pár levél mentát majd a limonádédba a dobni hetykén. Én legalábbis nagyon élvezem ;) ugyanez a kaján érzés fog el, amikor egy gyors vacsihoz némi oregánóra vagy bazsalikomra van csak szükségünk, én pedig simán csak kiballagok az erkélyre egy ollóval szüretelni. Régóta foglalkoztat a kérdés azonban, hogy valami olyat is nevelgessek magunknak, amitől édesebb lesz a tea, vagy akár az a bizonyos limonádé. Nem olyan nagy a választék, hacsak nem akarunk cukorrépát vagy cukornádat, esetleg kukoricát termeszteni az erkélyen. Én ezeket a lehetőségeket elvetettem, így hamar egyértelművé vált, hogy vadásznom kell egy tő steviát.

De mi is az a stevia? Egy helyes kis növény; természetes édesítőszer, amely napjainkban egyre népszerűbb hazánkban is. Számos készítménye kapható már nem csak bioboltokban, amely cukorbetegek vagy fogyókúrázók részére bizonyára nem is ismeretlen. Jó tulajdonsága, hogy nincs benne szénhidrát, tehát zérókalóriás, nem rontja a fogakat, hőhatásra nem bomlik le, és akár hússzor édesebb az általunk használt cukornál.  A kérdés csak az, hogy miért nem jutott ez előbb eszembe? ☺ Nem baj, ahogyan mondani szoktam; ami késik, az jön! Lássuk, hogyan neveljünk otthon, és használjuk fel a steviát! 
Azt javaslom, hogy nem üzemi méretek közt első sorban vásárolt palántákkal dolgozzunk. Bár kereskedelmi forgalomban láttam már magokat is, de elég nehezen csíráznak. Nem nagy anyagi befektetés egy palánta, és kertészetek polcain egyre sűrűbben találkozhatunk vele. Ha megvásároltuk a növényt, fontos, hogy jó talajt válasszunk neki. Szereti a kicsit agyagos, de tápanyagban gazdag földet. Ilyet nehéz beszerezni, így tökéletesen megfelel a zöldségek neveléséhez kapható földkeverék is. A növény erős szárait levágva gyökereztethetünk új töveket, amelyek ha hosszúak még a nappalok, egy kis gyökereztető homok vagy egyszerű tőzeg segítségével viszonylag gyorsan, már egy hét alatt megerednek!

Ültetésnél egy mélyebb cserepet válasszunk a növénynek, amelynek az aljában egy ujjnyi vastagon kavicsréteget terítsünk szét, majd erre mehet a föld, és bele a növény. Nem szereti a pangó vizet, így ezzel a vízelvezető réteggel sokat segíthetünk steviánk komfortérzetén. Ha kertbe kerül, első sorban a magas ágyásokba célszerű helyezni a jobb vízelvezetés miatt. Érdemes a tövet takarni fenyőkéreggel vagy akár zöldmulccsal, hogy megelőzzük a kiszáradását és a gazosodást. Folyamatosan tartsuk nedvesen, illetve csipkedjük vissza, hogy szépen bebokrosodjon.

Bár én csak tavasztól nevelgetem a steviámat, így tapasztalatom még nincsen a témában, de a szakirodalom szerint áttelel. Erre mindenképpen vissza fogok térni ☺ Júniustól folyamatosan virágzik októberig. 

A lecsipegetett leveleket egyesével frissen is használhatjuk (mint a mentát), de ősszel visszavághatjuk, és ki is száríthatjuk nagyobb mennyiségben. A szár nem valami édes, így csak a leveleket használjuk fel! Szárazon, tiszta üvegben sokáig eláll. A kiszárított leveleket ráadásul kávédarálóban/mozsárban porrá is törhetjük, így egy könnyen felhasználható ZÖLD édesítőport kapunk. 

Lassan ránk zuhant a nyári szezon :) Imádok utazni, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül - viszont minden évben egy kisebb gyomorgörcs kíséri végig a nyaralást, mert tudom, hogy mire hazajövünk, a növényállomány gyérülni fog. Nem elvárható senkitől, hogy 1-2 alkalomnál többször ugorjon fel körbe nézni, amíg távol vagyunk, de a komolyabban szeles, perzselő napokon olykor a napi kétszeri öntözés is kevés.
Idén ráadásul egy picit hosszabb eltávra készülünk, így már egy ideje törjük a fejünket, mi legyen a megoldás, hogy visszatértünkkor ne hordjak ki egy kisebb sztrókot állva. Hoztam pár tippet, hogy Ti is örömmel térhessetek haza a jól megérdemelt pihenésről:

1, Önöntözős kaspók
Az abszolút előrelátás tanúbizonysága, ha az érzékenyebb növényeinket önöntözős kaspókba ültetjük. Hibiszkuszokhoz kifejezetten ajánlom, nekem teljesen bevált, de kültéren is teljesen jól alkalmazhatóak. Sokféle kapható kereskedelmi forgalomban, de saját magunknak is építhetünk. Nem kell feltétlenül nagyon szofisztikált dolgokra gondolni, fűszernövényeinket ilyen jópofa önöntözős üvegekbe is ültethetjük. 

2, A kültéri profi megoldás
Az időzíthető öntözőrendszer telepítése talán a legmegnyugtatóbb, bár korántsem mindenhol kivitelezhető, és nem is olcsó mulatság, ennek ellenére, ha lehetőség van rá, mindenképpen ajánlom. Többféle rendszer és márka elérhető a piacon, de a működési mechanizmus nagyon is hasonló. Mivel az egészségem mindkettőnknek fontos, nálunk jelenleg tesztüzemben van a csöpögtető rendszer a nagy utazás előtt. Ujjak csuriban  :) 

3, A PET palack mindenre jó
Növényünk és kaspójának méretéhez igazodva válasszunk egy műanyag palackot, aminek kupakja is van. Mossuk ki alaposan, a kupakot és a nyakat néhány helyen lukasszuk ki. Töltsük meg vízzel, és ássuk a földbe – annyira mélyen, hogy megálljon.
Már akár az ültetéskor is gondolhatunk erre a víztartályos megoldásra, akkor fel sem merülhet, hogy megsértjük a növény gyökereit. 

4, A sörös vagy borosüvegeket se dobjuk ki
Fúrjunk lyukat egy dugóba (akár csavarral), hogy szűkítsük az átfolyót. A tiszta borosüvegbe töltsünk vizet, dugózzuk le, és állítsuk fejjel lefelé a virágládába. A víz szépen lassan adagolódik majd, így megóvhatjuk kedvenceinket a teljes pusztulástól.
Sörösüveggel hasonló a metódus; applikáljuk vissza rá a kupakot, amit kilyukasztunk. 

5. Beltéri megoldás
Annak sem kell aggódni, akinek bent maradnak a növényei, erre is van gyógyír - egy kis fizika :) emlékeztek még a hajszálcsövességre? Használjuk ki! Egy kevés spárgára, illetve egy üvegre/edényre lesz szükség. Emeljük a víz szintjét (az edényt) a locsolandó növényeink fölé, ez lesz a mi önöntöző víztornyunk. A spárga egyik felét ássuk sekélyen a növények földjébe a tő köré, a másikat pedig lógassuk a vízbe, és már meg is nyugodhatunk: 

A nem saját képek forrása, illetve további ötletek:
http://www.pinterest.com/BalkonGaz/self-watering/

Hétvégén egyenesen Soltvadkertről érkezett a konyhámba az idei nagyüzemű szörpözéshez a (fekete) bodzavirág – hála Tildának és Gyulának, ezúton is nagyon szépen köszönjük!
Bár Tildával megbeszéltük, hogy annak, amit gondol, csak a felét hozza – joggal merül fel bennem a kérdés, mégis mennyit kaptam volna, ha nem limitálok?! :) 6 liter szörp készült és érik, a virágok durván 15%-a még így is megmaradt. A rövid találkozás alkalmával szerencsére elcsíptem néhány információ morzsát, amelyek igencsak hasznosnak bizonyultak a maradék felhasználásakor. 

Tilda gyakorló háziasszony, de nem éppen kispályás – nagyüzemi főző, befőző, eltevő, szárító, újító, akinek csapatát férje, Gyula az ezermester, termelő, borkészítő és bográcsszakértő nem kis mértékben erősíti. Van hová fejlődni mindenkinek, na :) Tehát megtudtam, hogy ők nem olyan nagy szörpőrültek mint mi, a bodzavirágot inkább kiszárítják, és tea formájában fogyasztják. Meglehetősen felkeltette a dolog az érdeklődésem (főleg, miután még egy népesebb családnak is elegendő friss virág maradt), így még helyben kifaggattam, majd otthon kutatni is kezdtem a témában.

Hamar rájöttem, hogy a bodzavirág tea csak nekem újdonság. Kikerekedett szemmel olvastam millióféle hatását, elkészítési módjait, alkalmazását. Nem volt visszaút. Fogtam egy mélyebb tepsit, és elkezdtem egyenként szemezni a virágokat. 
Eleinte elég kilátástalannak tűnt a meló, mert csak és kizárólag az apró virágokat kell felhasználni zöld rész nélkül. Hamar rákaptam viszont az ízére (és az illatára), már-már sajnáltam is, amikor a végére értem. Jó alapos kézmosás szükséges utána, mert a kezem olyan sárga lett, mintha krétaporban matattam volna :)   

Jómagam a munkát innentől a természetre bízom, a tepsit egy napos sarokba tettem a konyhában, és átforgatom a virágokat néha egy fakanállal. Ha az időjárás nem kedvez, a sütőben is 60-70 fokon elvégezhető a művelet. Ha szépen bebarnultak és kiszáradtak a virágaink, teásdobozba, aromazáró zacskóba, kis textilzsákba, vagy papírtasakba csomagolhatjuk az eredményt. 
Egy 2,5 dl-es bögrényi teához 3-5 gramm szárított virágot ajánl a szakirodalom; főzni pedig 10-15 percig szükséges. És mire jó? Inkább az a kérdés, hogy mire nem :) Első sorban megfázásra és influenzára ajánlják, mert izzasztó, láz- és és köhögéscsillapító hatású. Emellett segíti az emésztést, fertőtlenít, valamint enyhén has –és vízhajtó is.

Az első kép forrása a http://www.livestrong.com, a többi a sajátom.

Sokan méltatlanul a levendula szó hallatán csak a nagyi szekrényének az illatára asszociálnak, sőt, még egy gunyoros mosoly is kiül az arcukra. De kérem szépen, ez a növény ennél bizony sokkal, de sokkal többet tud! Bár a vintage stílus elterjedésével a levendula népszerűségi indexe is javult, még messze nem foglalja el az őt megillető helyet a virágok örökranglistáján. 

Én a részemről teljesen odavagyok érte, ezért is érleltem már egy ideje a gondolatot, hogy felhasználom a saját levendula virágaimat az idei szörpgyártáshoz. Bár persze csak módjával és nem is önállóan, mert a családban én vagyok az egyedüli fan, de megpróbáltam egy gyors imázs javító szörpöt készíteni. Minden túlzás nélkül sikerült! Mivel a főzet csak kísérleti jellegű volt, ezért kis adagot készítettem, azt is a romlandó, de tartósítószer mentes megoldással. Szerencsére az eredmény tényleg magáért beszél, sokáig nem fogjuk tárolni :) 

Amire szükséged lesz:
- egy fazék
- üvegek (én csatosat használok) amibe a kész szörp kerül (ennyiből kb. 1,2 l lesz)
- néhány bodzavirág (én 4-et használtam)
- 4 citrom
- 4 szál menta
- kb. 20-22 fej levendula virág (szár nélkül)
- 1 kg cukor
- 1 l víz

Szívem szerint bodzavirágot még tettem volna bele, de sajnos a pici tő még csak ennyit termett :) remélem, jövőre kicsit erősebb és nagyobb lesz, és több finomságot készíthetek belőle. Leszüreteltem tehát a levendulát (igyekeztem olyan virágokat választani, amik még felkeltették a méhek érdeklődését is), a bodzát, és a mentát. Nem vegyszerezünk otthon, így nem mostam meg a hozzávalókat; a víz sajnos kimossa az értékes virágport, emiatt eső után sem célszerű virágot gyűjteni ilyen célokra. 
A cukor negyedét karamellizáltam, majd a megbarnult ragadós masszát felöntöttem a vízzel – amikor feloldódott, hozzákevertem a többi cukrot is, és összeforraltam ismét, majd kikapcsoltam a főzőlapot. Ezután egy citromot alaposan lemostam, majd felvágtam héjastul. Sajnos nem érett még be a termésem maradéka, és biocitomot sem kaptam – maradt az alapos sikamika. A három maradék citrom levét kifacsartam, és a cukorszirupba töltöttem. Belenyomkodtam a daraboltakat is, majd beledobáltam a darabok héjait is. Ezután beleszórtam minden más növényi hozzávalót, és alaposan összekevertem. Fontos, hogy ekkorra már csak langyos legyen a cukorszirup, mert 80 fok fölötti hőmérséklet esetén a levendula színe elveszik! 

Itt teszünk egy kis kitérőt, mert ugye levendula és levendula közt is van különbség, egy azonban fontos: mindegyik fogyasztható, de az ízük közt van bőven eltérés. A két legismertebb az Angol levendula (néhol Franciának is hívják, de nagy a kavarodás nevek terén) a képen balra, és a Spanyol típus a képen jobbra: 

A bal oldali tehát a Tihanyban is termő klasszikus nemesített verzió, ami lágyabb ízű, így akár édességekben is sokszor visszaköszön. Mindenképpen a felhasználás terén ez az elterjedtebb.
A jobb oldali kicsit ősibb eredetű, már az ókorban is ismerték és használták, bár inkább illata miatt. Sajnos kicsit kényesebb és érzékenyebb a fagyra ez a szép bóbitás fajta, ráadásul az íze is kicsit kesernyésebb, így elsősorban sültekhez ajánlják, már ha fogyasztani szeretnénk. Én kb. 50-50%-ban használtam a kettőt a szörpben.

Így, hogy az alapokat már tudjuk, folytathatjuk is a főzöcskét. Nem szeretem teljesen lefedni az érő szörpöt, mert tapasztalatom szerint hamar penészedésnek indul a lőre, így egy lukacsos szűrőt tettem rá, hogy távol tartsam a bogarakat :) naponta 2-3 alkalommal megkeverem, és 3 napig pihentetem. 

Az első 24 óra elteltével már halványlilás színt nyer a keverék, illetve szépen sűrűsödni is kezd. Nem diétás a történet, de amikor kevergetem, a szemrevételezés mellett egy ujjhegynyit mindig meg is szoktam kóstolni. Elképesztően finom :)

Ha győztük kivárni az érési időt, le is palackozhatjuk tiszta, steril üvegekbe. Nincs más dolgunk, mint leszűrni a szirupot, üvegekbe tölteni, és mehet a hűtőbe! (ez a kép borzasztó lett, elnézést kérek érte :D) 

Sajnos ahogyan említettem, ilyen formában nem áll el annyira sokáig -bár nálunk nem jósolok túl hosszú időt neki-, így kisebb mennyiségeket készítsünk akár többször. 
Ha mégis tartósítani szeretnénk a szörpöt, a palackozás után lezárt állapotban egy nagyobb lábasba állítva felfőzhetjük az üvegeket, majd száraz dunsztban hűtsük ki azokat. Ekkor sajnos a szörpünk lilás színe kopni fog, de az élvezeti értékéből semmit sem fog veszíteni :) 

Maradjunk annyiban, hogy az első próbálkozásom nem bizonyult túl sikeresnek, már legalábbis gyömbér fronton :) Márciusban a bukást követően száműztem is kintre a cserepet, hogy ne is lássam – totál elfelejtettem, hogy eldugtam mellé néhány grapefruit és citrom magot is, amik viszont kihajtottak (ez egy teljesent más történet, részletek hamarosan): 

Tehát a kudarcot, vagy félre siklott kísérletet követően elhatároztam, nem hagyom azért annyiban a dolgot, akkor is lesz gyömbérem, ha a fene fenét eszik is! Most teljesen más módszerrel próbálkoztam.

A piacon kerestem egy olyan egészséges rizómát, amin szép friss rügyek voltak. Hazavittem, és abban az átlátszó zacskóban, amibe elcsomagolták, a fiókba dugtam, és várakoztam. Sejtettem, hogy nem lesz túl gyors a folyamat :) Nem is volt az. 
Teltek múltak a hetek, és a hajtások szépen növekedésnek is indultak. Néha elővettem, rápillantottam. Ekkor a fény hiánya miatt a színük még sárgás-barnás volt. Amikor már 1-1,5 cm hosszúak voltak, a fiók biztonságából a konyhapultra helyeztem a csomagot. Néhány nap alatt szépen bezöldültek, és hamarosan már a gyökérkezdeményeket is fel lehetett fedezni rajtuk: 

Türelmetlen típus vagyok, így ahogy májusra fordult a naptár, elérkezettnek ítéltem az időt a kiültetésre. Persze a döntésemet nagyban elősegítette, hogy az ebédhez gyömbérre volt szükség, így egy darabot mindenképpen metszenem kellett :) A két hajtást egy-egy nagyobb darabnyi rizómával leválasztottam: 

Egy nagyobb cserepet feltöltöttem zöldségfölddel, és belehelyeztem a kis növénykezdeményeket. Ezeket már átvettük legutóbb ugyan, de nem árt az ismétlés: a gyömbér nem szereti a direkt napfényt illetve az erős szelet, így a leander árnyékában, a bazsalikomok mellett találtam nekik egy optimálisnak tűnő helyet. 
Óvatosan öntözgetem csak, maximum heti egy, vagy két alkalommal – úgy jó, ha a földjük teteje kicsit már porzik. Ebből a szempontból nem kedvezett mostanában a csapadékos időjárás, de a szokatlanul hűvös hőmérséklet sem –  a hideget sem kedvelik sajnos. Bízzunk benne, hogy mostmár marad a nyár :)

Figyelgetem őket, szerencsére szépen lassan növekedésnek indultak a levelek, így bizakodó vagyok :)